Ugrás a fő tartalomra

Az előadás a barátom lett

Tóth Dániel 2022-ben fejezte be tanulmányait az Újvidéki Művészeti Akadémián. A Sunny Sides Hullashow című vizsgaelőadását az Újvidéki Színházban mutatta be, majd a Kosztolányi Dezső Színház vette szárnyai alá a produkciót. Kisvárdán június 21-én tekinthette meg a közönség a monodrámát.

Mit jelent számodra a Sunny Sides Hullashow mint vizsgaelőadás?

Ez akkoriban, 2022-ben egy nagy kihívás volt. Az Akadémiára 2017-ben kerültem, miután sikeresen felvételt nyertem László Sándor és Balázs Áron osztályába. Az ötödik év végén ez volt a nagy produkció, ahol meg kellett mutatnunk, mit tanultunk a képzésünk során és ez rengeteg nyomással járt. De, az előadás úgy lett megírva és megrendezve, hogy minden eleme a lényemnek megfelelő, így nincs benne semmi olyan, amit ne szeretnék csinálni. A szerkezete szabad, tudok benne lubickolni és mindezek miatt nagyon szeretem játszani. Szinte már egy külön személlyé nőtte ki magát bennem, a barátom lett.

Milyen személyes vagy művészi tapasztalatok inspirálták ezt a projektet?

Harmadéven, mint cserediák egy félévet töltöttem az SZFE-én, Budapesten, és jó pár színházat mentünk nézni – ez is volt a cél, hogy abban a fél évben a lehető legtöbb színház előadásait megnézhessük. A Katona József Színházban Bán Jánosnak A borbély című előadását (rendezte: Hudi László) láttam, amely egy borbélyházban játszódik. A nézőt jelen időben megborotválják – már ha engedi –, megisznak egy pálinkát vele és mialatt megy a sztori, különféle interaktív dolgok történnek. Igazából ott találkoztam először élőben immerzív színházzal. 

Találkoztam már előtte is interaktív elemekkel a színházban, de ez volt az első alkalom, hogy láttam, milyen, ha ez adja egy előadás a keretét. Tudtam, hogy én is ilyet akarok létrehozni, így bár nem volt meg a cselekmény és még nem tudtam, milyen végeredményre jutok, de a formát át akartam emelni. Így alakult ki lassacskán bennem a monodráma. A humora a stand-up világából ered, emellett szeretem a horrort, szeretem Tim Burton vizuális világát – ezekből mind inspirációt nyertem. Német Attilával dolgoztunk együtt, neki is ez volt az első, hogy ilyen típusú projektben vett részt. Fontos volt mindkettőnk számára a nézők bevonása, nélkülük nem működne. De nem tudhattuk, hogyan reagál majd a közönség, hajlandóak-e becsatlakozni és mi történik, ha nem. Ezért álltam elő minden ilyen esetre egy B tervvel, ha esetleg a néző nem akar csatlakozni, de végül egyszer sem kellett használnom őket. Ez a szerencsés része, hogy a nézők is szeretik, alárendelik magukat a szemtelenségemnek.

Milyen kihívásokkal járt számodra az alkotói folyamat, különösen úgy, hogy íróként, rendezőként és előadóként is jelen vagy? Kik segítettek téged?

Német Attila (az Újvidéki Színház színésze) volt a mentorom. Az Akadémia tanárai kérték, hogy találjunk egy idősebb kollégát, aki végigkísér minket a folyamaton és én őt választottam, mert a humora közel áll ehhez a világhoz. Táborosi Margaréta volt a mesterszakon az osztályvezető tanárunk, és ő volt az, aki még felügyelte a folyamatot. Góli Kornélia, mint dramaturg segített, ő volt a dramaturgia és színháztörténet tanárnőnk és ő gondozta a monodráma szövegét. Rengeteg segítséget kaptam, úgyhogy nem mondhatom, hogy teljes mértékben én írtam és rendeztem. Az alapötlet az enyém, de minden mást közösen hoztunk létre, mindenki ott hagyta a keze nyomát az előadáson.

