Ugrás a fő tartalomra

Törik a gerinc


Kommunistából lesz a nácik kirakatszínésze, kulturális atyaúristene, a Berlini Állami Színház igazgatója, Hendrik Höfgen. Az Újvidéki Színház előadásában Balázs Áron érzékletesen játssza el a 180 fokos fordulatot. Megmutatja, hogy kezdetben Höfgen jobban hisz a kommunista eszmékben, mint a színészi képességeiben. Mozgalmárként szinte lángol. Meggyőződéssel folyik belőle a szó. Fölöttébb lelkes. Színészként kétségek gyötrik, hogy egyáltalán tehetséges-e, van-e keresnivalója a pályán? De azért törtet és törtet, mind feljebb akar jutni, Hamburgból Berlinbe, meghatározó főszerepekbe. És ezért semmi nem drága számára.

Színház a színházban játék ez, Janja Valjarević díszlettervező piros kis lámpákkal szinte be is keretezi a színt, és egy hatalmas tükröt, amiben gyakran mi is láthatjuk magunkat. Olyan az egész mintha kitágított méretű színházi öltözőben lennénk, ahol a színész civilben, de már sminkben, már némiképp a szerepében is, szembe tud nézni magával. Ha tud. Ne a tükröt okold, ha a képed ferde!, figyelmeztet minket Gogol. Van, amikor már olyan ferde, hogy fölöttébb kínos tükörbe nézni. Höfgen abszolút eljut eddig a pontig. Akit csak lehet, felhasznál ennek érdekében. Ha kell egy általa nagyra tartott színésznőt, a zsidó Dora Martint, ha kell a miniszterelnök feleségét, Lotte Lidenthalt, akit korábban tehetségtelen tehénnek titulál. Mindkettőt Jankovics Andrea adja. Az előbbi ünnepelt, nagy művészként megérzi, hogy el kell hagynia az országot. Feszült jelenet, amikor leül beszélgetni Höfgennel, próbálja figyelmeztetni, vegye már észre, mi történik itt, ő is fogja menekülőre. De ekkor már nyeregben érzi magát, és nem akar belőle kiszállni. Hallgatja és hallgatja a színésznőt, hoz bágyatag ellenérveket, vagy érdemben már nem is reagál. Az arckifejezésén ott van, hogy őt már nem lehet meggyőzni, ő már eladta a lelkét az ördögnek. Már Mephisto és ő egyívásúak.

Nem véletlenül válik emblematikus szerepévé. Elhatárolódik a korábban általa istenített művésznőtől, el a félig zsidó feleségétől, el a néger szeretőjétől, mert figyelmeztetik, hogy akadálya lesz a karrierjének, mert ugyebár nem kellőképpen német. A származás pedig mindenekelőtt, no meg a hazafiasság, amit a nácik akkor is hangoztatnak, ha éppen valakit kínoznak. Kínozzák például a barátját, a Kommunista Kabaré egykori igazgatóját, akit Mészáros Árpád alakít. Kimenekíti a pribékek karmai közül. Ő pedig levert vesével, fájdalmaktól gyötörve igyekszik győzködni, hogy ezekkel ne működjön együtt. De úgy gondolja, hogy így lehet túlélni, így lehet még valami értelmeset is csinálni, be kell épülni a hatalomba. Kemény, feszült összecsapás. Egyikőjük feladta minden eszméjét, először hajlott, majd totálisan ketté is tört a gerince. Másikuk maximálisan hű maradt önmagához, ám ebbe belehal. Elég rossz választási lehetőségek. Klaus Mann regénye, amiből a színpadi adaptáció és Szabó István Oscar-díjas filmje is készült, bővelkedik ilyen kiélezett szituációkban. És korunk is bővelkedik az olyan helyzetekben, amelyekben sokan tanácsosnak érzik a törleszkedést, a seggnyalást, a maximális igazodást. Ennek elmaradása már ritkán jár halállal, de bukással, ellehetetlenítéssel, állásvesztéssel, annál inkább járhat. Boris Liješević rendezésében csipetnyi aktualizálás sincs. Bizonyos pontjai mégis dermesztően hatnak, meglehetősen áthallásosak. A hatalmi játszmák természetrajza ugyanis keveset változik. És abban sincs változás, hogy a művészek közül fájóan sokan készségesen részt vesznek ezekben a mindinkább eldurvuló, rút játszmákban.

