Ugrás a fő tartalomra

A társkeresés ördögi köre

Győrfi Kata Love me Tinder című darabja nyomán készült a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum Love me című előadása Tóth Árpád rendezésében. Az alkotók a párkeresés témáját járják körül, mely manapság, az egyre inkább online térben történő mindennapi kommunikáció korában, a látszat és valóság ellentmondásainak szövevényében egyre komolyabb kihívás elé állítja a fiatalokat. Nemcsak a téma, az előadás is mai, megszólítja a nézőt, de nem tolakodó, két fiatal színész nagyszerű érettségi bizonyítványa.

Mindenekelőtt talán azzal hívja fel magára a figyelmet a produkció, hogy rendkívül változatos: a szereplők – Pascu Tamara és Barti Lehel András – különböző jellegű szövegeket adnak elő, drámait és humorosat egyaránt, ezenkívül táncolnak, énekelnek, több oldalukat is megmutatják az előadásban. Mintha egyetemi műhelygyakorlat-sorozatot látnánk, amiben van némi igazság, hisz a rendező szerint a társulatvezető azt kérte tőle, hogy adjon játéklehetőséget az Udvartér Teátrum két új színészének, akik csak idén ősszel fejezik be a mesteri képzést. Az előadás azonban messze túlmutat ezen a szándékon, a színészek játékosságán túl egy átfogó és meglehetősen kilátástalan képet láthat a néző a fiatal nemzedék kapcsolatteremtési gyakorlatáról és lehetőségeiről.

Rengeteg előadásban, filmben feldolgozták már ezt a témát, melyek általában úgy készülnek, hogy kivetített feliratokkal jelzik az online párbeszédeket, és azok egészen más valóságot mutatnak, mint amit a szereplők eljátszanak, így teremtve meg a feszültséget a virtuális és valóságos világ között. A vetítővásznat látva itt is erre számítunk, ezért meglepő és örvendetes, hogy az előadás más eszközöket használ, színészi játékkal teremti meg az online kapcsolatot is. A szereplők mesélnek magányos életükről, és mesélnek arról is, amit egymással online kommunikálnak, miközben nyilván az érzelmeiket is felfedik előttünk szavakban és játékban egyaránt. Mi több, el is játszanak egy online párbeszédet, ahol a két világ közötti ellentmondások és az ebből fakadó érzelmi zűrzavar talán még szembetűnőbb, mint a narrációban.

Játékosságot színlelt a magány, a társ utáni kétségbeesett vágy, a társ­kereső életforma kilátástalansága, de időnként átszakad a gát. Mély és átható erejű a gitárkísérettel előadott vallomás, emlékezetes a jelenet, ahol kitör az „együtt” vágya. Valójában ezért tesznek mindent, ezért mennénk bele bármilyen kapcsolatba a kopasszal, a fehér ingessel, a kék szeművel... Ahogy egyre jobban megismerjük a szereplőket, egyre reménytelenebbnek érezzük az életüket, mintha a vágyaik egyre mélyebbre süllyednének a magányos hétköznapok mocsarába. Időnként jobb napok következnek, de csak azért, hogy utána még intenzívebbé váljon az a bizonyos érzés, amit nem is lehet pontosan megfogalmazni. Mert a „magány” szó nem tükrözi pontosan azt az ürességet, ami felsejlik néha ebben a lehetetlen állapotban. Mintha hiányozna az ember a saját életéből – jegyzi meg találóan a fiú.

Hogy a társulat szempontjából eredményesnek számít-e Tóth Árpád kézdivásárhelyi rendezése, nem tudhatjuk, de a néző nem panaszkodhat: égetően aktuális problémával szembesült egy biztos lábakon álló, színészközpontú produkcióban. Nyoma sem volt ebben az elő­adásban a körmönfont kísérletezésnek, a fiatal rendezők bizonyítási vágyának, inkább az erős koncepciót éreztük benne. Kreatívak voltak az alkotók, de csak annyit haraptak a témából, amennyit maradéktalanul fel tudtak dolgozni.

