Útkeresés-történetek

A kisvárdai színházi fesztivál csütörtök este George F. Walker: Szar ügy című darabját tűzte versenyprogramjára. A szerző kanadai, a direktor Kolumbiából érkezett – a kultúrák e szokatlan kevercse pedig a Csíkszeredai Csíki Játékszín ifjú művészeinek előadásában teljesedett ki a színpadon. Alejandro Duránt, az előadás rendezőjét kérdeztük.

Kolumbiából érkeztél. Ez Közép-Kelet Európában eléggé izgalmasan hangzik, hogy vezetett ide az utad?

Valós igényem volt a szakmai képzésem folytatására, ezért érkeztem Romániába. Abban az időben hazámban nem rendelkeztem a mesterképzéshez szükséges anyagi forrásokkal, és a román kormány által kínált ösztöndíj lehetőséget adott erre. Színházrendezést tanultam a bukaresti Ion Luca Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetemen, és ez a tapasztalat mélyrehatóan megváltoztatta a színházról alkotott képemet. Különösen megfogott a román színházi rendszer felépítése és az a szigorúság, amellyel a színészek a szöveghez viszonyulnak. Van egyfajta technikai fegyelem, mély kapcsolat a nyelvvel és a színpadi szerkezet világos megértése. Ez a munkaforma arra késztetett, hogy megkérdőjelezzem a saját módszereimet, és szélesítsem a látókörömet.

Több éve már, hogy a Csíki Játékszínnel dolgozol. Mitől különleges számodra ez a társulat?

Amikor először érkeztem a Csíki Játékszínbe, nem tudtam pontosan, mire számítsak, de kellemes meglepetésként egy nagyon összetartó csapatot fedeztem fel, amely családként működik. Bizalom van közöttük, támogatják egymást és őszintén együttműködnek. Tehetséges, elkötelezett művészekkel találkoztam, akiknek emberi tulajdonsága sokkal könnyebbé tette az beilleszkedésemet. Az első pillanattól kezdve befogadtak, a csapat tagjának érezthettem magam. Nagyon hálás vagyok Vladimirnak (Valdimir Anton, művészeti vezető) és Bercinek (Veress Albert, igazgató), mert a mesterképzésem elvégzése után ők voltak az elsők, akik valódi lehetőséget kínáltak fel számomra Romániában. Ez a lehetőség új kapukat nyitott meg a szakmai utamon, és mindig hálás leszek nekik.

 

Rendezőként milyen kérdések foglalkoztatnak a leginkább?

Személyes igények alapján választok szövegeket. Nem absztrakt témákat keresek, hanem olyan kérdéseket, amelyek emberként valóban foglalkoztatnak. Ezért dolgozom gyakran olyan szövegekkel, amelyek a testtel, az emlékezettel, az erőszakkal, a szerelemmel, az identitással vagy a fájdalommal foglalkoznak. A válaszok adásánál jobban érdekel a kérdések felvetése. Hogy a néző úgy érezze, amit a színpadon lát, valamilyen módon az övé, hogy van ott valami, ami kellemetlenül érinti, megindítja, netán gondolkodásra készteti. Azok a szövegek is vonzanak, amelyek más nyelvekkel való kombinációt is lehetővé tesznek. Szeretek különböző színpadi nyelveket használni az alkotáshoz.

A Szar ügy a fiatalok útkeresését dolgozza fel. Mit jelent számodra ez a téma?

Számomra a Szar ügy egy olyan generációról szól, amelyik nem igazán tudja, mitévő legyen a körülötte lévő világgal. Három fiatal küzd a felnőtté válástól való félelemmel, a frusztrációval, az érzelmi eszközök hiányával és azzal a kényszerrel, hogy olyan döntéseket hozzon, amelyekre nincsenek felkészülve. A felnőtté válás sosem volt könnyű. A serdülőkor a keresés, az átalakulás, a fájdalom folyamata. Spanyolul az „adolescente” szó közel áll az „adolecer” igéhez, ami azt jelenti, hogy „szenvedni”. Tetszik ez a kapcsolat, mert nagyon jól kifejezi azt, ami meglátásom szerint az életnek ebben a szakaszában történik: minden formálódik – az identitás, a kapcsolatok, a test, a jelentés. És ez önmagában is fáj. A Szar ügy nem ítélkezik, hanem inkább azt a káoszt, abszurditást és erőszakot mutatja be, amely gyakran jellemzi a fiatalokat, különösen olyan kontextusokban, ahol nincsenek valódi támogató hálózatok. És ez nem csak kanadai vagy európai probléma. Latin-Amerikában is tapasztaljuk a meghallgatás, a szeretet és a támogatás hiányát. Ezért érdekel ez a darab: mert egy olyan életszakaszt vet fel, amelyet gyakran figyelmen kívül hagynak vagy felületesen kezelnek. Humorral és egyszerre keménységgel emlékeztet minket arra, hogy a felnőtté válás nem mindig lineáris vagy magától értetődő folyamat.

Kinek ajánlanád ezt az előadást?

Elsősorban fiataloknak ajánlanám. Azoknak, akik a zavarodottság, az elszakadás és az útkeresés ezen fázisain mennek keresztül. De szülőknek, tanároknak, felnőtteknek is, akik gyakran nem tudják, hogyan kísérjék végig ezeket a folyamatokat. Az előadás olykor kellemetlen érzéseket kelthet, ugyanakkor fontos beszélgetéseket is meg tud nyitni arról, hogy mit jelent ma fenőtté válni.

Sibelka Zsófia
Kép: Ráthonyi Sára