A férfiak csak mellékszereplők

Bátor húzással Csehov talán legismertebb figuráinak történetét „folytatta” Selmeczi Bea a Három és fél nővérben, amelyet a Ferencvárosi Pinceszínház előadásában és Telihay Péter rendezésében láthatott a kisvárdai fesztiválközönség. A szerzőt először arról faggattuk, milyen gondolatokkal vágott neki Olga, Mása és Irina, valamint Natasa elképzelt, a 20. századon átívelő történetének.

Igazából engem egyfajta gondolatkísérletként érdekelt, hogy mi történne ezzel a három nővérrel és a sógornőjükkel a huszadik század sorsfordítói közepette, hiszen a történelem biztosan nyomot hagyna rajtuk. Évek óta foglalkoztatott már ez a gondolat. A „csehovi” kiindulópontot egy kicsit későbbre tettem, az 1910-es évekbe, annak érdekében, hogy jól lássuk a csomópontokat, amelyek közül az első nyilván 1919. Ekkor „kifordult sarkaiból a föld”, és muszáj volt, hogy megváltozzon ezeknek a nőknek az élete, aztán már úgy voltam vele, kíváncsi vagyok, hogyan folytatódna. Így mentem végig a 60-as éveken, majd eljátszottam a gondolattal, milyenek lennének később, az utolsó jelenet a kétezres években játszódik, amikor ezek a nők már 110 évesek, de hát végül is miért ne lehetnénk 110 évesek? Meg akartam vizsgálni, milyen, amikor Csehov hőseit kimozdítja a történelem. Ennek az is alapot adott, hogy magánál Csehovnál is ők a mozgatórugók, mindig azt éreztem, hogy a férfiak inkább csak mellékszereplők, akikről itt mi csak beszélünk, de kivonjuk őket a képletből.

Jellemzőnek érezted ezeket a karaktereket, ezeket a sorsokat?

Igen, hiszen annak ellenére, hogy orosz figurák, azért ezek általános kelet-európai női sorsok is.

Az megrázónak mondható, hogy a végén éppen Irinának látjuk a halálát, aki valahol mégiscsak a reményt testesíti meg a Csehov-darabban. Ennyire borúlátóan látod a világot?

Nem vagyok ennyire borúlátó, de ez adta magát, talán azért, mert ő a legtörékenyebb. És azért is, mert mindig az ő névnapján találkoznak, ami egy fontos esemény a család életében. Hogyha Irina meghal, akkor ez a névnap megszűnik, tehát tulajdonképpen nem biztos, hogy ők valaha találkoznak még. Persze a reményhez vagy a vágyakhoz is van annyi köze, hogy a többi szereplő teljes életet élt, míg Irina soha nem mert igazán élni. Az ő halála éppen ezért megrázó, kicsit az elmulasztott lehetőségek élete az övé.

Ez a nézőpont azért is érdekes, mert pont a 20. század az, ami egyrészt lényegileg megváltoztatja a nőknek a helyzetét, másrészt azért az tényleg egy izgalmas gondolat, hogy hogy látják ezt a századot a nők? Izgalmas, amikor megjelenik a női szemszög, erre ezen a fesztiválon is láttunk néhány példát. Ez a női fókusz erősebb lenne mostanság? Te hogyan tapasztalod?

Abszolút nem érzem erősebbnek. Női drámaíróként azért Magyarországon még mindig elég nehéz a helyzet, és talán ebből is adódik, hogy szerettem volna a színésznőknek is olyan szerepeket írni, amelyekben van játéklehetőség, ami azért nagyon sok klasszikus darabról nem mondható el. Dramaturgként, de íróként is fontos nekem ez, úgy is fogalmazhatok, hogy kicsit ars poeticám.

Mondhatjuk, hogy küldetés?

Talán igen, nyilván azért a kortárs darabokban már több lehetőségük van, de a klasszikusok nem kényeztetik el a színésznőket. A kortársakat nézve, ott van O. Horváth Sári, Dézsi Fruzsi, Kemény Zsófi vagy Szilágyi Eszter Anna, mindannyian próbálunk azért a női karakterekre fókuszálni, összetettebb szerepeket alkotni nekik.

Ez hányadik darabod már?

Igazából a második önálló, az első az I'm online volt, amit a Karaván Színháznak írtam, ez a cyberbullyingról szól, arról, hogy egy roma lányt vegzálnak az osztálytársai. Játsszák még, csak most a főszereplője éppen szült, így egy ideje nem ment a darab.

Nehéz egyébként átlépni azt a határt, amikor önálló szerzővé válik valaki? Neked ez mennyire volt természetes folyamat?

Nehéz volt, mert dramaturgként mindig nagyon jó mankó a szerző… Sokáig készültem valószínűleg lelkileg arra, hogy majd egyszer ezt meglépem, és amióta megléptem, azóta nem félek már ettől. Ebben az esetben nagyon jó dolgom volt, mert Telihay Péter oroszos, és már rendezett is Három nővért. Nagyon sok ötletet hozott, és sokat beszélgettünk róla. Nagyon jó olyan rendezőkkel dolgozni, akik beindítják az agyamat, és vele abszolút ez történt, hogy rengeteget ötleteltünk, nagyon jól alakult a dolog próbáról próbára. Ráadásul ez a négy színésznő együtt nagyon-nagyon jó választásnak bizonyult. Most nagyon kíváncsi vagyok, mert bemutatják Szlovákiában jövőre, Szvrcsek Anita színésznő keresett meg, olvasta a könyvet, és nagyon tetszett neki. Most úgy tűnik, meg fogják csinálni, nyertek rá pénzt a szlovák államtól, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok, egy másik rendező mit fog belőle kihozni, és milyen lesz.

Ungvári Judit
Nyitókép Selmeczi Beáról Juhász Éva
Három és fél nővér előadásról képek: Gáncs Tamás