Ugrás a fő tartalomra

Egyedül, de nem magányosan – Szabó Regina az Egyasszony monodrámáról

Szabó Regina előadásában került színre a Péterfy-Novák Éva regényéből készült Egyasszony című megrendítő monodráma a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján. A történet nemcsak fájdalmas titkokról, hanem a túlélésről, az újrakezdésről és az emberi méltóság megőrzéséről is szól. A fiatal színésznőt az előadás kihívásairól és személyes élményeiről kérdeztük.

Egy rendkívül nehéz témát dolgozol fel ebben az előadásban. Számodra mi volt a legnagyobb kihívás?

Talán az, hogyan válik egy nagyon naiv, tapasztalatlan kislányból egy életerős, túlélni akaró nő. Ez a nő tényleg megjárja a poklot, és onnan jön ki győztesen – nem azért, mert mindent megoldott, hanem mert élni akar, és képes volt továbblépni. Ezt a fokozatos, mély lelki átalakulást hitelesen megmutatni volt a legnagyobb kihívás számomra.

Van egy kiemelkedő pontja az előadásnak, amikor elhangzik az I’m Still Standing című dal. Ez mintha fordulópont lenne – egyfajta felnőtté válás pillanata. Te hogyan élted meg ezt a részt?

Pontosan ezért került bele. A történet odáig folyamatosan sűrűsödik, és ez a dal tökéletesen fejezi ki azt az állapotot: „bármi történik velem, állni fogok”. Ez az a pillanat, amikor a nő végre kimondja a nemet, és elindul a saját útján. Számomra is innen kezdődött egy újfajta játék – egy erősebb, felnőtt karakter születik meg benne, és ez fizikailag és lelkileg is megváltoztatja a szerepet.

Az előadás során fizikailag is sokat változol. Ez tudatosan épített elem?

Abszolút. Nekem például a legnehezebb az eleje volt – a fiatalabb karakter megformálása. A színészi múltamból adódóan inkább érett, kiforrott női karaktereket játszottam – királynőket, anyákat. Itt viszont egy naiv, tapasztalatlan lányt kellett megjelenítenem. És ezt nemcsak fejben, de testben is meg kellett teremteni. Például el kellett hinnem, hogy ez a lány tényleg nem tudja, hogyan zajlik egy szülés – hiszen soha senki nem mondta el neki. Számomra ez volt a legizgalmasabb: hogyan tudok teljesen más testtudatot, ártatlanságot mutatni a színpadon.

Korábban Tenki Réka is játszotta ezt a regényfeldolgozást. Mennyire volt ez számodra irányadó vagy elvárás?

Szándékosan nem néztem meg az ő előadását a próbafolyamat alatt. Részleteket persze láttunk, de a rendezőmmel együtt abban maradtunk, hogy csak a saját értelmezésünkre szeretnénk hagyatkozni. Egy teljesen szűz koncepcióból indultunk ki: hogyan lehet ezt a rendkívül nehéz történetet úgy bemutatni, hogy a néző ne legyen teljesen letaglózva, mégis átélje. Hogy hogyan lehet pontosan annyit adni, amennyi épp elég. Ezért választottunk egy nagyon letisztult formát, ahol az intimitás, a szemkontaktus, a közelség kulcsfontosságú. Minden néző ugyanolyan fényben ül, mint én – mert ez a történet bárkivel megtörténhet.

Korábban is voltál már Kisvárdán. Most viszont önálló előadással tértél vissza. Mit jelent számodra ez a fesztivál?

Igen, voltam már itt korábban társulattal, például a III. Richárddal is, és nyertünk is vele. Most viszont először vagyok itt egyedül. Ez egy újfajta izgalom – de valahol felszabadító is, mert itt tényleg csak magamra és a közönségre kell figyelnem. Ez a monodráma nagyon különleges kapcsolatot teremt: a nézők a partnereim, velük együtt lélegzem. És ez a fesztivál erre fantasztikus tér. Itt nemcsak színház van, hanem valódi közösség, beszélgetések, találkozások. Számomra ez sokkal több, mint egy szakmai bemutató – ez egy emberi élmény.

