Ugrás a fő tartalomra

Recept az emberi gyengeségekről


A Boeing Boeing című vígjáték Marc Camoletti klasszikus műve, amely egy humoros és zűrzavaros szerelmi sokszögről szól a légitársaságok világában. A darab szórakoztató, fordulatokkal teli, miközben a szerelem, a hűtlenség és a barátság komikus oldalát mutatja meg. A történet középpontjában Bernard, egy fiatal és vonzó férfi áll, aki három, különböző légitársaságnál dolgozó nővel tart fenn párhuzamos kapcsolatot. A Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiváljának második napján Csorba Kristóf-Györgyöt láthatta a közönség a főszerepben. A darab sikerének titkáról és pályakezdő élményeiről is kérdeztük a fiatal színészt.

- Ez a vígjáték egy közismert darab, mégis sok színház repertoárján szerepel. Szerinted mi az oka annak, hogy a közönség máig ennyire szereti? Mi a titka annak, hogy ez a mű ennyire élő klasszikussá vált?

- Úgy érzem, a darab sikere a nagyon jól működő „recepten” múlik – itt a helyzetkomikumra gondolok. A darab tele van váratlan és mulatságos fordulatokkal. A főhős egy magas pozícióból indul, de a végére mindent elveszít, miközben a barátja, Robert, aki kezdetben a mélyponton van, fokozatosan felemelkedik. Ez a kettősség – az egyik leépülése és a másik felemelkedése – nagyon izgalmas dinamikát ad az előadásnak. Ugyanakkor az is érdekes, hogy Robert is kompromisszumokat köt az erkölcseiben, így ő sem marad teljesen „tiszta”. A darabbal kapcsolatban – tulajdonképpen az eleje óta – sejthető, hogy egyszer be fog ütni a baj. Amikor ez megtörténik, nincs menekvés.

- Látsz valamilyen aktuális párhuzamot a mai világgal? Tud kapcsolódni ez a darab a jelen problémáihoz?

- Mindenképp. Az ember gyakran az egója, vagy valamilyen belső hajtóerő mentén olyan dolgokat tesz, amelyek erkölcsileg megkérdőjelezhetőek. Ez mindig is így volt, és valószínűleg így is marad. A darab tulajdonképpen az emberi gyengeségről szól – arról, hogy mikre vagyunk képesek, ha a vágyaink vezérelnek.

- Az előadásban van egy poén, amely szerint „megbukott egy francia vígjáték”. Hogyan került be ez a frappánsság a játékba?

- Ez például már a mi ötletünk volt. Nemcsak ez, hanem több poént is mi tettünk bele az előadásba. A rendező, Kolcsár József, nagyon nyitott volt erre – sok helyzetet és szöveget hozott be ő is. Voltak minimális húzások, de alapvetően sokat formáltunk a darabon, hogy személyesebb és frissebb legyen. Úgyhogy igen, kicsit „egyénítettük” a történetet. Nagyon kíváncsi vagyok, mit mond majd a szakma. A közönség eddig mindenhol jól fogadta az előadást – nemcsak most Kisvárdán, hanem más helyszíneken is. Pozitív visszajelzéseket kaptunk a nézőktől. De az, hogy egy szakmai közönség mit lát bele, hogyan értékeli, az mindig más. Ezért is érdekes ez számomra.

- Tavaly végeztél Marosvásárhelyen. Hogyan alakult azóta a pályád? Milyen kihívásokkal találkoztál?

- Állandó társulati tag jelenleg nem vagyok sehol, de közvetlenül az egyetem után már elkezdtem dolgozni. A kézdivásárhelyi színháznál kaptam lehetőséget, ott volt egy gyerekelőadásom, majd két próba időszakban is részt vettem – az egyik ebből épp ez a mostani Boeing Boeing volt. Emellett a csíkszeredai Csíki Játékszínnél is dolgoztam, ott Mohácsi Jánossal, akivel már az egyetemen is volt közös munkám. Ezek eddig alkalmi felkérések voltak, de nagyon hálás vagyok értük. Nagyon sok fantasztikus emberrel ismerkedtem meg – olyanokkal, akiket korábban csak a színpadról csodáltam, most viszont együtt játszhattam velük. Ráadásul ezek az ismeretségek sok esetben baráti kapcsolattá mélyültek, ami külön öröm számomra.