Merre látod a saját utad színházcsinálóként? Milyen lehetőségeket és kihívásokat látsz ma egy pályakezdő fiatal művész számára a Délvidéken?

Szerencsére foglalkoztatott szabadúszó vagyok, mindig vannak projektjeim. Az a helyzet, hogy a Délvidéken most elég rossz a kilátás a fiatalok számára, mert a munkahelyek már jó ideje telítettek. Az a kevés, ami esetleg felszabadul, hamar elfoglalják. De ki lehet jelenteni, hogy nincs sok munkanélküli délvidéki színész, ahhoz képest, hogy hányan végeznek az Akadémián.

Mészáros Édua

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Sopro nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját

Kilenc napon át ismét Kisvárda lett a Kárpát-medence magyar színházi életének találkozóhelye. Június 26. és július 4. között rendezték meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén is a határon túli és az anyaországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe. A több évig tartó felújítás után idén ismét a Várszínpad is a fesztivál helyszínei közé tartozott. A három játszóhelyen – a Várszínpadon, a Zsinagógában és a Művelődési Központban – összesen 23 versenyelőadást láthatott a közönség. A fesztiválra 17 városból érkeztek társulatok: Aradról, Beregszászról, Budapestről, Debrecenből, Dunaújvárosból, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Komáromból, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Szabadkáról, Szatmárnémetiből, Szegedről, Székelyudvarhelyről, Temesvárról és Újvidékről. A versenyprogram átfogó képet adott a magyar nyelvű színház sokszínűségéről. Az idei versenyprogramban két színművészeti egyetem hallgatói is bem...

Ember az ember ellen

A kisvárdai fesztivál záróelőadásaként a Mohácsi János rendezésében készült Egy piaci nap című produkciót láthatta a közönség a Komáromi Jókai Színház előadásában. A történelmi eseményeket feldolgozó előadás nemcsak egy megrázó történetet állít színpadra, hanem húsbavágó őszinteségével a közösségi felelősség és az emlékezet kérdéseit is a néző elé tárja. A díszlet és a jelmezvilág hitelesen idézte meg a világháború utáni hangulatot. A zsákanyagból készült jelmezek érzékletesen jelenítették meg a korszak kényszerű újrahasznosítását és a hiánycikkek mindennapi tapasztalatát. A báljelenetben mindez tovább erősödik: a használati tárgyak jelmezzé válnak, úgy, mint a seprű vagy a lábasok. A díszlet egyszerű, mégis kifejező: a fából és vasból konstruált háttér jól érzékelteti a háborús állapotok nyers világát, miközben a tér szinte bezártságérzetet kelt a nézőben. Ez a szűk, lehatárolt színpadi világ azt is hangsúlyozza, hogy a történet egy zárt közösségen belül, annak belső feszültségei közö...

A „Santa Lolita" a részvétet a színpad fegyverévé teszi

Mi történik akkor, ha egy egész közösség nem hajlandó szembenézni saját bűneivel, ám bármikor készen áll kővel dobálni azt, aki ezt leleplezi? Ez a kérdés lebeg csendesen, mégis nyomasztóan a „Santa Lolita" egész előadása fölött, amelyet Kiliti Krisztián rendezett Laura Mañá forgatókönyve nyomán, és amelyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mutatott be a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja keretében. Az előadás nem csupán elmeséli a megbocsátásról és a képmutatásról szóló példázatot – szó szerint nagyító alá helyezi azt, egy szigorúan felépített színpadi konstrukcióban, ahol minden technikai részlet a kritikai gondolkodás fegyverévé válik. A Szőke Zsuzsi jegyezte scenográfia az első jele annak, hogy egy szinte zenei pontossággal megépített előadással van dolgunk. A templomi orgona rozsdás csövei uralják a játékteret, már az első pillanatoktól egy megromlott szakralitást sejtetve – egy erkölcsi intézményt, amely belülről rozsdásodott meg anélkül, hogy bárk...