Interjú és kép: Ráthonyi Sára

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Három a francia igazság

Szerencsés nép a francia, hiszen a vaudeville, mint a 16-17. századi Párizs utcáinak lassanként cselekményessé összefűzött vidám dalai olyan műfajokra hatottak jelentősen, mint a sanzon, az opéra comique, vagy éppen a kabaré. A többszáz éves vaudeville-t nem véletlenül társítják Marc Camoletti Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című, 1960-ban bemutatott világhírű komédiájához, hiszen a darab esszenciáját adja mindannak, amit L’Hexagone környékén gondolnak komikumról, szerelemről, erotikáról és szatíráról. Kétségtelen, hogy a vígjáték óriási sikeréhez – a világon a legtöbbet játszott francia darab – hozzájárult az 1965-ben Tony Curtis és Jerry Lewis főszereplésével bemutatott mozi is, de minden bizonnyal enélkül is rendszeres szereplője lenne a kasszasikert és a közönség szórakoztatását is szem előtt tartó direktorok repertoárjának. Mert hogy a Boeing nem titkoltan a nevettetés szándékával hódít, és miért is ne lenne helye akár a kisvárdai versenyprogramban? Főként, ha olyan színvon...

Az időtlenné tett népszínmű

Szigligeti Ede viszonylag keveset játszott népszínművével érkezett idén Kisvárdára a vajdasági Tanyaszínház. A többségi társadalommal szemben álló család történetét feldolgozó előadásban a sztereotipikus cigány-ábrázolásokkal leszámolva, a cselekményt időtlenségbe helyezve mutatják be a vajdasági akadémisták a kitaszított szerelmeseket. A Tanyaszínház szereplései során amint megkedvelünk egy társulatot, az máris átalakul – mivel ezekben a produkciókban főként az Újvidéki Művészeti Akadémia mindenkori (akár végzős vagy frissen végzett) hallgatói vesznek részt. Gombos Dániel vezetésével, akit A cigány t koordinátoraként olvashatunk a színlapon, azt láthatjuk, hogy egy olyan dinamikus és alapjaiban átgondolt vezetés jellemzi a társulatot, amely a Tanyaszínház fundamentális értékeire fókuszál. Legyen szórakoztató, ám foglalkozzon elgondolkodtató témákkal, teremtsen lehetőséget a fiataloknak és jusson el minél több vajdasági nézőhöz. Az idei előadásban tizenkét hallgató és hat frissen végze...

Morális játékok

Borbély Szilárd amoralitás-játékát, az Akár akárki t vitte színre a Kassai Thália Színház, Czajlik József rendezésében. A tragikusan korán elhunyt szerző brutális kortárs látleletet mutat fel ebben a művében, ám nem könnyíti meg a színházcsinálók dolgát, ha fogást akarnak találni a darabon. A kassaiak előadásának erőssége és egyben gyengéje is az, hogy nehezen találnak kulcsot a borbélyi szöveghez, amely rendkívül határozott és kimunkált struktúrában létezik. Erősség is, hiszen arra készteti az alkotókat, hogy birkózzanak a szöveggel, saját jelrendszert alakítsanak ki hozzá, kreatív megoldásokra szorítja rá az adaptálókat. De ez most gyenge pont is, mivel itt a világépítés nem sikerül egységesen. Nehéz szöveg Borbély Szilárdé és nem pusztán azért, mert a moralitás műfaja már távolra sodródott a mai embertől, bár bizonyára ez is közrejátszik. Patikamérlegen kimért és precízen kidolgozott szóépítmények, gondolat-felhőkarcolók között bolyongva úgy képzelem, hogy szükség lett volna egy ol...