Társadalmi perverzió

"A mizantrópot ötvenévente újra kellene írni” – jelentette ki száz évvel Molière egyik leghíresebb, 1666-os darabjának bemutatója után Denis Diderot francia filozófus. Nos, a klasszikusok újragondolásáról híres brit drámaíró, Martin Crimp jó néhány újabb fél évszázad eltelte után, 2009-ben ezt meg is tette, s munkája korántsem maradt visszhang nélkül a magyar nyelvű színjátszásban sem. A Visky-fivéreket, a rendező Andrejt és a dramaturg Bencét ugyanis ez a Crimp-féle átirat ihlette arra, hogy színre vigyen egy olyan A mizantrópot, amely nyomokban Molière művét is tartalmazza, ám szüzséje tekintetében sokkal inkább annak brit változatára hajaz. A Visky-fivérek a zeneszerző bátyjukkal, Péterrel karöltve tették mindezt azzal a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal, amelynek produkcióját a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválján is meg lehetett tekinteni.

Ami itt az eredeti francia drámából egyértelműen megmarad, az egyfelől a főhős személye: egy 21. századba „átemelt” mizantrópot, azaz jellemében a miszo ’gyűlöl’ és az antroposz ’ember’ szavak összetételét képviselő egyént, Alceste-t (Faragó Zénó) látjuk viszont a színpadon, aki drámaíróként, tehát érzékeny művészemberként igencsak kritikusan szemléli mindazt, ami a barátnője(?), Jennifer (Szilágyi Mira) hiper-szuper loft lakásában körülveszi. Azt a talmi csillogást, azt a képmutató művészvilágot, amelyben az őszinteség rég nem dívik, hanem a „siker, pénz, csillogás” érdekében bárki bárkivel, még az ördöggel is lepaktál, a háta mögött viszont ott tesz keresztbe, ahol csak tud. Minderről a darab elején Alceste a barátjának, Johnnak (Moşu Norbert-László) számol be, „társadalmi perverziónak” nevezve azt, ahol a művészek sem tartanak már tükröt a társadalomnak, hanem inkább a hatalomhoz húznak, hogy érvényesülhessenek. A világvégét jósló Alceste „mizantropikussága” okait a remek díszletként szolgáló loft lakás nem egy, hanem négy televíziójából áradó képei is alátámasztják: a csatornák között szörfölve hol az Alceste által gyűlölt és megvetett világ kellékeit, a valóságshow-kat, a gyermekbutító meséket, hol pedig a természeti katasztrófákat, a kiábrándult férfi jelezte apokalipszis képeit látjuk.

Ám nem véletlenül tettem kérdőjelet a mellé, hogy Jennifer vajon a barátnője-e Alceste-nek. A mizantróp férfi nő iránti vonzalma ugyanis a klasszicista drámából szintén visszaköszön a Crimp-ihlette Visky-féle adaptációban. Mert ahogy annak idején Molière Alceste-jének, úgy ennek a 21. századi élettel azonosulni képtelen figurának is az a legfőbb „gyengéje”, hogy nem bír ellenállni egyetlen nőnek: jelen esetben Célimènte helyett a hipermodern Jennifernek, pedig tudja – úgy, ahogyan az elődje tudta –, hogy a nő igencsak kikapós menyecske.

S ettől kezdve válik igazán izgalmassá a Visky-féle adaptáció. Mert miközben a lakásba szép lassan megérkeznek azok a „műanyag” figurák, akiknek felszínességét és képmutatását Alceste képtelen elviselni – az ostoba, kényeskedő kritikustól, Winstontól (Kolozsi Borsos Gábor) kezdve a „radikális posztfeminista” újságírónőig, Ellenig (Pascu Tamara) a gyergyói társulat tagjai egytől egyig remekül hozzák a reájuk bízott karaktert –, a velük egyívású Jenniferben Alceste egyszerűen képtelen meglátni mindezt, és sokáig azt sem akarja elfogadni, hogy a nő egyértelműen több férfival is csalja egyszerre. Így válik ebben a modern átiratban az egykori, 17. századi mizantrópról alkotott dilemma, mely szerint – Gyergyai Albert szavaival élve – „ha akarom, Alceste egy érett, nemes, szenvedélyes, sőt, hősies férfi, aki kora bűneit és fonákságait jogos keserűséggel ostorozza, ha akarom zsémbes, zsörtölődő, mindenkibe belekötő, hebehurgya alak”, 21. századi dilemmává: ha akarom, Alceste valóban egy, a kora társadalmi visszáságait remekül átlátó, azokkal azonosulni képtelen hős, ha akarom, akkor viszont egy ledér nő által megvezetett, ily módon szintén naiv, ám naivságát ellensúlyozandó, meglehetősen erőszakos figura. Mindezt egyfelől a loft lakás fokozatos csatatérré változtatása, valamint a Faragó Zénó j Andátékában végig érzékelhető kettősség, a jámbor világmegváltó és az agresszív macsó paralel jelenléte egyaránt alátámasztja.

Gyürky Katalin