Tolsztoj: Az élő holttest – az Aradi Kamaraszínház és a szegedi Pinceszínház közös produkciója
Georg Büchner: Woyzeck – a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadása
Érdekes színházi formának és értékes, elgondolkodtató
előadásnak tartották a közös aradi-szegedi produkciót Tolsztoj művéből a
Szakmai Klub hozzászólói. A különleges forma részeként beszéltek arról, hogy a
nézők helyet kaptak a darabban szereplő lakodalmas asztalnál, amit volt, aki
örömmel, volt, aki némi fenntartással fogadott, bár a többségnek tetszett ez a
megoldás. Az előadás alkotói arról számoltak be, hogy az eredeti helyszínen,
Szegeden is vendégül látják a közönséget, ami legtöbbször hosszú
beszélgetésekbe torkollik a befejezés után. Szó esett az előadás zenéjéről is,
néhányan furcsállták, hogy miért éppen balkáni zene volt jelen a produkcióban.
Ezzel kapcsolatban Kozma András dramaturg elmondta, mivel itt cigány dalok
voltak, nem volt indokolatlan, hiszen az orosz arisztokrácia mulatságainak
nagyon fontos része volt a cigánymuzsika. Beszélt arról is, hogy a mulatság, a
karnevál-jelleg nagyon komoly tényező az orosz irodalomban is, minden bizonnyal
azért, mert ezekben a pillanatokban kibillennek a hétköznapokból, és az
asztalok körül maga az élet zajlik, a legfontosabb problémák kerülnek
„terítékre”. Gyürky Kata irodalomtörténész megemlítette, neki nagyon tetszett
az, hogy nem tudja a közönség, kinek az esküvőjét is láthatjuk éppen, kicsit
„megtévesztik” a nézőt az alkotók. Felhívta a figyelmet arra is, hogy érdekes a
darabbéli egyik szereplő neve: Karenyina. Az irodalmár szerint itt éppen azzal
játszik el a szerző, hogy valószínűleg ez a szereplő, és darabbéli fia, Viktor
a híres regény szereplői húsz év múlva. Tapasztó Ernő, az előadás rendezője az
asztal körül helyet kapó halottak kapcsán azt említette, milyen érdekes az a
balkáni kultúrában, hogy a halottak jelen vannak, sokáig kezelik úgy, mintha
nem is távoztak volna még közülünk. Szó esett még az interaktivitás
lehetőségeiről, hogy mennyire volt kihasználva, vagy sem. Venczel Valentin
színész, rendező szerint igaz és okos előadást láthatott a közönség.
Maga az utazás is fontos részévé vált a Woyzeck
előadásának, amit technikai okokból az eredeti színházában, Szatmárnémetiben
láthatott a fesztivál szakmai közönsége. Erről az utazás következtében is
kialakult elmélyülésről beszélt Kozma András dramaturg először az előadásról
szóló beszélgetésben. Szerinte picit sajátos helyzetbe került ezáltal a néző,
hiszen „meg kellett küzdenie” az előadásért. A darabot valószínűleg a
töredékessége teszi modernné és expresszívvé, és ez okozza, hogy nagyon sokféle
olvasata is lehetséges – tette hozzá Kozma András. Itt egy nagyon különleges
felépítésű előadást láthattunk, egy gyakorlatilag klasszikus színházi térben
egy indusztriális környezetben a német kultúra toposzain és a Rammstein zenéjén
keresztül kapjuk meg a színpadi irodalom egyik legismertebb
gyilkosság-történetét. Nagyon sok minden megjelenik ebben az előadásban, a
keménység, a titanizmus-érzet, ugyanakkor az Andres szerepében megjelenő német
juhászkutya éppen a színpadon látható indusztriális valósággal szemben a természetet
is behozza a színpadra – hangsúlyozta a dramaturg, aki szerint „brutálisan
hatásos”, elgondolkodtató előadást hoztak létre a szatmárnémetiek, Albu István
rendező irányításával. Nagyon fontos szerephez jutott az előadásban a zene,
amelynek használatáról megoszlottak a vélemények. Zalán Tibor író, zsűritag azt
mondta, ő annak ellenére elfogadta ezt a zenei világot, hogy magánemberként
nagyon nem szereti. Pozitívumként emlegette, hogy most látott olyan előadást,
amelyben a két kiszolgáltatott ember egymásba kapaszkodásának, a kapcsolatuk
alakulásának ábrázolása a lehető legpontosabban sikerült.
Lejgyezte: Ungvári Judit
Megjegyzések
Megjegyzés küldése