Ugrás a fő tartalomra

„A háború zajában úgysem halljátok meg…”


A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház és a Nemzeti Színház 2024-ben mutatta be közös előadását, Az öngyilkos-t. A főszereplőt Sőtér István színművész alakítja, aki 1998 óta társulati tag a beregszászi színházban.

Milyen volt ifj. Vidnyánszky Attilával együtt dolgozni? Hogyan telt a próbaidőszak?

Nekünk ez volt az első közös munkánk. Fantasztikus rendezőnek tartom. Céltudatos, mindig tudja mit akar, mondhatni, rajzfilmfigurákat akar látni a színpadon. Én ezzel könnyebben tudok menni, jobban szeretem, ha egy rendező pontosan megmondja, hogy mit akar, és én megcsinálom. A főiskolán azt mondták rólam, hogy abszolút alkalmazkodom a rendezői utasításokhoz. Ez azóta is így van, eddig minden rendezővel közös nevezőre jutottam. A próbaidőszak teljesen zökkenőmentes volt. Egyébként most épp egy új előadásra készülünk Attilával. A revizor-t fogjuk bemutatni Gyulán augusztus 8-án. Ha minden igaz, utána azt is a Nemzeti Színházban játsszuk majd, ahogy Az öngyilkos-t. Aztán persze reméljük, hogy sok helyre meg fogják hívni, például ide, Kisvárdára.

Mit gondolsz, miért akar öngyilkos lenni a karaktered? Van erre egy konkrét válasz?

Szerintem igazából nem is akar öngyilkos lenni, csak szeretné felhívni a környezete figyelmét magára és a kilátástalan helyzetére. A társadalom pedig rögtön meglátja az öngyilkosságban rejlő lehetőségeket, amelyekből hasznot lehet húzni. A bulijelenetben, ahol mindenki nekem énekel, van egy mélypont. Ott valóban végiggondolom, hogy tulajdonképpen miért is akarok öngyilkos lenni, de nem születik konkrét választ. Az egész pillanat tragédiája pedig az, hogy miközben én számot vetek az életemmel, a többiek folyamatosan nógatnak, visszaszámolnak, alig várják, hogy éjfélt üssön az óra, és végem legyen.

Nagyon hatásos volt a játékod. Szinte végig lehetett követni a tekintetedben, hogyan veszítesz el minden kapaszkodót az élethez. Ilyenkor mire gondolsz? Van egy felépített gondolatmeneted?

Mint Sőtér István gondolkozom itt azon, hogy egyszer vége lesz, és ebbe mélyedek bele. De végül nem lesz öngyilkos a karakterem, mert az életszeretet mindennél erősebb. Ez nekem is segít kijönni ebből az állapotból.

Van kedvenc jeleneted?

Mind kedvenc. Szeretném mindegyikből a maximumot kihozni. Ha muszáj egyet választanom, akkor a monológot mondanám az előadás végén. Az eredetihez képest húztunk belőle, ami még pontosabbá tette, és egy-két helyen meg is lett változtatva a szöveg, például „az újjáépítés zajában úgysem halljátok meg” mondat helyett „a háború zajában úgysem halljátok meg” került be.

Milyen ennyi szőnyeg között, ebben a kis térben játszani?

Ránézésre olyan, mint egy lakodalmas sátor, amiben megjelenik az utolsó vacsora. Elég szűkös és pici egyébként, és elég sok olyan jelenet van, ahol mindenki bent van. Ez nyomasztó tud lenni, annyira nem is szeretem a nagy közös jeleneteket, de az biztos, hogy segít az átélésben ez a tömegnyomor.

Mi a története a rengeteg poénnak, mind improvizáció volt?

A nagy részük igen, a próbán születtek, mindenki bedobott valamit. Például a Just do it azért került bele, mert az egyik próbára egy NIKE pólóban mentem, és valaki bemondta az egyik jelenetben, hogy Just do it. Egyébként az a póló szerepel azóta is az előadásban. Lassan lehet, hogy le kellene cserélni…

Orosz-Bogdán Noémi
Képek: Ráthonyi Sára

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Sopro nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját

Kilenc napon át ismét Kisvárda lett a Kárpát-medence magyar színházi életének találkozóhelye. Június 26. és július 4. között rendezték meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén is a határon túli és az anyaországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe. A több évig tartó felújítás után idén ismét a Várszínpad is a fesztivál helyszínei közé tartozott. A három játszóhelyen – a Várszínpadon, a Zsinagógában és a Művelődési Központban – összesen 23 versenyelőadást láthatott a közönség. A fesztiválra 17 városból érkeztek társulatok: Aradról, Beregszászról, Budapestről, Debrecenből, Dunaújvárosból, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Komáromból, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Szabadkáról, Szatmárnémetiből, Szegedről, Székelyudvarhelyről, Temesvárról és Újvidékről. A versenyprogram átfogó képet adott a magyar nyelvű színház sokszínűségéről. Az idei versenyprogramban két színművészeti egyetem hallgatói is bem...

Ember az ember ellen

A kisvárdai fesztivál záróelőadásaként a Mohácsi János rendezésében készült Egy piaci nap című produkciót láthatta a közönség a Komáromi Jókai Színház előadásában. A történelmi eseményeket feldolgozó előadás nemcsak egy megrázó történetet állít színpadra, hanem húsbavágó őszinteségével a közösségi felelősség és az emlékezet kérdéseit is a néző elé tárja. A díszlet és a jelmezvilág hitelesen idézte meg a világháború utáni hangulatot. A zsákanyagból készült jelmezek érzékletesen jelenítették meg a korszak kényszerű újrahasznosítását és a hiánycikkek mindennapi tapasztalatát. A báljelenetben mindez tovább erősödik: a használati tárgyak jelmezzé válnak, úgy, mint a seprű vagy a lábasok. A díszlet egyszerű, mégis kifejező: a fából és vasból konstruált háttér jól érzékelteti a háborús állapotok nyers világát, miközben a tér szinte bezártságérzetet kelt a nézőben. Ez a szűk, lehatárolt színpadi világ azt is hangsúlyozza, hogy a történet egy zárt közösségen belül, annak belső feszültségei közö...

A „Santa Lolita" a részvétet a színpad fegyverévé teszi

Mi történik akkor, ha egy egész közösség nem hajlandó szembenézni saját bűneivel, ám bármikor készen áll kővel dobálni azt, aki ezt leleplezi? Ez a kérdés lebeg csendesen, mégis nyomasztóan a „Santa Lolita" egész előadása fölött, amelyet Kiliti Krisztián rendezett Laura Mañá forgatókönyve nyomán, és amelyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mutatott be a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja keretében. Az előadás nem csupán elmeséli a megbocsátásról és a képmutatásról szóló példázatot – szó szerint nagyító alá helyezi azt, egy szigorúan felépített színpadi konstrukcióban, ahol minden technikai részlet a kritikai gondolkodás fegyverévé válik. A Szőke Zsuzsi jegyezte scenográfia az első jele annak, hogy egy szinte zenei pontossággal megépített előadással van dolgunk. A templomi orgona rozsdás csövei uralják a játékteret, már az első pillanatoktól egy megromlott szakralitást sejtetve – egy erkölcsi intézményt, amely belülről rozsdásodott meg anélkül, hogy bárk...