Furcsán idegen és mégis hátborzongatóan ismerős figurák és helyzetek feszülnek A per című előadásában, ami Franz Kafka azonos című, ikonikus regényéből készült. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház produkciójáról a rendezővel, Bélai Marcellel beszélgettünk.
A délelőtti próbán meg voltam róla győződve, hogy egy öngyilkosság az előadás vége. Ez most sokkal kevésbé volt szembetűnő. Kafka regényének a végén Josef K.-t szíven döfik. Mi marad az eredeti befejezésből, és mi az, amit a koncepció miatt tettetek hozzá?
A végét semmiféleképpen sem akartam leütni. Hogy megölik, Josef K.-t, vagy ő öl meg mindenkit a kis pisztolyával, vagy öngyilkos lesz. Fönnhagyom a lehetőséget, hogy mindenki kénye-kedve szerint a látottak alapján fejezze be, mi lehet ennek a folyamatnak a vége. Azért sem akarom egyértelműen megölni Josef K.-t, mert azt gondolom, hogy Kafka regénye kiútkeresés. Saját korának iszonyatát és elviselhetetlenségét fogalmazza még, és az ebből való kijutásnak a vágyát és lehetetlenségét. A regény végén még egy mondat elhangzik: „Szégyene talán még őt is túléli.” Tehát ilyen módon Kafka sem fejezte be, a gyilkossággal még nem rakott pontot a történet végére. Azt éreztem, hogy ma a kiút keresése pont ez lehet egy olyan kaotikus világban, ahol azt érezzük, hogy havonta törnek ki újabb és újabb fegyveres konfliktusok, háborúk, ahol a politikumnak valójában ideái nincsenek a harácsoláson túl, csak kirakatban vannak, – azt, hogy pusztul körülöttünk a föld, azt tudjuk – a könyörületesség a társadalmainkban a béka feneke alatt van, hogy finoman fogalmazzak, azt is érezzük és látjuk, tudjuk, hogy mérhetetlen kulturális elzüllöttség van, de mégis mindig más a bűnös, tehát ebből a sokosztatúságból az egyetlen kivezető út, ha az ember megtalálja, miért érdemes küzdeni. A regény szereplőivel kapcsolatban azt érzem, hogy mindegyikük olyan, mintha éppen zuhanna, és valami után nyúlna, hogy meg tudjon kapaszkodni, hogy meg tudja menteni saját magát. Mindezekből nem releváns számomra az a befejezés, hogy megölik Josef K.-t, mert olyan, mintha úgy valamilyen mártíriumot szenvedne, és úgy nem igaz a történet.
Akkor Josef K. nem különbözik, nem lóg ki a tömegből? Bárki lehet Josef K., vagy ő valamiért különleges?
Semmitől sem különbözik, semmiben sem különleges. Bármelyikünk kerülhet egyik pillanatról a másikra – és észre sem veszi – olyan helyzetbe, ahol elkezd zuhanni. Josef K. egy végtelenül egyszerű ember. Egy sikeres fiatal, a harmincadik születésnapjáig a világba betagozódott valaki, aki egyik napról a másikra úgy ébred, hogy elkezd zuhanni.
Az a játékmód, amit választottál, úgy élt a színpadon, mintha ez egy tudatos Truman Show lenne, annak a világát idézte, ahol minden karakter vállalja, hogy ő csak egy szereplő, aki Josef K. életének ezt a szegmensét egy kis dobozban bemutatja. Ez egy vállalt játék a játékban?
Ez pontos körülírás. A kiszólások, a narráció használata mind ezt tükrözik.
Ennek fényében mi a két nagyon erősen elkülönülő tér? Maga a doboz és a nézőtér. A dobozból, vagyis a játéktérből való kilépés mit jelent?
Persze tudnék válaszolni, de sohasem jelentésekben gondolkozom, hanem hatásokban. Nem az a dolgom, hogy a jelentéstartományban gondoljam ki az előadásaim, mert az pusztán intellektuális sík volna. Az a jelenet, ahol Josef K. kilép a játéktérből, és a Börtönkáplánnal beszél, az egy olyan összefoglalás, másfelől külső rátekintés az eddig történtekre, hogy lehetetlenség, hogy ugyanabban a térben folytatódjon, ahol zajlott az egész őrület. Van egy pillanat, ahol Josef K. képes a saját helyzetét felülről vizsgálni, emiatt ki kellett léptetni, és dramaturgiailag is ez következett: akkor tud kilépni, amikor már elment a falig. Amikor már nem bírunk továbbmenni, akkor vagy elbukunk, vagy jön egy új perspektíva. Az új perspektíva pedig az, hogy azt mondhatom, elég. Mindenki menjen a csillag-pont-kukac-csillag-csába (*.@*csába (sic.)), és akkor a döntésem során megszületik egy új nézőpont, amit a térben így éreztem igaznak.
Miért választottad azt a megoldást, amit egyébként Orson Welles is A perből készült filmjében, hogy a Kapuőrről szóló belső elbeszélést az előadás elejére narratív monológként helyezed, miközben a regény utolsó harmadában hangzik el?
Ez A törvény kapujában az egyetlen rész A perből tudtommal, ami Kafka beleegyezésével még az életében megjelent, mint önálló novella, nem, mint a regény részlete. Pont a Börtönkáplánnal való jelenet értelméhez meg kell adni vele az előhangot. Mint Orson Welles, ha ide futtatjuk ki az előadást, ezzel kell keretezni.
Nagyon sokszínű a játékmód. Mennyire bújtak elő belőled, a koncepciódból ezek a groteszk szereplők, és mennyire formáltátok meg ezt együtt a színészekkel?
Ha az ember megpróbálja színpadra alkalmazni a regényt, az első dolog, amire rájön, az az, hogy a kisrealista eszköztárral ez egy megmozdíthatatlan anyag. A groteszk, abszurdba hajló játékmód, a regényből következik, ezért konkrét volt az elképzelésem, de a színészekkel együtt kellett ráéreznünk erre, közösen formáltuk ezt.
Ezt a világot jól mozgatod. Mi az az anyag, amit mindenképpen meg akarsz rendezni?
Az egyik színházzal nagyon igyekszünk, hogy ez összejöhessen. Ez Kubrick Dr. Strangelove című filmje. Ezt nagy álmom lenne a színpadra vinni egyszer.
Ott is hasonlóan elrajzoltak a szereplők. Ez a világod része?
Az életem ezen szakaszában biztosan közelinek érzem ezt magamhoz, utána meglátjuk, mit hoz a jövő.
Korda Bonifác
Képek az előadásból: Gáncs Tamás
Megjegyzések
Megjegyzés küldése