Az Udvari Kamaraszínház Karády és a szerelem – Ujszászy és a világ című előadásával nem kis dologra vállalkozik. Nem csupán a díva alakját, dalait, élettörténetét szeretné megidézni, hanem azzal az igénnyel lép fel, hogy mindezt új kontextusba helyezze. Ezt tükrözi a kettős szerkezetű cím is. Egy ikon életét feldolgozni soha nem könnyű, főleg abban az esetben, ha már több, sikeres előadás is született a témában, gondoljunk csak például a Darvasi László Karády zárkája című drámája nyomán készült színházi produkciókra. Bár Karády Katalin nem csupán megkapó karaktere és népszerűsége okán jelentős, hanem azért is, mert egész Közép-Európa sorsát tárja elénk, az őt alakító színész szerepe mindenképp bravúr. Orbán Borbála hitelesen mutatta fel azt a határozottságot, eleganciát és titokzatosságot, amely Karádyt jellemezte.
A színészek gesztusrendszere is korhű, akárcsak a ruhák és a díszlet. A történet azonban mai, sőt örökérvényű. Az elsőre ódonnak ható, szándékoltan maníros játszási stílus ugyanis alapköve az előadásnak, a stílusból itt maga, a legmélyebb tartalom bomlik ki; hiszen vannak az életben olyan helyzetek – voltak a történelem során –, amikre nincsenek szavak, tettek, amikor élni annyira lehetetlen, hogy minden létmód csak „ripacsság” lehet. (Gondoljunk csak a náci katona karakterére, aki, amikor nem mondja meg neki semmilyen hatalom, miként kell viselkednie, elveszettnek érzi magát a világban.)
Bár a cím romantikát és románcot sugall, a vészterhes időszakban elbukik, ami szép, ami nemes. A Karády és a szerelem című darab drámaiságát nem csupán a történelmi események felidézése adja, sokkal inkább az örök emberi dilemmák árnyalása. Ahhoz azonban, hogy ne csupán felelevenítsük a történelemkönyvek adatait, hanem rendelkezzünk mindazzal, amit a színház tud adni, történetesen, hogy átérezzük, mintegy jelenné tegyük és „megtapasztaljuk”, alaposan felépített, élethű jellemekre van szükség. Véleményem szerint, ezt sikerül megvalósítani. A történelem valóban megtörténik a színpadon.
„Az vagyok, aki vagyok és azt annak az ajándéknak köszönhetem, amit a teremtőtől kaptam.” - hangzik el a mondat Karády Katalin (Orbán Borbála) szájából. Az Egyed Zoltán (Kákonyi Tibor) nevű újságíróhoz intézett kijelentés nem csupán a feminizmus előfutára, de esszenciája annak a tartásnak is, amely talán csak nagy szenvedések árán, talán csak a nyomorból való kiemelkedés révén születhet. Az, hogy néhány jelenettel később, egy vita kapcsán megismerjük az ide vezető utat is, szükséges eszköze annak, hogy Katalin összetett személyiségét megismerhessük, hogy végül majd eljuthassunk a közöny, a fásultság állapotához.
Bár vannak az Udvari Kamaraszínház előadásának katarzist okozó, a végső katarzist logikusan előkészítő jelenetei, a dramaturgiai ív, a fokozás időnként döccen. S kétségkívül nem képzelhető el Karády-darab a dalok felcsendülése nélkül, mégis néha az az érzésünk támad, hogy az énekek fölöslegesen késleltetik az eseményeket, leválnak a darab szövetéről.
További hangsúlyeltolódásnak érzem, hogy Iván és Berta, (bár, a Magyarországon is egyre inkább divatos hoollywood-i dramaturgia szerint, ők inkább afféle, vicces mellékszereplők, szerepük is főleg a humor felmutatása a darabban), azaz Hevesi-Tóth Evelin és Pál Péter jelenléte olyannyira eleven és kidolgozott, hogy sokszor elviszi a figyelmet a főszereplők/ címszereplők szerelméről.
A záró jelenet viszont visszaadja mindazt, amit a túl sokszor közbeékelt dalok elvettek tőlünk és megjutalmaz azokért a percekért, amit az adott pillanatban jelentéktelennek tűnő mellékszálak szemlélésével töltöttünk. Ugyanis, meglepő módon épp, a Karády jellemében már régóta bujkáló egykedvűség lesz az a fűszer, ami a kulcsot adja a zárlat stiláris megalapozásához. Ha nem derűt árasztó zenére, táncmozdulatok közben és visszafogott, csevegő hangon mesélnék el a traumákon átesett női szereplők a borzalmakat, nem ütné arcon ennyire a nézőt. Épp a fordítottság, a visszafogottság a legkiválóbb lehetőség arra, hogy ami a színpadon halk, az a néző elméjében, lelkében „ordítson”.
Még egy sejtelem látszik beigazolódni a záró jelenet révén: ez az előadás elsősorban a női sorsok drámája. Bár jelen vannak a férfi szereplők, kiváló karakterek. Mégis, ők inkább csak katonai tisztségek és további szakmák megformálói, a főszereplő nők szerettei, hozzátartozói. A Karády és a szerelem című előadás ugyanis nem elsősorban a Karády Katalin és Ujszászy István között kibontakozó szerelemről, hanem az 1940-es években élt nők sorsáról szól.
Viola Szandra
Képek: Ráthonyi Sára
Megjegyzések
Megjegyzés küldése