Interjú Kukovecz Ákossal, színész-rendezővel. 2025-ben végzett az Színház- és Filmművészeti Egyetem ifj. Vidnyánszky Attila prózai színművész osztályában. Az előadás alapanyagáról és színházi ars poeticájáról beszélgettünk.
Az Az a szép, fényes nap egy ritkábban játszott Szabó Magda dráma. Mi vonzott benne?
Amikor negyedévesként Debrecenbe kerültem, ott már virágzóban volt egy nagyon erős, fiatalokból álló társaság, Akkor még bőven bennem volt az egyetemi műhelymunkának, a fekete termekben izzadásnak az éjszakai romantikája, és visszavágytam hozzá. Úgy láttam, jó lenne kíméletlen őszinteséggel együtt dolgozni. Megbillenteni a megszokott szerepköröket. Hiszen annyi minden lakik egy-egy emberben; egy kicsit más irányból támadnánk meg saját magunkat.
Ez a Szabó Magda-anyag jó ideje motoszkált a fejemben. Kísértett nehány egészen megdöbbentő mondat, például amikor Géza azt mondja: „Milyen szép dal. Holnap betiltom.” Ebben van valami mélységes igazság arról, szerintem, hogy hogyan élünk Európának ezen a pontján. Fontosnak gondoltam, hogy minél kendőzetlenebbül, egyenesen, iróniamentesen, de nem demagóg módon, részrehajlóan, hanem ide is és oda is beszéljünk arról a klímáról, arról az árokrendszerről, ami az életünket – azt hiszem – meghatározza. Nem egy párt színével vagy ideológiájával kell foglalkozni, hanem a hatalom természetével. Azzal, hogy a hatalom gyakorlásának technikája milyen mélységben hatja át az életünket.
Mindent csináltak már, amit mi itt csinálunk, de nekünk újra fel kell fedezni. Például azt a helyzetet, hogy ül valaki és nézi, én pedig állok kint és beszélek, de a kettőnk között nincs se fal, se hierarchikus különbség – utóbbi pláne nincsen, hiszen a néző figyelme teremt meg minket. És ha nekem alkalmam nyílik beszélni, akkor csak az ő hallgatása teszi ezt értelmessé. Az odahallgatása, nem a csöndessége.
Nem nagyszínpadra álmodtad meg az előadást, hanem egy forgó alá. Honnan jött az ötlet?
Ez Halasi Dániel ötlete volt, aki akkor a Csokonai művészeti vezetője volt. Ő azt mondta, milyen jó lenne, ha talált térrel dolgoznánk. Igaza lett. A talált tér konkrétsága – hogy itt és most van – nagyon sokat ad. Nem kozmetikázni, bűvészkedni, mert pontosan az, ami. A nagyszínpad alatt egy iszonyat nagy gépház van. Hatásában ipari félkészséget mutat, mintha állandóan alakulna, mozogna, emésztene, ami nekem rímel arra, ahogy elképzelem ezeket a sötét földvárakat. Ebben a darabban sokat beszélnek arról – főleg azok, akik kívülről jönnek –, hogy milyen sötét van. Konkrétan is és másképp is. A mostani játszóhely (a Zsinagóga) egy szakrális tér. Az, hogy a magyarok megkeresztelkedése körüli iszonyatos, idegtépő folyamat, illetve a teljes korabeli – idézőjelben – értelmiség lenyakazása, az óhit kiirtása itt, egy olyan térben kezdődjön, amely pont most nem közvetlenül szakrális térként viselkedik, de a falait átitatja a hit, szerintem nagyon szép.
Hogyan látod a közeljövődet színészként, alkotóként?
Van egy elég konkrét válasz erre: a jövő évadban lesz 3 bemutatóm színészkent a Csokonaiban, és évad végén rendezem Térey János Jeremiás, avagy Isten hidege című darabját, a Fényes nap csapatával és új alkotó-játszótársakkal kiegészülve. Igyekszem színházat csinálni. Fontos a társulatiság. Az a színház, ami érdekel, akkor születik, amikor már szinte kínos rímek vannak az ember élete és a munka között. Persze nem a költészetet kell az élethez szürkíteni, már ha szürkének hazudjuk azt, fordítva, rá kell csodálkozni, hogy az élet utánozza a költészetet. Ez egyfajta élveboncolás, de nem a szenvedőművész-ideából fakadóan, pusztán csak azért, mert végül kevesebb helyünk marad hazudni. Eleinte persze épp ezért erősebb az önvédelem, de végül kikerülhetetlenül szembejön, hogy ez itt és most történik.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése