Ugrás a fő tartalomra

A zacskóban születő disztópia

Utolsó kép. Fóliába tekert női testek, szalagmunka áldozatok egy fémcsúszda végére hányva.

Felhalmozott tudásunk, tömeglétünk, az istenné válás akaratának fogdájában araszolunk valahová. Kifogyunk vagy túltengjük a világunkat – ebben a kettősségben élünk. Meg nem született gyermekek, nem kívánt magzatok, elvetett terhességek, örömanyák. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadása is ezzel a felsorolással indít. Csendben és sötétben, mintha már minden elpusztult volna körülöttünk. Aztán egy jól bejáratott gépezetet látunk működésben. Ikeás munkakosztümöt idéző jelmezben hat színész a színpadon. Gyermekeket és anyákat helyeznek a munkaszalagra. Dalban beszélnek, a hatása a reklámok világát idézi. Széles mosollyal éneklik a modern béranyák, a szüléstraumák, a mesterséges megtermékenyítések történeteit. Hátborzongató, ahogyan a három férfi irányít. Az előadás első felében a nemek teljes elkülönülése provokatív. Egyszer sem látjuk a nőket felső státuszban. Kétségkívül a kisvárdai színházi fesztivál programjának legprovokatívabb előadását látjuk. Ismert történelmi helyzetekkel, társadalmi problémákkal szembesülünk, de ennyire még sosem nyomták a képünkbe.

A produkció ritmikája erőteljes dramaturgiai szerkesztésen alapul. Mesterien játszik az idővel: a reklámvilág monotonitását akkor bontja meg, amikor már kellőképpen felbosszantott a túlságosan direkt közlésmód. Ekkor megbomlik a mechanikus gépezet, a színészek az embriókat szimbolizáló színes labdákkal dobálják a nézőket, majd felöltik az égből leereszkedő meztelen testet ábrázoló ruháikat és a fémgolyókból kirakott mű nemiszerveket. Rövid időn belül nők és férfiak cserélgetni kezdik a vulvákat és péniszeket. Ezután egy disztópia képei következnek. A civilizáció kihal, a Föld lakosai elhagyják a bolygót. Az eddig nyers, szándékosan erőltetett nyelvezet fokozatosan líraibbá válik, a három utolsó női embrió zárórészénél egy sokkal személyesebb, érzékletesebb hangot üt meg. Az előadásban szinte végig énekelnek, ezért a ritka csendek és a pár mondatnyi szabad beszéd erős hatással bírnak. Az élő zenei világ egyhangúságát egy-egy sláger beszúrása szakítja meg. Ellenpontoznak ezen dalok esetében: A Britney Spears Toxic-ja például émelyítő olvasatot kap ebben az szüléskényszeres világban.

Az születendő gyermekeket kék, sárga, piros lufik, apró labdák jelképezik. A hozzárendelt akadálypályát különböző módokon használják a szereplők méhnyaknak, egyszer használatos hústálcának, gyárszalagnak. A térhasználat mindig újrahasznosított, mint társadalmunkban oly sok minden: a béranyák vagy a munkás kisgyerekek, akik nem is távoli helyeken nem érthetik meg világra jöttük okát.

Sarkított világkép. De nem is akar másmilyen lenni. Az utolsó kislányok nyelve, ha nem is kéri, de legalább kívánja a zenés, elemelt formát. A zene hangsúlyozza a groteszk, sarkára fordult társadalmunkat. A Kosztolányi Dezső Színház produkciója problémát vet fel, bár ez bármelyik színházi alkotás központja lehetne, a tapasztalat mégis azt mutatja, egy-egy alkotóközösség gyakran belefut álkérdésekbe, őszintétlen keresésekbe, az öncélúságba. Az előadás sokkján túl, felszabadító élmény volt azt érezni, hogy ez az alkotás érdemben foglalkozik velünk. A kisvárdai fesztivál során már elhangzott, de én csakis ezután állíthatom a következőt teljes őszinteséggel: én ilyen színházat akarok.

Kósa-Szigety Zsófia
Képek: Tugya Vilmos

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Švejk, humor, háború

Jól ismert történet, új köntösben Elég csak kimondani vagy leírni – mindenféle magyarázat nélkül –, hogy Švejk, ami bizonyosan többünk számára ismerősen cseng. Ebben közrejáthatott az is, hogy Jaroslav Hasek cseh humorista és író Švejk, a derék katona című alkotását csaknem hatvan nyelvre fordították le, köztük magyarra. A mű alapján ezúttal Kaj Ádám rendezésében készült el a Švejk az óbudai Térszínházban dark operett, avagy zenés monarchiasirató műfaji megjelöléssel. A Kehely kocsmától a frontig egy egészen sajátos atmoszférát teremtő dalok kíséretében jutunk el, amelyek szövegét Vörös István, zenéjét pedig Bucz Magor jegyzi. A zene szerves része az előadásnak Az előadás a Déryné Program Barangoló alprogram részeként készült el, így díszlet kidolgozásánál fontos szempont lehetett, hogy könnyen utaztatható legyen. Orth M. Dániel, aki a látványért felelt, a Kehely kocsma terében megtalálható díszletek áthelyezésével – és funkciók átruházásával – oldotta meg a különböző helyszínek látván...

A 2024-es év díjazottai

2024. június 21. és 29. között megrendezték a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválját. A versenyprogram előadásait Balogh Tibor dramaturg, színikritikus, a fesztivál művészeti tanácsadója válogatta. A színházi seregszemle idei díszvendége az alapítása 25. évfordulóját ünneplő székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház volt. Mások mellett Szabadkáról, Újvidékről, Kassáról, Székelyudvarhelyről, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Csíkszeredából, Beregszászból és Gyergyószentmiklósról érkeztek a magyar nyelven játszó színházak, valamint láthatók voltak a Térszínház, a Ferencvárosi Pinceszínház és az Udvari Kamaraszínház, a versenyprogramon kívül pedig az Újszínház, a Lilom Produkció, az Orlai Produkció és a Veres 1 Színház előadásai is. Kilenc nap alatt huszonhét produkció került színre három helyszínen. Balázs Zoltán színész, rendező elhozta középiskolásoknak szánt színésztechnikai beszélgetőjátékát, az Aranybogár elnevezésű módszertani foglalkozást. A s...

Csatában az „orgonizmus” ellen

Különleges, napjainkra erősen reflektáló előadást készített Ricz Ármin a Szabadkai Népszínházban. A rendezőt a Tartuffe-előadás kapcsán pályájáról is kérdeztük. Ha jól tudom te színészként kezdted a pályát. Miért, mikor döntöttél úgy, hogy rendezőként is dolgoznál, tanulnál? Másfél éve vagyok a Szabadkai Népszínház társulatánál, és körülbelül azonos arányban kapok színészi és rendezői feladatokat. Már a színművészetin fölébredt bennem a vágy, hogy rendezzek is. Mi egy háborús generáció vagyunk, folyamatosan azt tapasztaltam, hogy kis létszámú csoportokban dolgoztam. Néztük folyamatosan az osztálytársainkat, és akkor éreztem meg, hogy mennyire fölvillanyozó érzés tud lenni, hogyha felcsillan egy-egy jó gondolat, vagy egy instrukció, amivel a társainkat segíthetjük. Miben láttad a Tartuffe relevanciáját és hogyan, miért tud ez a dráma működni most, 2024-ben Szabadkán? Én választottam a szöveget, mert azt gondolom, hogy egy jól működő darab. A közösségi média és az internetes kommunikáció...