Egy színházi háttérembert, egy súgót állít a középpontba, egészen pontosan a színpadra a Sopro-Suttogás a sötétben című előadás. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának produkciója Bocsárdi László rendezésében eltüntetni kívánja a határokat a való élet és a színház között.
Méhes Kati súgóként egy vaskos példánnyal a kezében besétál a színpadra, idegen számára ez a terep, hiába dolgozik a szerepe szerint harminckilenc éve színházban. Ahogy később fogalmaz, súgóként mindig az árnyékban maradt, a fény pedig a színészé. Botorkál is színpadi térben (díszlet: Bartha József) és elmeséli, hogy az igazgatója szeretne írni neki egy darabot, amelynek ő, a súgó a főszereplője. Színház a színházban szituáció nem is akármilyen csavarral. A Sopro-Suttogás a sötétben szerzője Tiago Rodrigues a kortárs európai színház meghatározó alakja. Nemcsak színész, rendező, drámaíró, hanem 2023-tól az Avignoni Fesztivál első nem francia művészeti igazgatója is. Bocsárdi Lászlónak megtetszett Rodrigues szövege és előadást rendezett belőle Szatmárnémetiben. A rendező korábban azt mondta egy interjúban: „Rodriguesnél elsősorban azt tartom nagyon értékesnek, hogy egyenrangúvá válik a teremben lévő nézők csendje a dráma csendjével. Nem lehet különbséget tenni, hogy a teremben történnek a dolgok, vagy a darabban. Ezek között közlekedik. A csend mértéke nagyon erős. Számomra, amikor elkezdtem színházzal foglalkozni, a legfőbb motiváció a titok volt. A színház misztériuma vonzott leginkább. Ez pedig szerintem a legjobban a csendben tud megnyilvánulni. Azok a jó előadások, amelyekben a csend történéssé válik.”
Mindehhez kellett persze egy remek főszereplő és Méhes Kati egyenesen telitalálat. Színésznő ugyan, de nem eljátszik egy súgónőt, hanem azzá lényegül. Figyel, mer csendet tartani és együtt él a partnereivel. Érzékenysége, empátiája igazi színházi emberre vall. Bocsárdi rendezése felér egy mély vallomással a színházról. A határokat kutatja. A színház és a valóság határát, amely számtalanszor a legváratlanabb pillanatokban egyszer csak összeér. Ebből humoros és drámai epizódok következnek. A súgónő nemcsak főszereplője, hanem narrátora is a történetnek. Előadások részletei jelennek meg, és észrevétlenül osonunk át a színpadi történésekből a sokszor kegyetlen valóságba. A legdrámaibb rész, amikor kiderül a színház igazgatónőjéről, hogy gyógyíthatatlan beteg. De ő még játszani akar, húzza az időt, nem szeretné a sürgős orvosi beavatkozást, amely megmenthetné az életét. Olyan a darab, mint egy több tételből álló zenemű. A különböző rétegei egyszerre erősítik egymást és mindig újdonságot is felfedezhetünk bennük. Találó mondatokat is kapunk, például amikor ez hangzik el: a súgó diszkréciója egyenes arányban kell, hogy legyen a színészek indiszkréciójával.
A színház igazgatóját Szabó János Szilárd alakítja, több szerepben láthatjuk Moldován Blankát, Nagy Csongor Zsoltot, Orbán Zsoltot, Diószegi Attilát és Budizsa Evelynt. Együtt alkotnak egy erős társulatot, ami szintén elengedhetetlen ehhez a darabhoz. Az előadás a legjobb pillanatban valódi költészetté válik és egyáltalán nem mellesleg sűrített színházzá. Felvállaltan érzelmes, de mivel a színház belső világáról mesél, nem is lenne hiteles, ha nem az lenne. Vágyakról, döntésekről szól, arról, hogy mennyire sebezhetők vagyunk és ezt miként képes kifejezni a színház. Hogyan hazudunk sokszor magunknak, miként áltatjuk magunkat mindenfélével, ahelyett, hogy hajlandóak lennénk szembenézni önmagunkkal.
„Meg kell őrizni azokat a titkos és nyilvános helyeket, ahol életben maradhatunk. Nem szabad meghalnunk” – hangzik el az előadás vége felé. Bár a véget egyikünk sem kerülheti el, a Sopro, amely egyébként lélegzetvételt jelent és maga a színház, mégis adhat némi menedéket. A súgó a színház emlékezete, szíve, tüdeje. A lélegzete. Azt hiszem, ebben a forróságban ez az előadás is egy hatalmas lélegzetvételt jelentett sokunknak.
Balogh Gyula
Képek: Orosz Milán
Megjegyzések
Megjegyzés küldése