A Figura Stúdió Színház a Kisvárdai Sport Hotel éttermét tegnap estére birtokba véve varázsolt nekünk egy előadást. Ugyan egyetlen színész szereplésével létrejövő produkcióról van szó, mégis végig érezhető, hogy itt több ember összehangolt munkájáról beszélhetünk. Kolozsi Borsos Gábor és Márkó Eszter rendező mellett Zsigmond András séf, Korpos Szabolcs zongorista és Sike Tamás több bora is fontos szerepet kapott.
Sokat tesz hozzá, hogy ez az előadás nem csupán látványban és hangzásban ad nekünk valamit, hanem jó gasztroszínházhoz híven az ízlelőbimbóinkat is megszólítja. Elsőre úgy éreztem, hogy a borok válogatásán van a hangsúly, később ez azonban kiegészült az ételekkel. Már nem csupán az volt fókuszban, hogy milyen italt fogyasztunk, hanem az is, hogy melyikhez milyen ételt párosítunk.
Asztaltársainkra, ízlelésünkre és Kolozsi Borsos Gábor játékára is kellett figyelmet fordítanunk, ami így erős koncentrációt igényelt. A szórakozás, a jókedv és a fokozatos oldódás mégsem maradhatott el.
A vendég titokzatos megjelenésére eleinte mindenki mégis számít. Bent ülünk a térben és tudjuk, hogy valami történni fog, valaki érkezik. Majd mikor loholva, hatalmas bőröndjét maga után hurcolva megérkezik, mindenki megnyugszik. Igen, elkezdődött. De a loholás talán sosem ér véget és az egymásba fűzött szavaknak nem mindig látjuk értelmét, az idegen azonban pontosan tudja mit akar mondani, mi az az út, amin szándékában áll végigvezetni minket.
„Jó estét! Ó, bocsánatot kérek, ha alkalmatlan időben jöttem volna, egyenek csak nyugodtan! Jó étvágyat kívánok!” Jó étvágy nélkül ugyanis, ha nem is élvezhetetlen az előadás, de sokat veszít abból a rétegéből, amire épít. Mindeközben hogyan ehetünk jó étvággyal úgy, hogy szerencsétlen idegenvezetőnknek egy falat sem jut?
Miközben a néző (evő-hallgató) elvész a kacsamáj, bárásnysaslik és vörösboros marhapörkölt szentháromságában, végighallgatja szegény hajszolt idegen történetét. Tudniilik a felesége... hát ő mondta neki, hogy előadást kellene... hogy akkor most itt...
Zavarban van, félreérthetetlenül zavarban van. Így beszél aztán Dionüszoszról, szőlőről, borról, mámorról éppúgy, mint a hagymáról. A nézőket csupán annyira vonja be, amennyire nem zavarja meg az étkezésüket, a lágy zongorahang végigkíséri az élményt, beleolvad a közegbe, mint a levegő. Mikor mégis abbamarad, akkor kapjuk fel a fejünket: valami elmúlt.
A szövegek szépen simulnak egymásba, a karakter végig zavart, de lelkes szónokként fel-le rohangálva adja elő mondandóját. Lassan kibontakozik előttünk szomorú sorsa. Mi hiába eszünk, ő sosem érhet el a tányérhoz, ennek a madárijesztőnek nem jut egyetlen falat sem. Hiába terít meg magának, ha egyetlen vendég is kimaradt, akkor ő bizony odaadja adagját. Az állandó rohanás közben mégis jut időnk enni és inni is, még akkor is, ha vannak pillanatok mikor úgy érezzük: jól esne még pár perc, mire végzünk a borral.
Úgy éreztem az alappillért Csehov szövege (A dohányzás ártalmasságáról) jelenti, amibe beleépíti a többit is.
Ahogy egyre tovább haladunk az időben felsejlik előttünk az előadó valódi sorsa. Röplapokat osztogat egy pszichiátriai intézetről, zilált madárijesztőként várja a feleségét, aki valószínűleg sosem jön el, mégis annyi mondani akarás, annyi közölnivaló szorult belé.
Lehetetlen egyszerre mindenre figyelni. A színészi játék óhatatlanul háttérbe szorul időnként a hét tételes borsor és menü mellett. Finoman igyekszik megtalálni az egyensúlyt, néha mégis megbillen és a vendég közlendője nem jut el minden nézőhöz. Mégis, mivel az élmény több lábon áll, nehéz melléfogni. A jó hangulat garantált, olyannyira, hogy sokan az előadás után is maradnak beszélgetni.
A kezdetben még idegenekből pedig lassan ismerősök, barátok válnak, mire az utolsó kortyok is elfogynak.
Bakos Apolka
Képek: Máté Viktor
Megjegyzések
Megjegyzés küldése