Az Angyal szállt le Babilonba című előadással érkező sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház egy erősen rétegelt, összetett előadást mutatott be a fesztiválközönségnek. A Nebukadnecárt, Babilónia királyát alakító Mátray Lászlóval többek között a téma aktualitásáról és a szerepformálás nehézségeiről beszélgettünk.
Friedrich Dürrenmatt azonos című drámája szatíra, amely groteszk eszközökkel is dolgozik. Miért lehet ma is érvényes, illetve mi alapján eshetett a választás erre a drámára?
Ez a választás nem tőlünk, színészektől indult, hanem Bocsárdi László rendezőtől. De úgy érzem, benne van a levegőben mindaz, amiről ez a darab szól: a hatalmi torzulás, a társadalom fasizálódása. A groteszk forma lehetőséget ad arra, hogy ne realista módon, hanem elrajzoltan, mégis nagyon pontosan mutassuk meg ezeket a jelenségeket. A darab hangsúlyosan idézi a ’30-40-es évek Németországát, de a képek és viszonyrendszerek univerzálisan is érvényesek. Hitler figurája szimbólumként jelenik meg, egy jól ismert forma, amelyet így könnyebb megidézni is – akár hangban, gesztusban, testtartásban.
A hatalom, még inkább a náci gesztusrendszer kifigurázása könnyen paródiába csaphat át – ez itt nem történt meg. Hogyan közelítettek a problémához?
Számunkra is fontos, hogy ne csak kifigurázzuk a diktatúrát, hanem emberi szinten is megértsük, mi vezethet valakit oda, hogy átlépjen egy határt. Hogy a tehetetlenség, az idealizmus, a nagyravágyás miként válik fokozatosan destruktívvá. Hogy valaki, aki talán korábban még „jó ember” volt, hogyan sodor másokat pusztulásba – akár észrevétlenül. Dürrenmatt világában a vallás, a politika és az ideológia szorosan összefonódik. A hatalom mindig keresi a maga igazolását – akár a teológiában, akár a „felsőbb célokban”.
Az előadás vége nyitott: a teremtmény, Kurrubi vagy meghal, vagy megmenekül. Ön ezt hogyan értelmezi?
A darab Jézus-analógiát is hordoz, hiszen a lény is ártatlan, mégis keresztre feszíttetik – nem szó szerint, de értelmileg. Dürrenmatt azonban nem áldozza fel Kurrubit. Az én szereplőm szemszögéből egyfajta harc zajlik az emberi és a hatalmi szerep között. A végső döntés nem egyszerű, és a nézőre van bízva, hogyan értelmezi. Akki talán megmenti, talán nem – de ha igen, az sem feltétlen hősi tett, inkább a túlélés reflexe. Ha elmegyünk a bibliai alaptörténetig, Krisztus keresztre feszítéséről és a kereszténység alaptéziseiről van szó. Tehát ha nyitottak maradunk, elfogadók, egyszerűek és szerények, akkor esélyünk van Jézust magunkban megtalálni, vagy őt befogadni.
Hogyan tudta elkerülni, hogy a Hitlert megidéző király karaktere túlzásba forduljon?
Ez elemi fontosságú volt számomra, hogy nem imitációról van szó, hanem egy önálló karakterről. Hitler itt csak egy jel, amely történelmi és kulturális rétegeket hordoz. De ugyanakkor beszélhetünk Nebukadneccar is, vagy bármely más mitikus, zsarnoki figuráról – a hatalom természetét vizsgáljuk. Ezek a jelenségek ciklikusan ismétlődnek a történelemben, így az előadás valójában bárhol és bármikor játszódhatna. Hitler előtt is voltak diktátorok, és lesznek a jövőben is. Az a célom a karakterformálásnál, hogy megmutassam, miként válik valaki szörnyeteggé – gyakran nem szándékosan, hanem saját tehetetlensége, vágyai miatt. A megformálásban egyébként sokat segített, ahogy a rendező a színészeket vezette.
A témához hasonlóan a díszlet is összetett, fizikailag is komoly kihívásokat jelent. Milyen volt ebben játszani?
A próbák alatt nehéz volt, de megszoktuk. Minden mozdulatnál koncentrálni kell. Most már ösztönösen mozgunk benne, de a figyelem mindig jelen van. A szintkülönbségek, lépcsők, rejtett terek állandó jelenlétet kívánnak.
A darabban egy furcsa utód, trónörökös karakter is megjelenik. Hogyan értelmezhető ő?
Az utód, akit nálunk Szalma Hajnalka játszik, a darab szerint ez az utód nem lesz alkalmas az uralkodásra. Hogyha mondjuk a király és Kurrubi szerelmi kapcsolat megtörténne, akkor esélye lehetne egy másik utódnak. Dürrenmatt ezt a témát is felpiszkálja kicsit.
Tölli Szofia
Képek: Gáncs Tamás
Megjegyzések
Megjegyzés küldése