A Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiváljának díszvendége a fennállásának 25. évét ünneplő székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. Barabás Árpáddal, a színház művészeti vezetőjével többek között a kisvárdai emlékeiről és társulat különféle tevékenységéről beszélgettünk.
Milyen emlékeid vannak a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljáról?
Először 1996-ban voltam Kisvárdán, még a főiskola előtt – akkor más korszak volt, valami egyéb lengte körül és a találkozás fontossága volt hangsúlyos. Most szerintem – ahogy érzékelem – a találkozás része kicsit hiányzik, a szakmai része pedig fejlődött. Nekünk, határon túliaknak egyre kevesebb a megmutatkozási lehetőség Magyarországon, a kisvárdai pedig az egyik. Hiányoznak a közösségi programok, a régi időkben megvalósuló bulik a ház előtt és az, hogy gyakorlatilag volt lehetőség egymással több időt tölteni, hogy valóban találkozzunk egymással: gyanítom, hogy ebben része van annak is, hogy a világ megváltozott.
A színház díszvendége az idei seregszemlének. Mivel, milyen előadásokkal és programokkal mutatkoztatok meg fesztiválon?
Idén két előadást hoztunk a közönségnek: Az öreg király hagyatéka című bábelőadást, valamint vasárnap este játszottuk a Parasztoperát, mely a 25 éves jubileumnak a gála előadása. A Székelyudvarhelyi Néptáncműhely szintén 25 éves, a két ünneplést egybecsatoltuk. A színházi előadások mellett bemutatkoztunk egy kiállítással is, mely az elmúlt 25 évünket foglalja össze. Hétfőn pedig egy filmet is levetítettünk, mely valamiféle keresztmetszete az elmúlt időszaknak: van egy kronológiája, mely megmutatja, honnan és hová jutott el időközben a társulat. Úgy vélem, egy szép dokumentumfilm készült rólunk, mely a szombathelyi Savaria Filmszemle dokumentumfilm kategóriájában első díjat nyert.
Megnéztem a fotókiállítást, ami egy szép plasztikus és kivonatolt anyag: sok mindent megvilágít a színházatokban végzett tevékenységek közül, mely egyéként a színháznak még azon túl, hogy előadásokat tár a közönsége elé, még a feladata lehet. Gondolok most akár a színházi nevelési programotokra...
Szerintem valamennyi színháznak feladata az ilyesmi, de nem mindenkinek olyan a helyzete, hogy tudjon például színházi nevelési programot kidolgozni. Mi olyan helyzetben vagyunk, hogy közönségünk hosszú távú kiépítésén tudunk dolgozni. Rendelkezünk egy jó közönségbázissal, de távlatokban kell gondolkodnunk. Ennek fontos része a bábtagozatunk, a gyerekeket pici kortól szoktatjuk a színházra. Minden évben van olyan előadás, ami az iskolás korosztályt szólítja meg és van színházi nevelési programunk is, ami a középiskolásoknak szól. Ezekre időt, teret és pénzt szánunk: szeretnénk, ha tíz év múlva is lenne egy jó közönsége a színháznak. Mára már máshogyan kell megnyerni a fiatalokat, nem evidens, hogy színházba kell járni. Emellett repertoárszínház vagyunk. Ez nem megkötöttséget jelent, hanem sokkal inkább az az izgalmas benne, hogy különböző műfajba meg tudunk mutatkozni.
Színészként és rendezőként is dolgozol. Mit ad az egyik és mit ad a másik számodra? Hogyan találod meg bennünk magadat?
Azt szoktam mondani, hogy én oda és vissza tanulok. Tehát amikor színészként vagyok jelen, akkor tanulok rendezésből is, valamint amikor rendezek, akkor tanulok a színészektől. Ez egy egymásra ható folyamat. Amit mi színháznak hívunk, engem a teljességében érdekel.
Mit hívtok Ti színháznak? Fontos kérdés, hogy mi a Ti színházatok, vagy mi a Te színházad.
A színháznak a jeleni teljességében hiszek. A 25 év fontos, de nem szeretek visszafele nézni, mert a múlt soha nem változik. Engem az érdekel, amiben most vagyunk, illetve, hogy mifelé szeretnénk haladni. A színház szerintem egy jelen idejű műfaj.
„Itt és most”, ugye?
A színház borzasztóan illékony, mely egyben a varázsa is. A film és a színház közötti különbség: a film ugyanolyan marad újra és újra, a viszonyod lehet hozzá más. A színház viszont egy változó műfaj. Ha meg kellene fogalmazni, akkor szeretnék egy jelen idejű színházat csinálni Székelyudvarhelyen. Tudunk olyan problémákról, melyek a környezetünkben vagy globálisan jelen vannak. Ez viszont nem minden: reflektáljunk, tegyünk fel kérdéseket, de nem hiszek a muzeális színházban és a nagy formákban sem – mármint a múlt nagy formáiban.
Kortárs drámákat is játszotok.
Az elmúlt évadban játszottuk a Parasztoperát és Székely Csabának a Tíz című drámáját. A jövő évadra felkérésre írt Székely Csaba írt nekünk egy drámát. A címe: Feltámadunk.
Lengyel Zsanett
Megjegyzések
Megjegyzés küldése