Švejk, humor, háború

Jól ismert történet, új köntösben

Elég csak kimondani vagy leírni – mindenféle magyarázat nélkül –, hogy Švejk, ami bizonyosan többünk számára ismerősen cseng. Ebben közrejáthatott az is, hogy Jaroslav Hasek cseh humorista és író Švejk, a derék katona című alkotását csaknem hatvan nyelvre fordították le, köztük magyarra. A mű alapján ezúttal Kaj Ádám rendezésében készült el a Švejk az óbudai Térszínházban dark operett, avagy zenés monarchiasirató műfaji megjelöléssel. A Kehely kocsmától a frontig egy egészen sajátos atmoszférát teremtő dalok kíséretében jutunk el, amelyek szövegét Vörös István, zenéjét pedig Bucz Magor jegyzi.

A zene szerves része az előadásnak

Az előadás a Déryné Program Barangoló alprogram részeként készült el, így díszlet kidolgozásánál fontos szempont lehetett, hogy könnyen utaztatható legyen. Orth M. Dániel, aki a látványért felelt, a Kehely kocsma terében megtalálható díszletek áthelyezésével – és funkciók átruházásával – oldotta meg a különböző helyszínek látványvilágát. A vetítőn pedig némafilmekre emlékeztető feliratokat láthattunk. A hét fehérre maszkírozott színművész e térben mozog, de a színpadon kapott helyet az a négyfős zenekar is, akiket a zeneszerző, Bucz Magor vezényel. Hiszen ők nem csupán kísérnek, azaz nem aláfestő zenét játszanak, nem kívülállók. Hol jazzes, hol sanzonos dalokat hallunk, amelyek szerves részei az előadás szövetének, különösen a dirigens, aki mintha az egész előadást vezényelné pálcájával. Még a hét fehérre maszkírozott színészt is.

Újra és újra

Švejk – akit Öller Roland alakított – vagy szimuláns, vagy született elmegyenge, de a haseki figurában megannyi humoros helyzet indikátora lakozik. Az, hogy azok a szituációk, amelyeket a humorral oldani lehet, mennyire tudnak hatni, az már igencsak többtényezős. Nincs ez másképp a Kaj Ádám-féle Švejknél sem. Háború van. De nem csak a Švejkben. Így rendkívül érdekes, miként oldja az élet-halál és túlfeszített helyzeteket a darab, s az is, hogy az előadásban ez sikerül-e. Felmerült az a kérdés, akar-e a háború kapcsán vagy tud-e szólni a máról az előadás. Erre talán választ kaphatunk azzal, amikor a mennyországban Lukás hadnagyra (Szondi Tamás) ráköszön Švejk. Tehát kezdődik minden újra vagy véget sem ért soha.

Összhang

Azonban a gyermeki naivság, a szerethető bugyutaság az, amely olykor mosolyt csal arcunkra, és az a könnyedség, amellyel Öller Roland „átvergődik” a Kehelytől a mennyországba. Persze azért volt némi megállója – például elmegyógyintézet, hadbíróság és front stb. –, ám mindenhol így vagy úgy, de megúszta. Széplaky Géza figyelemre méltóan váltja a figurákat, hol kocsmáros, hol alkoholista pap, hol pedig nő. De szót érdemel Cseke Brigitta nőábrázolása, hiszen kitűnően játsszik énekhangjával is. Bánföldi Szilárd, Csuka János és Tóth János Gergely pedig jelenetről jelenetre ott vannak Švejk mellett és lehetetlenebbnél lehetetlenebb helyzetekben támogatják alázattal a címszereplő játékát.

Felfordulás

A Kehelyben légy szállott Ferenc József őfelsége portréjára. A festmény fejjel lefelé lógott, az addig ismert világ kifordult magából Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökös szarajevói meggyilkolása után. Európa a puskaporos hordó lett. Egy ideig a kocsmáros maga került a falra, mint díszítőelem. Ugyanakkor – mire a „rend helyreállt” – a Ferenc József-kép a helyére kerül, s ezúttal helyesen. Ám a háború vége egyben a Monarchia végét is jelentette, a Monarchia vége pedig területvesztést, újabb fájdalmakat. Olybá tűnik, hogy az előadás bátran mer szólni egyrészt a háború kérdésköréről, ami – már csak a földrajzi elhelyezkedésünk miatt is – újra aktuális, másrészt a csehek és a magyarok Švejkhez való viszonyáról.

Lengyel Emese