Ugrás a fő tartalomra

A zacskóban születő disztópia

Utolsó kép. Fóliába tekert női testek, szalagmunka áldozatok egy fémcsúszda végére hányva.

Felhalmozott tudásunk, tömeglétünk, az istenné válás akaratának fogdájában araszolunk valahová. Kifogyunk vagy túltengjük a világunkat – ebben a kettősségben élünk. Meg nem született gyermekek, nem kívánt magzatok, elvetett terhességek, örömanyák. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadása is ezzel a felsorolással indít. Csendben és sötétben, mintha már minden elpusztult volna körülöttünk. Aztán egy jól bejáratott gépezetet látunk működésben. Ikeás munkakosztümöt idéző jelmezben hat színész a színpadon. Gyermekeket és anyákat helyeznek a munkaszalagra. Dalban beszélnek, a hatása a reklámok világát idézi. Széles mosollyal éneklik a modern béranyák, a szüléstraumák, a mesterséges megtermékenyítések történeteit. Hátborzongató, ahogyan a három férfi irányít. Az előadás első felében a nemek teljes elkülönülése provokatív. Egyszer sem látjuk a nőket felső státuszban. Kétségkívül a kisvárdai színházi fesztivál programjának legprovokatívabb előadását látjuk. Ismert történelmi helyzetekkel, társadalmi problémákkal szembesülünk, de ennyire még sosem nyomták a képünkbe.

A produkció ritmikája erőteljes dramaturgiai szerkesztésen alapul. Mesterien játszik az idővel: a reklámvilág monotonitását akkor bontja meg, amikor már kellőképpen felbosszantott a túlságosan direkt közlésmód. Ekkor megbomlik a mechanikus gépezet, a színészek az embriókat szimbolizáló színes labdákkal dobálják a nézőket, majd felöltik az égből leereszkedő meztelen testet ábrázoló ruháikat és a fémgolyókból kirakott mű nemiszerveket. Rövid időn belül nők és férfiak cserélgetni kezdik a vulvákat és péniszeket. Ezután egy disztópia képei következnek. A civilizáció kihal, a Föld lakosai elhagyják a bolygót. Az eddig nyers, szándékosan erőltetett nyelvezet fokozatosan líraibbá válik, a három utolsó női embrió zárórészénél egy sokkal személyesebb, érzékletesebb hangot üt meg. Az előadásban szinte végig énekelnek, ezért a ritka csendek és a pár mondatnyi szabad beszéd erős hatással bírnak. Az élő zenei világ egyhangúságát egy-egy sláger beszúrása szakítja meg. Ellenpontoznak ezen dalok esetében: A Britney Spears Toxic-ja például émelyítő olvasatot kap ebben az szüléskényszeres világban.

Az születendő gyermekeket kék, sárga, piros lufik, apró labdák jelképezik. A hozzárendelt akadálypályát különböző módokon használják a szereplők méhnyaknak, egyszer használatos hústálcának, gyárszalagnak. A térhasználat mindig újrahasznosított, mint társadalmunkban oly sok minden: a béranyák vagy a munkás kisgyerekek, akik nem is távoli helyeken nem érthetik meg világra jöttük okát.

Sarkított világkép. De nem is akar másmilyen lenni. Az utolsó kislányok nyelve, ha nem is kéri, de legalább kívánja a zenés, elemelt formát. A zene hangsúlyozza a groteszk, sarkára fordult társadalmunkat. A Kosztolányi Dezső Színház produkciója problémát vet fel, bár ez bármelyik színházi alkotás központja lehetne, a tapasztalat mégis azt mutatja, egy-egy alkotóközösség gyakran belefut álkérdésekbe, őszintétlen keresésekbe, az öncélúságba. Az előadás sokkján túl, felszabadító élmény volt azt érezni, hogy ez az alkotás érdemben foglalkozik velünk. A kisvárdai fesztivál során már elhangzott, de én csakis ezután állíthatom a következőt teljes őszinteséggel: én ilyen színházat akarok.

Kósa-Szigety Zsófia
Képek: Tugya Vilmos

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sírva vigad a magyar (színész)

Urbán András rendezésében láthattuk a Történt egyszer Újvidéken című előadást. „Kisebbségi extravaganza sok zenével, tánccal, szellemekkel és indiánokkal”, így határozza meg saját magát a produkció. Nos, ezek közül valóban egyikből sem volt hiány. Talán ezt az előadást vártam a legjobban a fesztiválon, mert rendkívül izgalmasnak találom Urbán András rendezői világát, így kíváncsian vártam, az újvidéki társulattal közösen mit alkottak – és szerencsére nem okoztak csalódást. A színház születésnapi ünnepsége után járunk, egy hosszúra nyúlt buli hajnali fázisát láthatjuk, ahol már senki sem önmaga. Az alkohol és a kései órai hatására felszínre kerülnek ki nem mondott szavak, bántalmak, konfliktusok – közben meg néha dalra is fakadnak a színészek. Miközben halad előre az este, a színházban dolgozók reflektálnak saját színészi mivoltukra. Önirónia a javából, a színház alapvető kérdéseit feszegetik: negyedik fal, mit gondolunk a saját művészetünkről, interakció a közönséggel, egyáltalán, mi i...

Szerelemvilág | Beszélgetés Budizsa Evelynnel

Billy kifundálja, hogy hamis igazolással tettetve magát halálos tüdőbetegnek, felkéredzkedik a csónakra, amely szereplőválogatásra szállítja a helybelieket. Csónakos Bobby, aki az érzelemkészletét vállra vetett szerszámosládában mozgatja, mindig körültekintően, a sérelmek súlyának megfelelően illesztve egymáshoz a készségeket, fontolja meg a sújtó brutalitást. Billyre nagyot sújt, a feltételezett szimulálás miatt. Nagyot, ám részvéthozót, mert Helén, a vonzóan dekoratív, ám enyhén elme-kripli tojásfutár félredobja haragját, amiért nem őt. hanem a nyomorékot vitték próbafelvételre Amerikába, és teljesíti annak régi, titkolt kívánságát: sétára indulnak. Szerelmüket azonban megvérzi a mégis valódi tüdőbaj. Helén Budizsa Evelyn. 7 éve végezett színművészként Kolozsváron, a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, 8 éve tagja a Harag György Társulatnak Szatmárnémetiben. Eddigi pályáján körülbelül 8 főszerepet kapott, dolgozhatott Bocsárdi Lászlóval, Andrei Șerbannal, Sardar Tagirovskyval. Anyakönyvi...

California dreamin'

Mit tehet egy csúf, sánta, tüdőbajos fiú egy kicsiny, eldugott, írországi szigeten azon túl, hogy naphosszat fixírozza a teheneket? Álmodozik és remél, hogy egyszer több lesz, mint lenézett nyomorék, és talán ő is megleli majd az igaz szerelmet. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat Martin McDonagh A kripli című darabjával, Bélai Marcel kiemelkedő minőségű rendezésével érkezett a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiváljára. Martin McDonagh ír drámaíró darabjai veszélyesek: csupán első olvasatra tűnnek közönségbarát, jól formálható, szép kerek egésznek, azonban, ha a színházi alkotó példának okáért A kripli mélyére ás, rögtön szembe találja magát a nagyívű dramaturgiai építkezés és a tűpontos ritmus szerzői követelményeivel, amit megúszni nem lehet, különben darabjaira hullik az előadás. S még említésre sem került a dráma többrétegű jelentéstartalma, amely egyszerre nyújt a közönségnek fekete komédiát, de fontos társadalmi kérdéseket is felvet, amelyekre ugyan válaszol...