Mozart is én vagyok

A Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház koprodukciójában bemutatott, Peter Shaffer Amadeus c. drámája Mozart és Salieri viharos viszonyát jeleníti meg. Az olasz zeneszerző Salierit alakító Balog Józsefet a mozartságról, a kalmár Istennek tett fogadalomról és az improvizáció lehetőségeiről kérdeztem.

A téma megkívánja, hogy a két zeneszerző művei teret kapjanak a színpadon, ne csak beszéljenek róla. Hogyan alakult a próbák során az ismert dallamok és a szöveg összehangolása?

Nem akartunk se gépi zenét, se bejátszott Mozartot. Mivel nem játszik mindenki öt-hat hangszeren, ezt össze kellett fésülni. Próbáltuk a némajátékot, végül rátaláltunk erre a formára, kinyílt egy szelep, és onnantól az improvizálások során, ami működött, azt rögzítettük. Folyamatos változásokon esett át a darab, volt például szünet is a közepén, amiben csak én, Salieri, a szóautomata nem lépek ki a folyamatos beszédből.

Milyen szempont alapján született meg ez a koncerttér?

Az egész díszlet esztétikailag úgy lett kitalálva, hogy a falak fehérek, de ott van előtte az a rengeteg fekete kottaállvány, az összes színész pedig mindenféle tarka-barka, színes ruhában. Cél volt a kontrasztosság, persze. El is mondtam ezt egy monológban, hogy ,,[Az emberek]… ma már nem bírják az ellenpontozást, csak a koloratúrát.” És még egy számomra fontos elem: Shaffernél Salierinek van egy hatalmas széke, amiből nekem egy szép, fehér hokedli jutott. Engem az tart életben, az a hokedli, mert az egy biztos pont, mint egy kályha, ahová vissza tudok menni és ott aztán tényleg mindent csinálhatok.

Miért vált kiemelten hangsúlyossá az improvizáció a szerepében?

Salieri tulajdonképpen ugyanazt csinálja, mint Mozart, csak beszédben. A végsőkig nem fogadja el, hogy a másik fickó jobb lehet nála, és tulajdonképpel azzal nyer, hogy Mozart a zseni, de az övé a sztori. Mozartot zenében nem lehet megverni, Salieri egyetlen műve, ami lemegy, az is lebőg. Viszont ő narrál, ő a karmester, ő kelt életre mindent, valahol ő is egy Mozart. Nekem, Salieriként ezekben a trükkökben (szétmozgással, túlbeszéléssel) kell megcsinálnom azt, ami Mozarttól hallatszik a zenében. Így legalább én is halhatatlan leszek.

Ön miben látja Salieri és Mozart kapcsolatának egymást szétfeszítő erejét?

Ez az előadás egy folyamatosan, két órán át tartó parádé, amiben az a reményem, hogy lesz olyan néző, akiben megszületik, hogy jé, ez ugyanaz, mint a Mozart zsenije, csak Salierinek azért nem megy, mert erényt fogadott, Mozart meg egy teljességgel retardált személyiség.

Miben tértek el a Schaffer szövegtől?

Schaffernél szó sincs szadomazo jelenetről például. Ott megmérik Constanze lábát bokától combig. Ez egy olyan sértés, ami akkor ott megalázó lehetett, itt viszont aktualizáltuk, hogy hasonló hatást keressünk, de mai formában. És még egy: az eredeti szövegben egy hosszú monológ arról, hogy Olaszországban kétféle Istenábrázolás létezik: az egyik a szenvedő kisfiú, a másik a kereskedőké: egy szúrós szemű, kalmár Isten. Salieri ezzel az Istennel köt alkut, neki ajánlja fel az erkölcsösségét, ha kitörhet szülőfalujából, ahol kántorként dolgozhatna csak. Ez számomra az egyik legfontosabb részlet: ,,Azt mondják, hogy Istent nem bánthatja meg az ember. Azt mondják, hogy arról fú a szél, amerről akar. Jó. De ha nem erény felől fúj, akkor ne is fújjék inkább.„ Mozart, a maga hedonista, nőfaló élete előtt egy sokkal kegyetlenebb Isten mellett nőtt fel, az apja, Leopold mellett. Neki nem kellett alkut kötni, mert Salieri az, aki olaszként a Habsburg udvarba megy, ő az idegen. És ő is lesz a kitaszított.

Pálfi Zsófia

Képek: Ráthonyi Ráhel Sára