Amikor a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválja keretében a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata jóvoltából „az orosz kétfogatúnak” nevezett szerzőpáros, Oleg és Vlagyimir Presznyakov Csónak, avagy előttünk az özönvíz című előadására – az orosz dráma újraolvasásával – készültem, beugrott egy, pár éve Szentpétervárott megélt személyes élményem. Engedtessék meg nekem, hogy értekezésem mintegy felvezetéseképp először ezt osszam meg önökkel.
Képzeljenek el Oroszország második legnagyobb városában egy szupermarketet, ahol a fantasztikusan finom orosz konfetik közvetlen szomszédságában Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című regénye díszkötéses kiadását árulják. Nem akartam hinni a szememnek, s bár a kötetet persze megvettem, a Presznyakov-fivérek szövegének friss újraolvasása kellett ahhoz, hogy mindez felidéződjék bennem. Akkor ugyanis, ott, a bevásárlóközpontban – 2018-at írtunk – azt gondoltam, nincs még veszve minden: ha egy élelmiszeráruház ekkora hangsúlyt fektet a kultúra fenntartására és megőrzésére, akkor valahol mégis rendben van ez a világ.
S talán ez lehetett az Szovjet/Oroszhonban felnőtt Presznyakovok érzése is egy olyan országban élve, ahol hús hiányában a kultúra volt a mindennapi betevő. Egészen addig, amíg el nem kezdtek – székhelyüket nyugatabbra téve – nem pusztán az orosz közállapotokról gondolkodni. S lám, a Csónak… című drámájukban már nem Dosztojevszkij, hanem Salinger Zabhegyezője, s nem orosz cukorka, hanem Lay’s chips kerül egymás mellé a Bocsárdi László rendezte előadás első jelenetében. S a két „árucikk” bizarr szomszédsága olyasfajta apokaliptikus körkép felvázolása, olyasfajta tragico-comikus-bibikus színjáték eljátszása számára nyit teret, amelynek főhőse, a kisember Jon az általa vásárolt chipsben található szerencsejáték következtében – egy jachtot nyerve – új Noévá, azaz világmegváltóvá válhatna.
Nem véletlenül fogalmaztam az előbb úgy, hogy tér nyílik itt az apokalipszis számára: Bocsárdi rendezésében olyan, Jon magánéletében végbemenő, valamint a szűkebb-tágabb környezetében előforduló groteszk pillanatképekkel, olyan abszurd „foszlányokkal” találkozhatunk – ez utóbbi kifejezés a Presznyakov-fivérek kedvelt szófordulata –, amelyek között a folyton változó teret szkafanderbe bújt alakok rendezik át. Minden egyes jelenet között űrbéli lényeknek kinéző emberek „szállják meg” a földet, vagy ami még maradt belőle, érzékeltetvén: nem sok van már hátra az embereknek otthont adó bolygó létéből, s lehet készülni: költözni a Holdra, vagy elfogadni az elkerülhetetlen véget.
A László Csaba remeklésében látható Jon, miután a bevásárlóközpont alkalmazottjától megtudja, vagy pontosabban elhiszi neki, hogy a chipsen nyert jachtjára a számára legfontosabb embereket, valamint minden állatfajból kettőt-kettőt felhordva, az őket követő özönvizet így „kibírva” újrakezdheti és újjáépítheti az életet, küldetéstudatából nem enged. S miközben gondolkodik, hogy kiket is vigyen magával, sorra szembesülünk az őt körülvevő emberek világvégét mintegy generáló életvitelével: ahol Jon fia (Berencsy Martin) pusztán öt évvel fiatalabb a férfi új feleségénél (Kádár Noémi), s ahol az első ara (Berekméri Katalin) egy szétcsúszott színésznő, akinek egy remek „színház a színházban” jelenet leplezi le életből való kiábrándultságát. A „minek szüljek erre a világra”-képet, amelyet egy másik, a mostohaanya és a fiú fékevesztett „együtt bulizása”, kokalevektől való transzállapotba kerülése is igazol. Miközben Jon – mintha minderről tudomást se venne - állatokat próbál vásárolni, hogy azokkal együtt egy új, megújult világba hajózhassék a „csónakján”. Az így megszerzett gorilla, Artúr (Németh B. Kristóf) bölcsességeivel azonban még nem kerül fel a pont az i-re. A végső „döfést” a Presznyakovok – és Bocsárdi rendezése – apa és fia párharca formájában méri ránk: ahol a chipssel együtt, „csomagban” megvásárolható Zabhegyező nem az apának, hanem a fiúnak ad egy végső lökést, s már nem szellemi táplálékként, mint Dosztojevszkij regénye, hanem a világvégéhez hozzásegítő, lázadásra tanító „új Bibliaként” funkcionál. Apagyilkosságra nevel, a megváltásban még bízó apa eltiprására, ahol a Karamazovokból ismert szent embereknek már esélyük sincs, hogy visszabillentsék mindazt, ami a világunkban súlyosan kibillent.
Gyürky Katalin
Megjegyzések
Megjegyzés küldése