- Ez az első alkalom, hogy Kisvárdán szerepelsz. Milyen benyomásaid vannak a fesztiválról?

- Igen, ez az első kisvárdai élményem. Más színházi fesztiválokon már voltam, de ide most jutottam el először. Nagyon vártam, mert sok jót hallottam róla – tudtam, hogy ez egy nagy múltú és elismert esemény, ahol nemcsak az anyaországi színházak, hanem a határon túli magyar társulatok is képviseltetik magukat. Már az is nagyon jó érzés, hogy itt lehetek.

Ráthonyi Sára

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Sopro nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját

Kilenc napon át ismét Kisvárda lett a Kárpát-medence magyar színházi életének találkozóhelye. Június 26. és július 4. között rendezték meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén is a határon túli és az anyaországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe. A több évig tartó felújítás után idén ismét a Várszínpad is a fesztivál helyszínei közé tartozott. A három játszóhelyen – a Várszínpadon, a Zsinagógában és a Művelődési Központban – összesen 23 versenyelőadást láthatott a közönség. A fesztiválra 17 városból érkeztek társulatok: Aradról, Beregszászról, Budapestről, Debrecenből, Dunaújvárosból, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Komáromból, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Szabadkáról, Szatmárnémetiből, Szegedről, Székelyudvarhelyről, Temesvárról és Újvidékről. A versenyprogram átfogó képet adott a magyar nyelvű színház sokszínűségéről. Az idei versenyprogramban két színművészeti egyetem hallgatói is bem...

Ember az ember ellen

A kisvárdai fesztivál záróelőadásaként a Mohácsi János rendezésében készült Egy piaci nap című produkciót láthatta a közönség a Komáromi Jókai Színház előadásában. A történelmi eseményeket feldolgozó előadás nemcsak egy megrázó történetet állít színpadra, hanem húsbavágó őszinteségével a közösségi felelősség és az emlékezet kérdéseit is a néző elé tárja. A díszlet és a jelmezvilág hitelesen idézte meg a világháború utáni hangulatot. A zsákanyagból készült jelmezek érzékletesen jelenítették meg a korszak kényszerű újrahasznosítását és a hiánycikkek mindennapi tapasztalatát. A báljelenetben mindez tovább erősödik: a használati tárgyak jelmezzé válnak, úgy, mint a seprű vagy a lábasok. A díszlet egyszerű, mégis kifejező: a fából és vasból konstruált háttér jól érzékelteti a háborús állapotok nyers világát, miközben a tér szinte bezártságérzetet kelt a nézőben. Ez a szűk, lehatárolt színpadi világ azt is hangsúlyozza, hogy a történet egy zárt közösségen belül, annak belső feszültségei közö...

A „Santa Lolita" a részvétet a színpad fegyverévé teszi

Mi történik akkor, ha egy egész közösség nem hajlandó szembenézni saját bűneivel, ám bármikor készen áll kővel dobálni azt, aki ezt leleplezi? Ez a kérdés lebeg csendesen, mégis nyomasztóan a „Santa Lolita" egész előadása fölött, amelyet Kiliti Krisztián rendezett Laura Mañá forgatókönyve nyomán, és amelyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mutatott be a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja keretében. Az előadás nem csupán elmeséli a megbocsátásról és a képmutatásról szóló példázatot – szó szerint nagyító alá helyezi azt, egy szigorúan felépített színpadi konstrukcióban, ahol minden technikai részlet a kritikai gondolkodás fegyverévé válik. A Szőke Zsuzsi jegyezte scenográfia az első jele annak, hogy egy szinte zenei pontossággal megépített előadással van dolgunk. A templomi orgona rozsdás csövei uralják a játékteret, már az első pillanatoktól egy megromlott szakralitást sejtetve – egy erkölcsi intézményt, amely belülről rozsdásodott meg anélkül, hogy bárk...