Hard rock carousel

Merész képzettársítás, de működik: a Tankcsapda közismert slágereire húzta rá Albu István a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Liliom-előadását. A szokatlan megoldás nem előzmény nélküli a rendezőnél, ám ezúttal egy magyar klasszikus kapott sajátos prizmát. Az előadás ugyanakkor korántsem csak ettől vált izgalmassá.

Pár éve már rácsodálkozhattunk arra, ahogyan Woyzeck Rammstein-számokat énekelt a szatmárnémetiek produkciójában, majd, ugyancsak Szatmárnémetiben megszületett egy The Doors-nótákra felfűzött III. Richárd, ezúttal magyar darabhoz magyar zene dukált: Molnár Ferenc jól ismert csirkefogójából kreált rocksztárt Albu István a Tankcsapda segítségével. Az érdekes az, hogy két irányban is új dimenziót nyitott meg ezáltal, egyfelől a színdarabnak adott kortárs teret, másfelől a debreceni rockzenekar mélységeire is rávilágított.

Molnár Ferenc interpretációjának spektruma szélesedni látszik az elmúlt években, s több olyan előadás is született, amely egyértelműen bebizonyította, hogy a mesterségesen egyfajta realista, polgári miliőbe kényszerített szerző vastagon elbírja a tágabb értelmezési mezőt és a legkülönfélébb stílusokat is. Itt, Kisvárdán is láthattunk például egy Doktor úr-adaptációt Addams Family-stílben. A Liliomból is született az elmúlt időszakban több olyan előadás (például Debrecenben és a budapesti Nemzeti Színházban is), amelyek egyértelműen új esztétikával nyúltak hozzá a műhöz és kiderült, Molnár nagyon is jól bírja az ilyenfajta megközelítést.

A körhinta, mint motívum jelenik meg a színpadi térben: a forgószínpadon néhány élettér váltakozik a történetnek megfelelően, minta csak egy háromdimenziós slideshow-t néznénk, ezek közül az egyik a fekete szárnyú angyalokból álló zenekar tere, itt hangzanak el a gondosan megválogatott Tankcsapda-slágerek, a frontember, Liliom előadásában. Jóllehet az elején idegenkedve fogadja a néző ezt a megoldást, úgy a második-harmadik számnál megnyílik a dalok univerzuma, és érzékelhetővé, sőt érzékletessé válik, hogy mennyire passzolnak Lukács Laci sorai Liliom karakteréhez, az Adjon az égnél már biztosak lehetünk ebben. A címszereplő, Faragó Zénó tökéletesen ötvözi a ligeti kikiáltót a rocksztár figurájával, és derekasan állja a sarat az éneklésben is. Minden gesztusa pontos, kitűnően hozza az egyszerre bárdolatlan és esendő „gazembert”, kiemelkedő alakítás ez minden tekintetben.

A többi szereplő is jól megrajzolt karaktereket visz a színpadra, a Julikát játszó Szilágyi Míra rendkívül árnyaltan mutatja meg a szerelemtől elvakult naiv csitri felnövéstörténetét, Muskátné szerepében Bartha Boróka nem az üres, kiégett asszonyt, hanem annak a sokkal emberibb, szerethetőbb vagy legalábbis érthetőbb arculatát jeleníti meg. A kisebb szerepekben is remekelnek a gyergyói társulat tagjai, kiemelném közülük a Marit játszó Pascu Tamarát és a Ficsurt alakító Barti Lehel-Andrást. Nagyon sok apró gesztussal és mozzanattal teszi helyére a rendező a szereplők közötti viszonyokat és több nagyon ügyes játékötlet is navigálja a nézőt.

Furcsamód elképesztően jó a szimbiózisa a molnári szövegnek és a lukácsi dalszövegeknek, utóbbiak egyébként bátran értelmezhetők akár versként is. Mindez annak ellenére egyértelmű, hogy a pesties, 20. század eleji jassznyelvet nem gondolhatnánk organikus párosításnak a karakteres rockzenekar kortárs életérzését kifejező sorokkal. Mégis, valahogy a két eltérő nyelvezet, eltérő indíttatású megszólalás összeér a nyersességben, plasztikusságban, szókimondó őszinteségben. Különleges csúcspontot jelent ebben az egyetlen, nem a főhős által előadott Mennyország tourist, ezt Bocsárdi Magortól hallhatjuk, aki egyébként parádés zenei teljesítményt nyújt az előadásban, az éneklés mellett több hangszeren is.

Jól kimunkált, erős előadás született meg Albu István elképzelése nyomán Gyergyószentmiklóson, miközben nagyon távol áll mindenfajta szabványosságtól vagy klisétől, de azt is mondhatnám, megszokhattuk már tőle ezeket a „csavarokat”. Letisztult, érett értelmezés, dinamikus és progresszív zenei megoldások, szép képi világ és nagyszerű játék – tökéletes konstelláció.

Ungvári Judit