Bóta Gábor
Képek: Tugya Vilmos

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sírva vigad a magyar (színész)

Urbán András rendezésében láthattuk a Történt egyszer Újvidéken című előadást. „Kisebbségi extravaganza sok zenével, tánccal, szellemekkel és indiánokkal”, így határozza meg saját magát a produkció. Nos, ezek közül valóban egyikből sem volt hiány. Talán ezt az előadást vártam a legjobban a fesztiválon, mert rendkívül izgalmasnak találom Urbán András rendezői világát, így kíváncsian vártam, az újvidéki társulattal közösen mit alkottak – és szerencsére nem okoztak csalódást. A színház születésnapi ünnepsége után járunk, egy hosszúra nyúlt buli hajnali fázisát láthatjuk, ahol már senki sem önmaga. Az alkohol és a kései órai hatására felszínre kerülnek ki nem mondott szavak, bántalmak, konfliktusok – közben meg néha dalra is fakadnak a színészek. Miközben halad előre az este, a színházban dolgozók reflektálnak saját színészi mivoltukra. Önirónia a javából, a színház alapvető kérdéseit feszegetik: negyedik fal, mit gondolunk a saját művészetünkről, interakció a közönséggel, egyáltalán, mi i...

Szerelemvilág | Beszélgetés Budizsa Evelynnel

Billy kifundálja, hogy hamis igazolással tettetve magát halálos tüdőbetegnek, felkéredzkedik a csónakra, amely szereplőválogatásra szállítja a helybelieket. Csónakos Bobby, aki az érzelemkészletét vállra vetett szerszámosládában mozgatja, mindig körültekintően, a sérelmek súlyának megfelelően illesztve egymáshoz a készségeket, fontolja meg a sújtó brutalitást. Billyre nagyot sújt, a feltételezett szimulálás miatt. Nagyot, ám részvéthozót, mert Helén, a vonzóan dekoratív, ám enyhén elme-kripli tojásfutár félredobja haragját, amiért nem őt. hanem a nyomorékot vitték próbafelvételre Amerikába, és teljesíti annak régi, titkolt kívánságát: sétára indulnak. Szerelmüket azonban megvérzi a mégis valódi tüdőbaj. Helén Budizsa Evelyn. 7 éve végezett színművészként Kolozsváron, a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, 8 éve tagja a Harag György Társulatnak Szatmárnémetiben. Eddigi pályáján körülbelül 8 főszerepet kapott, dolgozhatott Bocsárdi Lászlóval, Andrei Șerbannal, Sardar Tagirovskyval. Anyakönyvi...

California dreamin'

Mit tehet egy csúf, sánta, tüdőbajos fiú egy kicsiny, eldugott, írországi szigeten azon túl, hogy naphosszat fixírozza a teheneket? Álmodozik és remél, hogy egyszer több lesz, mint lenézett nyomorék, és talán ő is megleli majd az igaz szerelmet. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat Martin McDonagh A kripli című darabjával, Bélai Marcel kiemelkedő minőségű rendezésével érkezett a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiváljára. Martin McDonagh ír drámaíró darabjai veszélyesek: csupán első olvasatra tűnnek közönségbarát, jól formálható, szép kerek egésznek, azonban, ha a színházi alkotó példának okáért A kripli mélyére ás, rögtön szembe találja magát a nagyívű dramaturgiai építkezés és a tűpontos ritmus szerzői követelményeivel, amit megúszni nem lehet, különben darabjaira hullik az előadás. S még említésre sem került a dráma többrétegű jelentéstartalma, amely egyszerre nyújt a közönségnek fekete komédiát, de fontos társadalmi kérdéseket is felvet, amelyekre ugyan válaszol...