Ugrás a fő tartalomra

Egyedül, de nem magányosan – Szabó Regina az Egyasszony monodrámáról

Szabó Regina előadásában került színre a Péterfy-Novák Éva regényéből készült Egyasszony című megrendítő monodráma a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján. A történet nemcsak fájdalmas titkokról, hanem a túlélésről, az újrakezdésről és az emberi méltóság megőrzéséről is szól. A fiatal színésznőt az előadás kihívásairól és személyes élményeiről kérdeztük.

Egy rendkívül nehéz témát dolgozol fel ebben az előadásban. Számodra mi volt a legnagyobb kihívás?

Talán az, hogyan válik egy nagyon naiv, tapasztalatlan kislányból egy életerős, túlélni akaró nő. Ez a nő tényleg megjárja a poklot, és onnan jön ki győztesen – nem azért, mert mindent megoldott, hanem mert élni akar, és képes volt továbblépni. Ezt a fokozatos, mély lelki átalakulást hitelesen megmutatni volt a legnagyobb kihívás számomra.

Van egy kiemelkedő pontja az előadásnak, amikor elhangzik az I’m Still Standing című dal. Ez mintha fordulópont lenne – egyfajta felnőtté válás pillanata. Te hogyan élted meg ezt a részt?

Pontosan ezért került bele. A történet odáig folyamatosan sűrűsödik, és ez a dal tökéletesen fejezi ki azt az állapotot: „bármi történik velem, állni fogok”. Ez az a pillanat, amikor a nő végre kimondja a nemet, és elindul a saját útján. Számomra is innen kezdődött egy újfajta játék – egy erősebb, felnőtt karakter születik meg benne, és ez fizikailag és lelkileg is megváltoztatja a szerepet.

Az előadás során fizikailag is sokat változol. Ez tudatosan épített elem?

Abszolút. Nekem például a legnehezebb az eleje volt – a fiatalabb karakter megformálása. A színészi múltamból adódóan inkább érett, kiforrott női karaktereket játszottam – királynőket, anyákat. Itt viszont egy naiv, tapasztalatlan lányt kellett megjelenítenem. És ezt nemcsak fejben, de testben is meg kellett teremteni. Például el kellett hinnem, hogy ez a lány tényleg nem tudja, hogyan zajlik egy szülés – hiszen soha senki nem mondta el neki. Számomra ez volt a legizgalmasabb: hogyan tudok teljesen más testtudatot, ártatlanságot mutatni a színpadon.

Korábban Tenki Réka is játszotta ezt a regényfeldolgozást. Mennyire volt ez számodra irányadó vagy elvárás?

Szándékosan nem néztem meg az ő előadását a próbafolyamat alatt. Részleteket persze láttunk, de a rendezőmmel együtt abban maradtunk, hogy csak a saját értelmezésünkre szeretnénk hagyatkozni. Egy teljesen szűz koncepcióból indultunk ki: hogyan lehet ezt a rendkívül nehéz történetet úgy bemutatni, hogy a néző ne legyen teljesen letaglózva, mégis átélje. Hogy hogyan lehet pontosan annyit adni, amennyi épp elég. Ezért választottunk egy nagyon letisztult formát, ahol az intimitás, a szemkontaktus, a közelség kulcsfontosságú. Minden néző ugyanolyan fényben ül, mint én – mert ez a történet bárkivel megtörténhet.

Korábban is voltál már Kisvárdán. Most viszont önálló előadással tértél vissza. Mit jelent számodra ez a fesztivál?

Igen, voltam már itt korábban társulattal, például a III. Richárddal is, és nyertünk is vele. Most viszont először vagyok itt egyedül. Ez egy újfajta izgalom – de valahol felszabadító is, mert itt tényleg csak magamra és a közönségre kell figyelnem. Ez a monodráma nagyon különleges kapcsolatot teremt: a nézők a partnereim, velük együtt lélegzem. És ez a fesztivál erre fantasztikus tér. Itt nemcsak színház van, hanem valódi közösség, beszélgetések, találkozások. Számomra ez sokkal több, mint egy szakmai bemutató – ez egy emberi élmény.

Interjú és kép: Ráthonyi Sára

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Sopro nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját

Kilenc napon át ismét Kisvárda lett a Kárpát-medence magyar színházi életének találkozóhelye. Június 26. és július 4. között rendezték meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén is a határon túli és az anyaországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe. A több évig tartó felújítás után idén ismét a Várszínpad is a fesztivál helyszínei közé tartozott. A három játszóhelyen – a Várszínpadon, a Zsinagógában és a Művelődési Központban – összesen 23 versenyelőadást láthatott a közönség. A fesztiválra 17 városból érkeztek társulatok: Aradról, Beregszászról, Budapestről, Debrecenből, Dunaújvárosból, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Komáromból, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Szabadkáról, Szatmárnémetiből, Szegedről, Székelyudvarhelyről, Temesvárról és Újvidékről. A versenyprogram átfogó képet adott a magyar nyelvű színház sokszínűségéről. Az idei versenyprogramban két színművészeti egyetem hallgatói is bem...

Ember az ember ellen

A kisvárdai fesztivál záróelőadásaként a Mohácsi János rendezésében készült Egy piaci nap című produkciót láthatta a közönség a Komáromi Jókai Színház előadásában. A történelmi eseményeket feldolgozó előadás nemcsak egy megrázó történetet állít színpadra, hanem húsbavágó őszinteségével a közösségi felelősség és az emlékezet kérdéseit is a néző elé tárja. A díszlet és a jelmezvilág hitelesen idézte meg a világháború utáni hangulatot. A zsákanyagból készült jelmezek érzékletesen jelenítették meg a korszak kényszerű újrahasznosítását és a hiánycikkek mindennapi tapasztalatát. A báljelenetben mindez tovább erősödik: a használati tárgyak jelmezzé válnak, úgy, mint a seprű vagy a lábasok. A díszlet egyszerű, mégis kifejező: a fából és vasból konstruált háttér jól érzékelteti a háborús állapotok nyers világát, miközben a tér szinte bezártságérzetet kelt a nézőben. Ez a szűk, lehatárolt színpadi világ azt is hangsúlyozza, hogy a történet egy zárt közösségen belül, annak belső feszültségei közö...

A „Santa Lolita" a részvétet a színpad fegyverévé teszi

Mi történik akkor, ha egy egész közösség nem hajlandó szembenézni saját bűneivel, ám bármikor készen áll kővel dobálni azt, aki ezt leleplezi? Ez a kérdés lebeg csendesen, mégis nyomasztóan a „Santa Lolita" egész előadása fölött, amelyet Kiliti Krisztián rendezett Laura Mañá forgatókönyve nyomán, és amelyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mutatott be a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja keretében. Az előadás nem csupán elmeséli a megbocsátásról és a képmutatásról szóló példázatot – szó szerint nagyító alá helyezi azt, egy szigorúan felépített színpadi konstrukcióban, ahol minden technikai részlet a kritikai gondolkodás fegyverévé válik. A Szőke Zsuzsi jegyezte scenográfia az első jele annak, hogy egy szinte zenei pontossággal megépített előadással van dolgunk. A templomi orgona rozsdás csövei uralják a játékteret, már az első pillanatoktól egy megromlott szakralitást sejtetve – egy erkölcsi intézményt, amely belülről rozsdásodott meg anélkül, hogy bárk...