Mit kezd ma a színház a bűnökkel, tévedésekkel és a felelősség kérdésével? Czajlik József rendező Borbély Szilárd Akár Akárki című darabjához nyúlt, hogy újraértelmezze a moralitás színpadi lehetőségeit. Az előadás kapcsán a színház szerepéről, színészi munkáról és a gondolkodásra késztetés felelősségéről beszélgettünk.
Az előadás egyszerre személyes és közéleti. Mit jelenthet ma felelősséget vállalni, akár magunkért, akár a közösségért a színház nyelvén keresztül?
Számunkra a színházon belül az a fajta gondolkodásmód áll közel, amely szerint egyrészt léteznek az ismert, népszínházi szempontból is elismert sikerdarabok, amelyek elsősorban a szórakoztatást szolgálják, másrészt pedig azok a színdarabok, előadások, gondolatok és témák, amelyek konkrétabban, mélyebben vagy egy másfajta szemszögből szólnak hozzá a világhoz. Ezek az előadások alapvetően abból a szándékból építkeznek, hogy kommunikáljunk a világunkról – hogy egy harmadik szempontot is adjunk a közéleti és politikai megközelítések mellé, és művészi hozzáállásból, alapvetésből szemléljük a dolgokat. Önmagában a „felelősség” szó több szempontból értelmezhető számunkra. Egyrészt ott van az a tudás, hogy elrabolunk emberektől bizonyos időmennyiséget, miközben ebből fizetjük a munkatársainkat. Ez önmagában is felelősebb hozzáállást igényel. Emellett az is a felelősségünk része, hogy a választott témákat úgy tálaljuk a nézők számára, hogy azok egyszerre legyenek ismerősek, mégis mély tartalmakkal és gondolatébresztő erővel bírjanak. Ez a fajta gondolkodásra vagy együttérzésre való késztetés is a felelősség kérdéskörébe tartozik. Bár művészeti munkaként számunkra igazából a szerep felelőssége és a helyzet felelőssége domborodik ki: hogyan tudunk utánajárni, ki tudjuk-e bontani, meg tudjuk-e úgy szólaltatni a szereplőt, a helyzetet. Talán az alkotófolyamat felelőssége a legkisebb szinten ott érhető tetten. Ezek azonban nem mindig tudatosak; sokszor egy belső elégedetlenség vagy egy érzés hajtja őket.
Az Akár Akárki színészi szempontból is különleges kihívást jelent, hiszen elvont fogalmakat kellett élő, emberi alakokká formálni. Hogyan dolgoztak együtt a színészekkel ebben a feladatban?
Ennek a moralitásnak, és a Borbély-darab esetében az „amoralitásnak”, bizonyos szempontból elvont kérdésköröket is megfogalmaz. Mi alapvetően nagyon alapos és mély elemző munkával közelítettünk ehhez az anyaghoz. Hosszú hetekig ültünk az asztalnál és elemeztünk. Felfedtünk bizonyos gondolati és filológiai háttereket is. A színészi munka ebből a szempontból nagyon összetett volt, hiszen egy színész több különböző szerepet is játszik, amelyek között valójában nincs közvetlen kapcsolat. Nem arról van szó, hogy egy jellem átalakul egy másik jellemmé, nem egy fejlődési ívet követünk. Mégis, a színész kénytelen megtalálni egyfajta közös nevezőt, amiből művészként töltekezni tud, mert óhatatlanul is összeáll benne valamiféle belső folyamat. Kiemelten fontos volt a szétválasztás kérdése. Pontosan arról szól, hogy világosan és körültekintően meghatározzuk egy-egy jellem belső motivációit, karakterét, valamint a szöveg mögöttes tartalmát. Ezzel párhuzamosan az egész szerepív összehangolása is kulcsfontosságú feladat, ami már az összerakás problémakörébe tartozik. Sok a dal és ezek teljesen eltérő stílusokat képviselnek. Már önmagában ennek lebonyolítása is rendkívül összetett feladatot jelentett számunkra. Egy nagyon alapos, sok energiát igénylő munka volt megszervezni ezt a lebonyolítási rendszert, hogy pontosan tudjuk időzíteni az előadást, és megtaláljuk a megfelelő dinamikát, miközben ennyi mindent kellett összehangolni. Külön kiemelném a maszkhasználat fontosságát. Ebben nagy segítségünkre volt egy kassai születésű volt kollégánk, Lucskay Róbert. Vele együtt elemeztünk és közben maszkworkshopot tartottunk. Ennek során megtanultuk, hogyan kell használni a maszkokat és hogyan kell felvezetni, illetve koordinálni a színészi munkát a segítségükkel. Ez is egy olyan terület volt, amely külön figyelmet és alapos előkészületet igényelt.
Több alkalommal is rendeztél „Akárki”-témájú előadást – Kárpáti Péter feldolgozását, illetve egy TIE-verziót is. Miért érezted fontosnak, hogy ismét visszatérj ehhez a témához, ezúttal Borbély Szilárd szövegével?
Mindezek mellett a Bárkában is rendeztem a Sibyll Berg Helge élete című darabot, amely szintén egy „akárki” történet. Számomra művészileg nagyon izgalmas, hogy ezekkel az elvont fogalmakkal ki tudunk fejezni valamit a világról. Egy szűkített, sűrített formában, felvállaltan didaktikus módon – hiszen a moralizálás kimond dolgokat, eldönti, mi a jó és mi a rossz. Így próbálunk kifejezésre juttatni olyan alapvető tartalmakat, amelyek sokszor közhelyesnek vagy túlhasznált szavaknak, fogalmaknak tűnhetnek. És hogy miért éppen most? Úgy fogalmaznék, hogy ez a fajta sűrűbb létélmény, illetve azok a minket körülvevő furcsa, felbolydult helyzetek, amelyek erős konfliktusokat gerjesztenek a világban, most különösen aktuálissá teszik ezt. Pont Borbély szövege az, ami nagyon pontosan rávilágít és megfogalmazza a mai világot. A repertoárunk ezen része inkább egy rétegszínházi vonal, mégis minden várakozást felülmúlt az, ahogyan az otthoni közönség reagált rá. Minden előadáson rendkívül intenzív figyelmet kaptunk, a nézők végig velünk voltak. A didaktikus jelleget is említeném: konkrét problémákat, bűnöket, tévedéseket, rossz gondolatokat és cselekedeteket vesz elő, de mindezt ideológiai elfogultság nélkül. Ez lehetőséget ad a nézőknek arra, hogy szabadon gondolkodjanak, közelebb kerüljenek ezekhez a sűrű problémákhoz anélkül, hogy valamilyen ideológiai ítélet rájuk nehezedne. Azt gondolom, fontos, hogy a színház továbbra is a gondolatok és a kommunikáció tere maradjon.
Kovács Abigél
Képek: Gáncs Kristóf
Megjegyzések
Megjegyzés küldése