Sokunk életében voltak már hasonló pillanatok, így nemcsak értjük, de érezzük is a problémát, átélhetjük újra azt a furcsa érzést, hogy bárhogy is alakul az életünk, minden értelmét veszti, ha nincs, akivel megosztanánk örömünket, bánatunkat. Valójában tehát rólunk szól az előadás, a társas lény elmagányosodásáról a virtuális kommunikáció végtelen lehetőségeinek korában. Mert a virtuális kommunikáció a valódi kapcsolatok leépülése felé vezet, a virtuális világban élő ember valójában rendkívül magányos. Az online társkereső szolgáltatások pedig csak fokozzák ezt a magányt, mert egyre jobban megnehezítik a valóságos kapcsolatok kialakulását. A társkeresés ördögi köre ez ebben az őrült iramban digitalizálódó világban.

(A fenti írás a Háromszék c. székelyföldi lap internetes oldalán olvasható cikk rövidített, szerkesztett változata, amely a Kisvárdai Lapokban jelent meg. Szerző: Nagy B. Sándor. Megjelent: 2022. április 5., kedd)
A cikkben található fotók a Magyar Színházak 35. Kisvárdai Fesztiválján készültek. 
Képek: Tugya Vilmos

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Három a francia igazság

Szerencsés nép a francia, hiszen a vaudeville, mint a 16-17. századi Párizs utcáinak lassanként cselekményessé összefűzött vidám dalai olyan műfajokra hatottak jelentősen, mint a sanzon, az opéra comique, vagy éppen a kabaré. A többszáz éves vaudeville-t nem véletlenül társítják Marc Camoletti Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című, 1960-ban bemutatott világhírű komédiájához, hiszen a darab esszenciáját adja mindannak, amit L’Hexagone környékén gondolnak komikumról, szerelemről, erotikáról és szatíráról. Kétségtelen, hogy a vígjáték óriási sikeréhez – a világon a legtöbbet játszott francia darab – hozzájárult az 1965-ben Tony Curtis és Jerry Lewis főszereplésével bemutatott mozi is, de minden bizonnyal enélkül is rendszeres szereplője lenne a kasszasikert és a közönség szórakoztatását is szem előtt tartó direktorok repertoárjának. Mert hogy a Boeing nem titkoltan a nevettetés szándékával hódít, és miért is ne lenne helye akár a kisvárdai versenyprogramban? Főként, ha olyan színvon...

Az időtlenné tett népszínmű

Szigligeti Ede viszonylag keveset játszott népszínművével érkezett idén Kisvárdára a vajdasági Tanyaszínház. A többségi társadalommal szemben álló család történetét feldolgozó előadásban a sztereotipikus cigány-ábrázolásokkal leszámolva, a cselekményt időtlenségbe helyezve mutatják be a vajdasági akadémisták a kitaszított szerelmeseket. A Tanyaszínház szereplései során amint megkedvelünk egy társulatot, az máris átalakul – mivel ezekben a produkciókban főként az Újvidéki Művészeti Akadémia mindenkori (akár végzős vagy frissen végzett) hallgatói vesznek részt. Gombos Dániel vezetésével, akit A cigány t koordinátoraként olvashatunk a színlapon, azt láthatjuk, hogy egy olyan dinamikus és alapjaiban átgondolt vezetés jellemzi a társulatot, amely a Tanyaszínház fundamentális értékeire fókuszál. Legyen szórakoztató, ám foglalkozzon elgondolkodtató témákkal, teremtsen lehetőséget a fiataloknak és jusson el minél több vajdasági nézőhöz. Az idei előadásban tizenkét hallgató és hat frissen végze...

Morális játékok

Borbély Szilárd amoralitás-játékát, az Akár akárki t vitte színre a Kassai Thália Színház, Czajlik József rendezésében. A tragikusan korán elhunyt szerző brutális kortárs látleletet mutat fel ebben a művében, ám nem könnyíti meg a színházcsinálók dolgát, ha fogást akarnak találni a darabon. A kassaiak előadásának erőssége és egyben gyengéje is az, hogy nehezen találnak kulcsot a borbélyi szöveghez, amely rendkívül határozott és kimunkált struktúrában létezik. Erősség is, hiszen arra készteti az alkotókat, hogy birkózzanak a szöveggel, saját jelrendszert alakítsanak ki hozzá, kreatív megoldásokra szorítja rá az adaptálókat. De ez most gyenge pont is, mivel itt a világépítés nem sikerül egységesen. Nehéz szöveg Borbély Szilárdé és nem pusztán azért, mert a moralitás műfaja már távolra sodródott a mai embertől, bár bizonyára ez is közrejátszik. Patikamérlegen kimért és precízen kidolgozott szóépítmények, gondolat-felhőkarcolók között bolyongva úgy képzelem, hogy szükség lett volna egy ol...