A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház és a Nemzeti Színház 2024-ben mutatta be közös előadását, Az öngyilkos-t. A főszereplőt Sőtér István színművész alakítja, aki 1998 óta társulati tag a beregszászi színházban.
Milyen volt ifj. Vidnyánszky Attilával együtt dolgozni? Hogyan telt a próbaidőszak?
Nekünk ez volt az első közös munkánk. Fantasztikus rendezőnek tartom. Céltudatos, mindig tudja mit akar, mondhatni, rajzfilmfigurákat akar látni a színpadon. Én ezzel könnyebben tudok menni, jobban szeretem, ha egy rendező pontosan megmondja, hogy mit akar, és én megcsinálom. A főiskolán azt mondták rólam, hogy abszolút alkalmazkodom a rendezői utasításokhoz. Ez azóta is így van, eddig minden rendezővel közös nevezőre jutottam. A próbaidőszak teljesen zökkenőmentes volt. Egyébként most épp egy új előadásra készülünk Attilával. A revizor-t fogjuk bemutatni Gyulán augusztus 8-án. Ha minden igaz, utána azt is a Nemzeti Színházban játsszuk majd, ahogy Az öngyilkos-t. Aztán persze reméljük, hogy sok helyre meg fogják hívni, például ide, Kisvárdára.
Mit gondolsz, miért akar öngyilkos lenni a karaktered? Van erre egy konkrét válasz?
Szerintem igazából nem is akar öngyilkos lenni, csak szeretné felhívni a környezete figyelmét magára és a kilátástalan helyzetére. A társadalom pedig rögtön meglátja az öngyilkosságban rejlő lehetőségeket, amelyekből hasznot lehet húzni. A bulijelenetben, ahol mindenki nekem énekel, van egy mélypont. Ott valóban végiggondolom, hogy tulajdonképpen miért is akarok öngyilkos lenni, de nem születik konkrét választ. Az egész pillanat tragédiája pedig az, hogy miközben én számot vetek az életemmel, a többiek folyamatosan nógatnak, visszaszámolnak, alig várják, hogy éjfélt üssön az óra, és végem legyen.
Mint Sőtér István gondolkozom itt azon, hogy egyszer vége lesz, és ebbe mélyedek bele. De végül nem lesz öngyilkos a karakterem, mert az életszeretet mindennél erősebb. Ez nekem is segít kijönni ebből az állapotból.
Van kedvenc jeleneted?
Mind kedvenc. Szeretném mindegyikből a maximumot kihozni. Ha muszáj egyet választanom, akkor a monológot mondanám az előadás végén. Az eredetihez képest húztunk belőle, ami még pontosabbá tette, és egy-két helyen meg is lett változtatva a szöveg, például „az újjáépítés zajában úgysem halljátok meg” mondat helyett „a háború zajában úgysem halljátok meg” került be.
Milyen ennyi szőnyeg között, ebben a kis térben játszani?
Ránézésre olyan, mint egy lakodalmas sátor, amiben megjelenik az utolsó vacsora. Elég szűkös és pici egyébként, és elég sok olyan jelenet van, ahol mindenki bent van. Ez nyomasztó tud lenni, annyira nem is szeretem a nagy közös jeleneteket, de az biztos, hogy segít az átélésben ez a tömegnyomor.
Mi a története a rengeteg poénnak, mind improvizáció volt?
A nagy részük igen, a próbán születtek, mindenki bedobott valamit. Például a Just do it azért került bele, mert az egyik próbára egy NIKE pólóban mentem, és valaki bemondta az egyik jelenetben, hogy Just do it. Egyébként az a póló szerepel azóta is az előadásban. Lassan lehet, hogy le kellene cserélni…
Orosz-Bogdán Noémi
Képek: Ráthonyi Sára
Megjegyzések
Megjegyzés küldése