Szerelemről szó sem lehet

Nevezték már az olasz Molière-nek, ahogy az olasz Beaumarchais-nak is. A javíthatatlan demokrata Carlo Goldoni azzal újította meg a commedia dell’arte színpadi műfaját, hogy alapos és kíváncsi pillantást vetett az addig levehetetlennek hitt maszk mögé. A talján mester szövegei nemegyszer az emberi gyarlóságok és esendőségek bőséges kincsestárai, ám a kisebb-nagyobb bűnöket Molière-nél kevésbé fájdalmasan adagolja.

A Zentai Magyar Kamaraszínház az olasz mester több mint kétszáz színjátéka közül az egyik legismertebbet, A fogadósnőt tűzte műsorára. Mirandolinát négy férfi kerülgeti. Mészáros Tibor rendezése sokáig fenn tudja tartani a feszültséget, hiszen az végig sejthető, hogy a lány kiket nem választ. Ám a befutó neve, és az, hogy a révbeérés milyen körülmények között történik majd, nem tudható. Izgalmas a kapcsolat a zenekar és a játszók között. Az a színész, akinek nincs éppen jelenete, zenész lesz. Tangóharmonika, nagybőgő, fuvola és hegedű kísérik a történetet, ám nem is a barokkra emlékeztető működtető muzsika a lényeges, bár az sem elhanyagolható. Fontosabb az, hogy a nyikorgó ajtót, a dühösen összetépett levél zörejét, a kiskanál hangját a kávéscsészében és még sok minden mást is, a zenekar tagjai adják a legrafináltabb módokon.

A zentaiak szigorúan megkomponált előadásában a színészeken és három darab ajtókereten kívül más eszköz nincsen a színpadon. Ilyen játékstílus mellett nincs kibúvó: csakis erős színészi jelenléttel köthető le a közönség figyelme. A produkció dicséretére válik, hogy ez többnyire sikerül.

Mirandolina szerepében Székely Bea látható. A főhősnő gondtalanul játszik a tűzzel, ám maga sem tudja, hogy mennyire közel merészkedik a nyaldosó lángokhoz. A fogadósnő elhatározza, hogy megleckézteti a nőket megvető Rippafratta lovagot. Szerelemről szó sem lehet, mondja hetyke magabiztossággal az első monológjában. Kezdetben ez így is van. Célja elérésének érdekében Mirandolina nem átall rosszakat mondani a nőkről. Ha úgy látja jónak, kezet csókol a lovagnak. Szépek a színésznő játékai, ízlésesek a csábításai, mert látszik, hogy egy önérzetes, okos nő érzi mind kevésbé a saját határait. Székely virulens játékának gyengéje, hogy nem mutat meg eleget Mirandolina érzelmeiből. Nehezen rázódik bele a ritmusba eleinte. A záróképben a merengőn bizonytalan tekintet nem elég. Így eldönthetetlen, hogy igazán szereti-e a fogadósnő a férfit, vagy csakis játszott vele. Végül a megbízható, kiszámítható pincért, Fabriziot (Szilágyi Áron) választja férjéül, ám vélhetően Rippafratta mélyebb nyomokat hagy a nőben, mintsem bevallja önmagának.

Mirandolina méltó partnere a szerelmi csatározásban Dévai Zoltán a lovag alakítójaként. A színész szinte megközelíthetetlen sziklatömb, ahogy először bejön. Kalap árnyékolja a helyke bajszú arcát. Fülbevalót hord és gumicsizmát, elegáns mellénnyel. Látszik, hogy esténként jól alszik, nincsenek lelki gondjai. Dévai finom árnyalatokban mutatja meg a férfit, aki először szerelmes életében. Kezdetben kifejezetten aszexuális, hiszen a sarokba húzódva jelzi az érdektelenségét. A merevséget aztán fesztelenség váltja fel. Már nemcsak tereferélni hajlandó, hanem őszintén vágyik a másik társaságára. Később magáról elfeledkezve önfeledten táncol és énekel. Legszebb pillanatai a két végpont között jönnek el. Már tudja, hogy elveszett, de még titkon reménykedik, hogy sikerül megőriznie addigi életét. Ezért magától a fogadósnőtől kér és könyörög (hasztalan) kegyelmet önmaga számára.

A kabinetalakítások terén sem áll rosszul az előadás. Többször megkapóan humoros a lovag erősen dadogó szolgája (Tóth Dániel). Verebes Judit az örökmozgó Ortensia szerepében a gesztusok magasiskoláját adja. Ortensia bármit megadna azért, hogy lenézett társadalmi státuszú színésznőből legalábbis a polgári világba illeszkedhessék. Eleinte a kezét sem engedi megcsókolni, annyira hihetetlen számára, hogy esélye nyílhat a felemelkedésre. Később Ortensia már kezdeményezőn simogatja Albafiorita gróf (Virág György) arcát.

A rendhagyó játékstílusú, érzéki előadás azt sugallja, hogy Mirandolina gyáva, hiszen a polgári párkapcsolatot választja az instabil szenvedély helyett. Ám nem kevesen torpannak meg azon az úton, ahol a lány elindult. Irány Livornó, mondja a megalázott lovag, és őszintén sajnáljuk őt távoztában is.

Szekeres Szabolcs

Fotók: Tugya Vilmos