Albert Orsolya színművész a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulati tagja 2016 óta. A tavaly bemutatott, Győrfi Csaba által rendezett Parasztoperában Julika szerepét formálja meg.
Mit gondolsz Pintér Béla és Darvas Benedek Parasztopera című darabjáról?
Szerintem ez egy nagyon jól sikerült darab. Engem az foglalkoztat igazán, ha valahogy az életet akarjuk megmutatni a színházban. Olyan dolgokról izgalmas beszélni, amik velünk történnek, akár kívül, akár belül. Igazából nézőként is azzal az előadással tudok a legjobban menni, ami valahol megmozgat. Ha úgy megyek haza, hogy elgondolkozom, én hogyan viselkednék az adott helyzetben, vagy hogy egyáltalán történt-e velem hasonló. Azt gondolom, hogy a Parasztoperánál erre nincs jobb anyag. Ha megnézzük, az összes szereplőnek van egy saját kis tragédiája, összeomlása, felemelkedése. Ahogy a való életben is mindannyiunknak vannak hullámvölgyei az életében. És ezt érdemes megmutatni, ha közben nem tesszük piedesztálra a történetet, és nem rejtjük el az emberi kis gyarlóságainkat. Egyébként nem ez az első találkozásom a darabbal. Marosvásárhelyen az egyetem stúdiószínházában negyedéves hallgatókként játszottam először. Viszont akkor nem Julikát, hanem a menyasszonyt, Etelkát alakítottam. És Strausz Imrével sem először találkoztam, mert ő volt a zenei vezetője annak az előadásnak és a mostaninak is.
Milyennek tartod Julika karakterét? Hogyan építetted fel őt?
Julika árva, akit befogad egy vidéki család. Bár megszeretik őt, mégis eladják két hold szőlőért. Ráadásul az egyetlen igazán szép dolgot az életében, a szerelmét éppen most veszik el tőle. Én úgy gondolom, hogy joggal lázad a világ ellen. Nagy erő van benne, és a végletekig kitartó. Csaba ötlete volt, hogy az előadás végén jöjjek vissza, amivel azt sugalljuk, hogy van remény. Túllehet lépni bármin, azon is, ha szívünk választottja más lányt ejt teherbe, ha hiszünk az igaz szerelemben. Hiszen Julika és Roland között az van szerintem.
Amikor az egyetemen csináltuk, akkor azt éreztem, hogy Etelkával, most meg azt érzem, hogy Julikával. Etelka szerepében bolondos lehettem, kicsit flúgos, amit nagyon élveztem, mert alapvetően távolt állt tőlem. Most viszont nagyon tetszett az erő, ami Julikában rejtőzik. Amikor a Kimegyek a zöld erdőbe című dalt éneklem, mindig próbálok figyelni arra, hogy ne sajnálják a nézők, hanem meglássák benne a bátorságot: inkább felakasztja magát, mint hogy a szerelme nélkül éljen.
Szerinted hogyan fogadhatja ezt a darabot egy kisváros és egy nagyváros közönsége? Jelentős lehet a különbség?
Szerintem a kisvárosi közeg sokkal inkább magáénak érezheti ezt a bemutatott életformát. Székelyudvarhely környékén például még mindig van olyan, hogy egy falusi kultúrházban tartják meg az esküvőt. De a mai napig nálunk sem történhet semmi pálinkázás nélkül. Míg szerintem egy nagyvárosi ember távolabb tartja magától az egész történetet. Bár ezt talán cáfolja az, hogy Budapesten több, mint húsz éve játszák töretlenül. De mégis érthető, hiszen az egész darab annyira bravúros, autentikus, valós érzésekről szóló, hogy bárhol mutatnák be, szerintem elérné a célját, és sikert aratna.
Orosz-Bogdán Noémi
Megjegyzések
Megjegyzés küldése