Ugrás a fő tartalomra

Ahol mindenki Ádám, és mindenki Éva

A lévai származású Rédli Károly második alkalommal dolgozott a kassai Thália Színház társulatával - Az ember tragédiája előtt a Parasztoperát rendezte meg. A komáromi Jókai Színházban több rendezése is látható. Kántor Kata tizenegy éve a kassai Thália Színház tagja, ahol többek között azon dolgozik koreográfusként és táncpedagógusként, hogy felkészítse a színészeket a különböző mozgásformák elsajátítására. Valamint ő a Jelenlét Színház alapítója; táncosként és koreográfusként is részt vesz az produkciókban. Őket kérdeztük Az ember tragédiája előadás kapcsán.

Nagyon izgalmas és összetett előadást láthatott a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztivál közönsége. Mi volt az alapkoncepciótok, mikor elkezdtetek Az ember tragédiáján dolgozni?

Rédli Károly: A koncepció nagyon sok alkotórészből állt össze. Próbáltuk a szöveget korhűn bemutatni úgy, hogy aktuális problémákat feszegessünk vele. Ennek megfelelően igazítottunk például a megszólalásokon: Madách Imre szövege mellett használtuk Nádasdy Ádám átiratát, valamint mi is beleírtunk több helyen, és belecsempésztünk egy Arany János verset is. Az Úr egyébként mindig Madách nyelvén szólalt meg, míg a Luciferek szinte végig Nádasdy Ádám stílusában szólaltak meg. Az emberek pedig átvették ezt a nyelvezetet, ahogy haladtak az időben. Mikor az eszkimó színhez értek, már nem tudtak összetett mondatokban beszélni. Sokat gondolkoztunk Éva, és a többi nő karakterén. Szerintünk ma már más a női szereplők fontossága a társadalomban, mint Madách Imre korában. Ezért több szöveget adtunk nekik, és kiemeltük a befolyásukat a történelem alakulására. Ebben a darabban nem csak Ádámról és Éváról beszélhetünk, hanem rajtuk keresztül az egész emberiségről. Ezért nálunk a két Lucifert alakító színészen kívül (Rab Henrietta, Ollé Erik) mindenki Ádám, és mindenki Éva. Ez rólunk szól, az életünkről. Mindegy, hogy a római korban vagyunk, vagy a jelenkorban, mert ezek a szituációk, kapcsolatok, témák és eszmék folyamatosan ismétlődnek. Minden bemutatott korral kapcsolatot kerestünk, és a jelennel párhuzamos gondolatokra fókuszáltunk.

Miért döntöttetek úgy, hogy egy gyerek hangján szólal meg az Úr?

R.K.: Nem tudom, hogy felismerhető-e, de egy kislány beszél. Az Úr számomra kortalan, végtelenül tiszta. Ahogy a gyerekek is bűntelenek és teljesen ártatlanok. Egyedül ők tudják tiszta szemmel figyelni a világot.

Elég széles skálán mozog az előadás zeneisége. Ez hogyan alakult ki?

R.K.: A dalokat én választottam ki, és mindegyik mögött van egy kis történet. Például az athéni színben egy görög népdalt énekelnek a nők, ami az elválásról és a búcsúról szól. Akkor hangzik el, amikor Miltiádész felesége búcsúzkodik. Összességében elég eklektikus a zenei válogatás; Chopin és David Guetta ötvözése is előfordul. De ettől lesz dinamikus az előadás, pont úgy, ahogy a mai világ.

Kántor Kata: Fontos motívummá vált Mahler zenéje például. Gergye Krisztiánnak, a koreográfusnak már Mahler alapján kellett gondolkoznia, kibontania a háttérgondolatokat. Minden színész kapott támpontot a mozgásának kialakításához, amiből továbbépíthette a karakterét. A legnagyobb szabadságot azonban a Luciferek kapták, akik folyamatosan mozgásban vannak. Ők is megadott motívumok alapján dolgoztak, de azt a saját kreatív improvizációjukkal továbbfejlesztették.

Milyen feladataid voltak koreográfus asszisztensként ebben a produkcióban?

