Majdnem hatvan évvel ezelőtt nagy sikerű bemutatót tartottak a New York-i Broadwayn: az Imperial Theater színpadán először játszották
Jerry Bock–Sheldon Harnick–Joseph Stein Hegedűs a háztetőn című musicaljét. A Sólem Aléchem művéből adaptált zenés darab azóta meghódította a világot, Magyarországon a nézők többsége elsősorban Bessenyei Ferenc, Huszti Péter és Dunai Tamás ikonikus szerepformálásai okán emlékszik Tevje, a tejesember alakjára. A musicalnek két értékes és jelentős színrevitelét láttam az utóbbi időben, Béres Attila 2019-ben bemutatott miskolci rendezését, valamint a Budapesti Operettszínház 2021-es premierjét, amit Bozsik Yvette állított színpadra. Miután a mű időről időre feltűnik a színházak műsorán, egy rendezőnek alapos indokkal érdemes elővennie. Azon túl, hogy minden alkalommal számíthat a sikeres fogadtatásra, célszerű, ha néhány érvényes
gondolata is támad a valóban fontos, tragikus és szívszorító történettel kapcsolatban.
Essék szó legelőbb a
Csíki Játékszín előadásának erényeiről. A társulat kitűnő formában áll színpadra. A színészek egytől egyig birtokolják igényes énekszólamukat, ami valljuk be őszintén, nem mindig önmagától értetődő egy sokféle műfajú repertoárt játszó színház tagságának esetében. Sok helyen előfordul, hogy egy alapvetően prózai darabokat játszó teátrum részint jegybevétel növelő és közönségcsalogató céllal műsorra tűz olyan operetteket és musicaleket, amik bár népszerűek és a néző fokozottan érdeklődik irántuk, de jócskán meghaladják a játszók zenei, énektechnikai, vagy éppen táncos képzettségét. Ez a csíki művészek esetében fel sem merül, sőt, a legkisebb bizonytalanság jele nélkül tolmácsolják a műnek a zsidó zenei motívumokra alapuló és a szólamokban előforduló kényes hangközlépéseit, portamentóit és ritmusváltásait. A belépések pontosak, a frázisokat érzékenyen formálják, a duettekben zenei figyelemmel is egymás felé fordulnak, az együttesek pedig homogén, magvas hangzással szólalnak meg. Az előadás zenei átirata
Bene Zoltán zenei vezető érdeme, akinek irányításával pregnánsan játszik a néhány fős zenekar is.
Bodor Johanna kihozta a legtöbbet a táncolókra szabott koreográfiákból, akik értelemszerűen inkább az első részben aratnak megérdemelt sikert. Egyszóval: a színpadon lévők ihletettségéből fakadón a nézők néhány igazán szívbemarkoló pillanat tanúi lehettek tegnap este.
Akkor hát – kérdezheti joggal bárki – mégis, miért a kissé kesernyés szájíz? Legfőképpen azért, mert
Erwin Șimșensohn rendező a megszokott, évtizedek óta sokszor látott Hegedűs a háztetőn-klisékből dolgozik. A díszlet több, korábbi feldolgozáshoz hasonló, és jelmezek stílusa is szintén sok előadásból ismerős lehet. A díszletelemek és a szereplők mozgását figyelve, Șimșensohn most inkább egyfajta színpadi közlekedési forgalomirányítónak tűnik, mint a saját gondolatai megvalósítására törekvő színházi alkotónak. Pedig nem kispályás, a Konstancai Állami Színház főigazgatója, számos jelentős színházban rendez, sőt még egy UNITER-jelöléssel is büszkélkedhet. Első musical rendezésében azonban, mondhatni néma marad, nem szól a kiváló román és magyar kortárs színház nyelvén. Távol álljon tőlem, hogy elvitassam a jogot és a lehetőséget a klasszikusabb, hagyományosabb felfogású előadások létrehozására, de ha már ilyen jó énekes színészi csapattal találják szembe magukat, mint a Csíki Játékszín társulata, az alkotók igazán megérezhetnének valamiféle színházi „vérszagot”.
Oláh Zsolt
Képek: Ráthonyi Ráhel Sára
Megjegyzések
Megjegyzés küldése