Ugrás a fő tartalomra

A színházművészetben az élő párbeszéd a legfontosabb | Interjú Kozma Andrással


Kozma András Németh Antal- és Hevesi Sándor-díjjal kitüntetett műfordító, dramaturg nem először lesz a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának vendége. Korábban zsűritagként és a szakmai beszélgetések résztvevőjeként találkozhattak vele az alkotók, a játszók és a nézők, idén pedig felkért hozzászólóként szintén részt vesz a szakmai munkában. A Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválja kapcsán beszélgettünk.

Mi az ősélményed a kisvárdai fesztivállal kapcsolatban?

Az elmúlt években előfordult többször, hogy olyan előadás is bekerült a versenyprogramba, aminek a szövegét én fordítottam, vagy dramaturgként segítettem a produkció létrejöttét. Balogh Tibor hívására 2020-ban érkeztem a zsűribe és megragadott a fesztivál szeretetteljes, családias légköre. Kisvárdán minden évben találkoznak az egymástól távol élő barátok és kollégák, inspiráló szakmai beszélgetések zajlanak és jó alkalom nyílik arra is, hogy előremutató szakmai együttműködések szülessenek. A fesztivál lehetőséget ad arra is, hogy megérezzük egymás jelenlétét szellemileg és fizikailag. A határmenti, de határokon átívelő színházi találkozó légköre számomra egyfajta spirituális tartalommal is bír, és egy kicsit mintha Tarkovszkij Sztalkerének szellemiségét idézné meg – mivel kilépve a megszokott térből és időből, végigjárva a látott előadások és eszmecserék különleges „élménylabirintusát” magam is számos új felismerésre, mélyebb inspirációra találok.

Az alkotók, az előadók és a szakemberek miért érezhetik úgy, hogy évről évre visszavágynak ide?

Talán abból is fakadhat, hogy eltávolodva a „fővárosi” közegtől, és hosszabb időt együtt töltve Kisvárdán képesek vagyunk kilépni a mindennapjaink mókuskerekéből, felül tudunk emelkedni szakmai vagy akár felszínes politikai nézetkülönbségeken és sokkal inkább a művészi érzékenységre, az emberi lét mélyebb összefüggéseire helyezzük a fókuszt - ami sajnos bántóan hiányzik a színházi világunkból és a közéletből. Csodálatos megtapasztalni, hogy különböző világlátással és habitussal bíró emberek is képesek baráti nyitottsággal figyelni a másikra. Természetesen a fesztivál esszenciáját az adja, hogy az ide érkező felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, vajdasági művészek megtermékenyítő párbeszédben állnak a különböző országok többségi kultúrájával – ahol élnek –, és ez mindannyiuknál egészen sajátos színházi látásmódot, formanyelvet eredményez. Létrejön egy egészen egyedi kulturális rétegzettség, egyfajta művészi szinergia, amit Magyarországon leginkább a kisvárdai fesztiválon láthat néző és szakember egyaránt. Én magam is - félig oroszként, félig magyarként - rendkívül izgalmasnak tartom a kulturális átjárást és az egymást gazdagító, inspiráló párbeszédet. Persze sajnálatos, hogy ennek a művészi dialógusnak az előzménye egy számunkra igen fájdalmas történelmi esemény, a trianoni békediktátum aláírása volt, de a jövő felé tekintve, úgy gondolom, hogy a magyarság és a környező népek túlélésének egyik záloga a kölcsönösen konstruktív együttműködés.

Dramaturg és műfordító vagy, de anno színésznek és táncosnak készültél. Zsűritag voltál, workshopot vezettél, felkért hozzászólóként értékelted az előadásokat a szakmai beszélgetéseken. A rád jellemző sokféle nézőpontból kiindulva hogyan lehet rangsorolni a különböző színházi látásmóddal bíró előadásokat?

Nem vagyok kifejezetten híve a versengésnek, különösen a művészetek terén, hiszen nagyon nehéz objektív kritériumrendszert felállítani. Minden évben kialakul egy sokszínű versenyprogram, amelynek alapján a zsűri konszenzusos végül döntéseket hoz, de számomra a kisvárdai fesztivál lényege, hogy akit oda meghívnak, az már győztesnek tekinthető, aminek jutalma a távolabb élő, kollégákkal, „sorstársakkal”, barátokkal való találkozás lehetőségét. A színházművészetben az élő párbeszéd a legfontosabb.

