Új és régi
A szabadkai művészszínház a sajnos egyre csökkenő számú vajdasági magyarok közösségének kínál jobbnál jobb produkciókat – örömteli, hogy az Árpád-ház című előadásukat hétfőn este Kisvárdán is megnézhettük! De nemcsak ezért vártam nagyon ezt a fellépésüket, hanem amiatt is, mert régóta érdekel a magyar történelem Szent László királyt követő világa, amelyből Spiró György nagyszerű darabja két emberöltőnyi szakaszt mutat be. Mégpedig bravúrosan! Olyan „kitekert” nyelven beszélnek a dráma szereplői, amelynek a befogadásához egyeseknek némi idő kell, de aki tud egy kicsit latinul, az rögtön képes befogadni az elsőre idegennek ható magyar mondatokat – érzékelve a közönség reakcióit, bizton állíthatom, hogy az előadás ezt hamar széles körben megteremtette! Jó volt hallani, hogy a régi Magyarország királyai réginek ható nyelven diskuráltak egymással!
Királyok
De kik ezek a királyok? A történet alfája Könyves Kálmán (1074-1116), a korabeli Európa egyik legműveltebb uralkodója, aki püspökként kezdte közéleti pályáját, s aki sajnos legendásan gonosz ember volt – a jelleme miatt döntött úgy Szent László király, hogy nem őt, hanem a testvérét, az uralkodói posztra teljességgel alkalmas Álmos herceget (1070-1129) jelöli a trónra. De Kálmán még László halála előtt gyorsan elérte, hogy mégis ő örökölje a trónt. Megjelenik az előadásban II. István (1101-1131), Könyves Kálmán fia, aztán II. (Vak) Béla király (1109-1141), Álmos herceg fia, végül II. Géza (1130-1162) és II. László (1131-1163) is (ők mindketten Vak Béla király gyermekei voltak). Persze nemcsak királyok tűnnek fel, hanem feleségek (Predszláva, Ilona) s természetesen egyházi elöljárók, katonák, szolgák is. Mintegy harminc alak – hat színész megformálásában!
Rendhagyó krónika
Egyfajta krónikát látunk – arról, hogy miképpen működött a politika kilencszáz esztendővel ezelőtt. Hogyan politizáltak a régi királyok? Hazudtak? Igen, egyfolytában! Meggyilkolták az ellenfeleiket? Igen, gyakran így tettek! Követtek el más gonoszságokat is? Igen, mégpedig nagy számban! Áthágták saját törvényeiket? Igen, úgy, mintha ez természetes lett volna! Erkölcstelenek voltak? Tagadhatatlanul azok! Miért? A politika miatt. A kíséretük számára is minta volt ez a korabeli fertő? 99%-ban igen! Volt egy-két óvatos, erkölcsös dezertőr, aki a tettével képes volt új sodrást adni az eseményeknek (például az, aki morális meggyőződése miatt nem herélte ki Álmos fiát, s Béla nemi szerve helyett egy másik herét juttatott el a királyhoz), de ez a világ nem róluk szólt. A korabeli magyar politikában nem lehetett erkölcsös úton sikert elérni – ezért minden uralkodó mélyen erkölcstelen volt. Mintha vakok lettek volna, nem vették észre a keresztény törvényeket. A köztiszteletben álló uralkodók megcsonkították a legközelebbi hozzátartozóikat is – félve attól, hogy a részükről politikai gyilkosság áldozatává válnak! Szavakkal a Jóisten imádták, a gyakorlatban csak a Hatalmat. Paradox módon csak azok szabadulnak meg a gyűlölet terhétől, akik elvesztették látásukat.
Minden ugyanúgy
Keszég László rendezésében dinamikus előadást láthattunk. A két főszereplő, Mészáros Gábor és Kucsov Borisz parádés alakítása mellett külön is dicséretet érdemel Búbos Dávid, Ágyas Ádám, Verebes Andrea és Hodik Annabella játéka is. A zárlat, amikor II. Géza kezet fog László öccsével, az előadás kezdetére visszautalva arról szól, hogy a magyar politika történetében semmi nem változik: a hatalom mindig elvakítja a szereplőket. Könnyű belátni, hogy ez más kultúrákban sem működik másként…
Gulyás Gábor
Megjegyzések
Megjegyzés küldése