Ugrás a fő tartalomra

Leleszi Tibor polgármester köszöntője



Van egy színház, végtelen és mibennünk lakik,
Világtalan angyalaink játszogatnak itt,
Nyugtalanok, szerepük egy megfojtott ima.
És a dráma mindig mindig csak tragédia."
(József Attila)


Tisztelt Színházlátogatók!

A költő fenti soraival szeretettel invitálom idén is Önöket a Magyar Színházak XXXIV. Kisvárdai Fesztiváljára. 1989 óta minden évben megrendezzük ezt a páratlan találkozót. Minden szempontból hatalmas utat járt be ez a rendezvény, mire igazi, egyedülálló európai fesztiválműhellyé formálódott. A kezdeti években magán a találkozás lehetőségén volt a hangsúly, hiszen az egyes országokban működő színházak egyáltalán nem ismerték egymás munkáját, s ezzel együtt az általuk létrehozott művészi értékeket sem. A harmadévszázadnyi kitartó összmunka eredményeképpen azonban mára már bátran kijelenthető, hogy ez a kisvárdai találkozó egyszerre formálódott magas színvonalú fesztivállá, közösségi térré, nemzeti összetartozásunk jelképévé. Rendezvényünk legfőbb célkitűzése éppen az, hogy lehetőséget nyújtson mindegyik határon túli magyar színháznak az aktuális évad legjobb előadásainak bemutatására, keresztmetszetet adjon a határon túli magyar színjátszás aktuális állapotáról és bemutassa az egyetemes magyar színházművészeti értékeket annak érdekében, hogy mindezek eredményeképpen határokon is átívelő, termékeny együttműködés szülessen színházak és alkotók között – ezáltal gazdagítva a közönséget.

A produkciókat értékelő zsűri színházi életünk kiválóságaiból rekrutálódik, a fellépő társulatok alkotásaiban pedig egyszerre jelennek meg a magyar és a környező nemzetek kultúrájának, színházművészetének jellegzetes vonásai. Bár létezik több olyan fesztivál is, amely valamely kiemelt szempont szerint átfogó képet igyekszik adni a magyar nyelvű színházak éves munkájáról, egyik sem mérhető a kisvárdaihoz, amely az azon részt vevő, határon kívüli magyar nyelvű színházak teljes spektrumát szemlézi.

Az ígéretes programkínálatot és a produkciók megszokottan magas színvonalát ismerve Agatha Christie szavai jutnak eszembe, amelyekkel minőségi szórakozást és tartalmas időtöltést kívánok Önöknek: „A színház gyakran tűnik valóságosabbnak, mint maga az élet…”.

Leleszi Tibor











Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Sopro nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját

Kilenc napon át ismét Kisvárda lett a Kárpát-medence magyar színházi életének találkozóhelye. Június 26. és július 4. között rendezték meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén is a határon túli és az anyaországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe. A több évig tartó felújítás után idén ismét a Várszínpad is a fesztivál helyszínei közé tartozott. A három játszóhelyen – a Várszínpadon, a Zsinagógában és a Művelődési Központban – összesen 23 versenyelőadást láthatott a közönség. A fesztiválra 17 városból érkeztek társulatok: Aradról, Beregszászról, Budapestről, Debrecenből, Dunaújvárosból, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Komáromból, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Szabadkáról, Szatmárnémetiből, Szegedről, Székelyudvarhelyről, Temesvárról és Újvidékről. A versenyprogram átfogó képet adott a magyar nyelvű színház sokszínűségéről. Az idei versenyprogramban két színművészeti egyetem hallgatói is bem...

Ember az ember ellen

A kisvárdai fesztivál záróelőadásaként a Mohácsi János rendezésében készült Egy piaci nap című produkciót láthatta a közönség a Komáromi Jókai Színház előadásában. A történelmi eseményeket feldolgozó előadás nemcsak egy megrázó történetet állít színpadra, hanem húsbavágó őszinteségével a közösségi felelősség és az emlékezet kérdéseit is a néző elé tárja. A díszlet és a jelmezvilág hitelesen idézte meg a világháború utáni hangulatot. A zsákanyagból készült jelmezek érzékletesen jelenítették meg a korszak kényszerű újrahasznosítását és a hiánycikkek mindennapi tapasztalatát. A báljelenetben mindez tovább erősödik: a használati tárgyak jelmezzé válnak, úgy, mint a seprű vagy a lábasok. A díszlet egyszerű, mégis kifejező: a fából és vasból konstruált háttér jól érzékelteti a háborús állapotok nyers világát, miközben a tér szinte bezártságérzetet kelt a nézőben. Ez a szűk, lehatárolt színpadi világ azt is hangsúlyozza, hogy a történet egy zárt közösségen belül, annak belső feszültségei közö...

A „Santa Lolita" a részvétet a színpad fegyverévé teszi

Mi történik akkor, ha egy egész közösség nem hajlandó szembenézni saját bűneivel, ám bármikor készen áll kővel dobálni azt, aki ezt leleplezi? Ez a kérdés lebeg csendesen, mégis nyomasztóan a „Santa Lolita" egész előadása fölött, amelyet Kiliti Krisztián rendezett Laura Mañá forgatókönyve nyomán, és amelyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mutatott be a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja keretében. Az előadás nem csupán elmeséli a megbocsátásról és a képmutatásról szóló példázatot – szó szerint nagyító alá helyezi azt, egy szigorúan felépített színpadi konstrukcióban, ahol minden technikai részlet a kritikai gondolkodás fegyverévé válik. A Szőke Zsuzsi jegyezte scenográfia az első jele annak, hogy egy szinte zenei pontossággal megépített előadással van dolgunk. A templomi orgona rozsdás csövei uralják a játékteret, már az első pillanatoktól egy megromlott szakralitást sejtetve – egy erkölcsi intézményt, amely belülről rozsdásodott meg anélkül, hogy bárk...