Miként ajánlanád a Magyar Színházak 37. Kisvárdai fesztiválját a nagyközönség számára?

Akit hajt a kíváncsiság és szeretné megtapasztalni a teremtő, intenzív, kreatív együttlét és az elmélyült színházi beszélgetések hangulatát, mindenképpen látogasson el Kisvárdára. Itt valóban minőségi színházi élmények várják a nézőket.

Az interjút Oláh Zsolt készítette.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Švejk, humor, háború

Jól ismert történet, új köntösben Elég csak kimondani vagy leírni – mindenféle magyarázat nélkül –, hogy Švejk, ami bizonyosan többünk számára ismerősen cseng. Ebben közrejáthatott az is, hogy Jaroslav Hasek cseh humorista és író Švejk, a derék katona című alkotását csaknem hatvan nyelvre fordították le, köztük magyarra. A mű alapján ezúttal Kaj Ádám rendezésében készült el a Švejk az óbudai Térszínházban dark operett, avagy zenés monarchiasirató műfaji megjelöléssel. A Kehely kocsmától a frontig egy egészen sajátos atmoszférát teremtő dalok kíséretében jutunk el, amelyek szövegét Vörös István, zenéjét pedig Bucz Magor jegyzi. A zene szerves része az előadásnak Az előadás a Déryné Program Barangoló alprogram részeként készült el, így díszlet kidolgozásánál fontos szempont lehetett, hogy könnyen utaztatható legyen. Orth M. Dániel, aki a látványért felelt, a Kehely kocsma terében megtalálható díszletek áthelyezésével – és funkciók átruházásával – oldotta meg a különböző helyszínek látván...

A 2024-es év díjazottai

2024. június 21. és 29. között megrendezték a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválját. A versenyprogram előadásait Balogh Tibor dramaturg, színikritikus, a fesztivál művészeti tanácsadója válogatta. A színházi seregszemle idei díszvendége az alapítása 25. évfordulóját ünneplő székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház volt. Mások mellett Szabadkáról, Újvidékről, Kassáról, Székelyudvarhelyről, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Csíkszeredából, Beregszászból és Gyergyószentmiklósról érkeztek a magyar nyelven játszó színházak, valamint láthatók voltak a Térszínház, a Ferencvárosi Pinceszínház és az Udvari Kamaraszínház, a versenyprogramon kívül pedig az Újszínház, a Lilom Produkció, az Orlai Produkció és a Veres 1 Színház előadásai is. Kilenc nap alatt huszonhét produkció került színre három helyszínen. Balázs Zoltán színész, rendező elhozta középiskolásoknak szánt színésztechnikai beszélgetőjátékát, az Aranybogár elnevezésű módszertani foglalkozást. A s...

Csatában az „orgonizmus” ellen

Különleges, napjainkra erősen reflektáló előadást készített Ricz Ármin a Szabadkai Népszínházban. A rendezőt a Tartuffe-előadás kapcsán pályájáról is kérdeztük. Ha jól tudom te színészként kezdted a pályát. Miért, mikor döntöttél úgy, hogy rendezőként is dolgoznál, tanulnál? Másfél éve vagyok a Szabadkai Népszínház társulatánál, és körülbelül azonos arányban kapok színészi és rendezői feladatokat. Már a színművészetin fölébredt bennem a vágy, hogy rendezzek is. Mi egy háborús generáció vagyunk, folyamatosan azt tapasztaltam, hogy kis létszámú csoportokban dolgoztam. Néztük folyamatosan az osztálytársainkat, és akkor éreztem meg, hogy mennyire fölvillanyozó érzés tud lenni, hogyha felcsillan egy-egy jó gondolat, vagy egy instrukció, amivel a társainkat segíthetjük. Miben láttad a Tartuffe relevanciáját és hogyan, miért tud ez a dráma működni most, 2024-ben Szabadkán? Én választottam a szöveget, mert azt gondolom, hogy egy jól működő darab. A közösségi média és az internetes kommunikáció...