K.K.: Krisztián teljesen önjáró, és csinálja a saját vízióit, de én végig ott voltam mellette, és figyeltem. Régóta ismerjük egymást, így hasonló a gondolkodásmódunk formanyelvileg, és hasonló megoldásokat keresünk. Úgy éreztem, hogy amit csinált, az mind belőlem is fakadt. Asszisztensként az volt a feladatom, hogy amit ő megálmodott, és ami felkerült a színpadra, azt karbantartsam, gyakoroltassam. Tudnom kell, hogy minek mi a motivációja, és figyelnem kell, hogy ezek ne kopjanak ki a próbák és az előadások során. Én szoktam segíteni a színészeknek, hogy ráhangolódjanak a mozgásokra, hogy fizikailag is rendben legyenek. Egy színész máshogy működik, mint egy hivatásos táncos. Ők többnyire Sztanyiszlavszkijból indítanak, míg a táncosok Mejerholdból. Nekik sokat számít a motiváció részletes átbeszélése.

Orosz-Bogdán Noémi

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Sopro nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját

Kilenc napon át ismét Kisvárda lett a Kárpát-medence magyar színházi életének találkozóhelye. Június 26. és július 4. között rendezték meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén is a határon túli és az anyaországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe. A több évig tartó felújítás után idén ismét a Várszínpad is a fesztivál helyszínei közé tartozott. A három játszóhelyen – a Várszínpadon, a Zsinagógában és a Művelődési Központban – összesen 23 versenyelőadást láthatott a közönség. A fesztiválra 17 városból érkeztek társulatok: Aradról, Beregszászról, Budapestről, Debrecenből, Dunaújvárosból, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Komáromból, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Szabadkáról, Szatmárnémetiből, Szegedről, Székelyudvarhelyről, Temesvárról és Újvidékről. A versenyprogram átfogó képet adott a magyar nyelvű színház sokszínűségéről. Az idei versenyprogramban két színművészeti egyetem hallgatói is bem...

Ember az ember ellen

A kisvárdai fesztivál záróelőadásaként a Mohácsi János rendezésében készült Egy piaci nap című produkciót láthatta a közönség a Komáromi Jókai Színház előadásában. A történelmi eseményeket feldolgozó előadás nemcsak egy megrázó történetet állít színpadra, hanem húsbavágó őszinteségével a közösségi felelősség és az emlékezet kérdéseit is a néző elé tárja. A díszlet és a jelmezvilág hitelesen idézte meg a világháború utáni hangulatot. A zsákanyagból készült jelmezek érzékletesen jelenítették meg a korszak kényszerű újrahasznosítását és a hiánycikkek mindennapi tapasztalatát. A báljelenetben mindez tovább erősödik: a használati tárgyak jelmezzé válnak, úgy, mint a seprű vagy a lábasok. A díszlet egyszerű, mégis kifejező: a fából és vasból konstruált háttér jól érzékelteti a háborús állapotok nyers világát, miközben a tér szinte bezártságérzetet kelt a nézőben. Ez a szűk, lehatárolt színpadi világ azt is hangsúlyozza, hogy a történet egy zárt közösségen belül, annak belső feszültségei közö...

A „Santa Lolita" a részvétet a színpad fegyverévé teszi

Mi történik akkor, ha egy egész közösség nem hajlandó szembenézni saját bűneivel, ám bármikor készen áll kővel dobálni azt, aki ezt leleplezi? Ez a kérdés lebeg csendesen, mégis nyomasztóan a „Santa Lolita" egész előadása fölött, amelyet Kiliti Krisztián rendezett Laura Mañá forgatókönyve nyomán, és amelyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mutatott be a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja keretében. Az előadás nem csupán elmeséli a megbocsátásról és a képmutatásról szóló példázatot – szó szerint nagyító alá helyezi azt, egy szigorúan felépített színpadi konstrukcióban, ahol minden technikai részlet a kritikai gondolkodás fegyverévé válik. A Szőke Zsuzsi jegyezte scenográfia az első jele annak, hogy egy szinte zenei pontossággal megépített előadással van dolgunk. A templomi orgona rozsdás csövei uralják a játékteret, már az első pillanatoktól egy megromlott szakralitást sejtetve – egy erkölcsi intézményt, amely belülről rozsdásodott meg anélkül, hogy bárk...