Ugrás a fő tartalomra

A színházművészetben az élő párbeszéd a legfontosabb | Interjú Kozma Andrással


Kozma András Németh Antal- és Hevesi Sándor-díjjal kitüntetett műfordító, dramaturg nem először lesz a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának vendége. Korábban zsűritagként és a szakmai beszélgetések résztvevőjeként találkozhattak vele az alkotók, a játszók és a nézők, idén pedig felkért hozzászólóként szintén részt vesz a szakmai munkában. A Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválja kapcsán beszélgettünk.

Mi az ősélményed a kisvárdai fesztivállal kapcsolatban?

Az elmúlt években előfordult többször, hogy olyan előadás is bekerült a versenyprogramba, aminek a szövegét én fordítottam, vagy dramaturgként segítettem a produkció létrejöttét. Balogh Tibor hívására 2020-ban érkeztem a zsűribe és megragadott a fesztivál szeretetteljes, családias légköre. Kisvárdán minden évben találkoznak az egymástól távol élő barátok és kollégák, inspiráló szakmai beszélgetések zajlanak és jó alkalom nyílik arra is, hogy előremutató szakmai együttműködések szülessenek. A fesztivál lehetőséget ad arra is, hogy megérezzük egymás jelenlétét szellemileg és fizikailag. A határmenti, de határokon átívelő színházi találkozó légköre számomra egyfajta spirituális tartalommal is bír, és egy kicsit mintha Tarkovszkij Sztalkerének szellemiségét idézné meg – mivel kilépve a megszokott térből és időből, végigjárva a látott előadások és eszmecserék különleges „élménylabirintusát” magam is számos új felismerésre, mélyebb inspirációra találok.

Az alkotók, az előadók és a szakemberek miért érezhetik úgy, hogy évről évre visszavágynak ide?

Talán abból is fakadhat, hogy eltávolodva a „fővárosi” közegtől, és hosszabb időt együtt töltve Kisvárdán képesek vagyunk kilépni a mindennapjaink mókuskerekéből, felül tudunk emelkedni szakmai vagy akár felszínes politikai nézetkülönbségeken és sokkal inkább a művészi érzékenységre, az emberi lét mélyebb összefüggéseire helyezzük a fókuszt - ami sajnos bántóan hiányzik a színházi világunkból és a közéletből. Csodálatos megtapasztalni, hogy különböző világlátással és habitussal bíró emberek is képesek baráti nyitottsággal figyelni a másikra. Természetesen a fesztivál esszenciáját az adja, hogy az ide érkező felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, vajdasági művészek megtermékenyítő párbeszédben állnak a különböző országok többségi kultúrájával – ahol élnek –, és ez mindannyiuknál egészen sajátos színházi látásmódot, formanyelvet eredményez. Létrejön egy egészen egyedi kulturális rétegzettség, egyfajta művészi szinergia, amit Magyarországon leginkább a kisvárdai fesztiválon láthat néző és szakember egyaránt. Én magam is - félig oroszként, félig magyarként - rendkívül izgalmasnak tartom a kulturális átjárást és az egymást gazdagító, inspiráló párbeszédet. Persze sajnálatos, hogy ennek a művészi dialógusnak az előzménye egy számunkra igen fájdalmas történelmi esemény, a trianoni békediktátum aláírása volt, de a jövő felé tekintve, úgy gondolom, hogy a magyarság és a környező népek túlélésének egyik záloga a kölcsönösen konstruktív együttműködés.

Dramaturg és műfordító vagy, de anno színésznek és táncosnak készültél. Zsűritag voltál, workshopot vezettél, felkért hozzászólóként értékelted az előadásokat a szakmai beszélgetéseken. A rád jellemző sokféle nézőpontból kiindulva hogyan lehet rangsorolni a különböző színházi látásmóddal bíró előadásokat?

Nem vagyok kifejezetten híve a versengésnek, különösen a művészetek terén, hiszen nagyon nehéz objektív kritériumrendszert felállítani. Minden évben kialakul egy sokszínű versenyprogram, amelynek alapján a zsűri konszenzusos végül döntéseket hoz, de számomra a kisvárdai fesztivál lényege, hogy akit oda meghívnak, az már győztesnek tekinthető, aminek jutalma a távolabb élő, kollégákkal, „sorstársakkal”, barátokkal való találkozás lehetőségét. A színházművészetben az élő párbeszéd a legfontosabb.

Miként ajánlanád a Magyar Színházak 37. Kisvárdai fesztiválját a nagyközönség számára?

Akit hajt a kíváncsiság és szeretné megtapasztalni a teremtő, intenzív, kreatív együttlét és az elmélyült színházi beszélgetések hangulatát, mindenképpen látogasson el Kisvárdára. Itt valóban minőségi színházi élmények várják a nézőket.

Az interjút Oláh Zsolt készítette.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Sopro nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját

Kilenc napon át ismét Kisvárda lett a Kárpát-medence magyar színházi életének találkozóhelye. Június 26. és július 4. között rendezték meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén is a határon túli és az anyaországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe. A több évig tartó felújítás után idén ismét a Várszínpad is a fesztivál helyszínei közé tartozott. A három játszóhelyen – a Várszínpadon, a Zsinagógában és a Művelődési Központban – összesen 23 versenyelőadást láthatott a közönség. A fesztiválra 17 városból érkeztek társulatok: Aradról, Beregszászról, Budapestről, Debrecenből, Dunaújvárosból, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Komáromból, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Szabadkáról, Szatmárnémetiből, Szegedről, Székelyudvarhelyről, Temesvárról és Újvidékről. A versenyprogram átfogó képet adott a magyar nyelvű színház sokszínűségéről. Az idei versenyprogramban két színművészeti egyetem hallgatói is bem...

Morális játékok

Borbély Szilárd amoralitás-játékát, az Akár akárki t vitte színre a Kassai Thália Színház, Czajlik József rendezésében. A tragikusan korán elhunyt szerző brutális kortárs látleletet mutat fel ebben a művében, ám nem könnyíti meg a színházcsinálók dolgát, ha fogást akarnak találni a darabon. A kassaiak előadásának erőssége és egyben gyengéje is az, hogy nehezen találnak kulcsot a borbélyi szöveghez, amely rendkívül határozott és kimunkált struktúrában létezik. Erősség is, hiszen arra készteti az alkotókat, hogy birkózzanak a szöveggel, saját jelrendszert alakítsanak ki hozzá, kreatív megoldásokra szorítja rá az adaptálókat. De ez most gyenge pont is, mivel itt a világépítés nem sikerül egységesen. Nehéz szöveg Borbély Szilárdé és nem pusztán azért, mert a moralitás műfaja már távolra sodródott a mai embertől, bár bizonyára ez is közrejátszik. Patikamérlegen kimért és precízen kidolgozott szóépítmények, gondolat-felhőkarcolók között bolyongva úgy képzelem, hogy szükség lett volna egy ol...

Tánccal, szexszel – át a színeken

Az ember tragédiájukkal zenei válogatásuknak, összecsiszolt koreográfiájuknak, a találékony jelmez-, valamint díszletváltás gördülékenységének, valamelyest a felvidéki-szlovákiai áthallásoknak köszönhetően – s a szerelem erejének felidézésével meglepően eredeti és figyelmet megtartó interpretációt sikerült létrehozniuk a kassaiaknak. Bár a magyarok tudatának valamely szintjén vélhetőleg ott él a madáchi tragédia, nem hinném, hogy könnyű lenne bárkinek is friss újraolvasás nélkül összerakni a színeket az előadás nyomán, de Rédli Károly bátor rendezői megoldásai révén mégis kibomlik egyfajta filozófia. Az emberiség történelme többek közt a hatalom, a pénz, a pártosodás, klikkesedés – a szabad akarat, a mindenkori vezető felelőssége, szerepe, az elvek harcának akár szőrszálhasogatásig menő képviselete, az ellenségkép kialakítása mentén zajlik. Aprópénzre váltatnak a tudomány eredményei, folyik a porhintés, terjednek az álhírek, uralkodik a média. Mára, hihetjük, már minden kombináció megv...