Szakmai Klub: Száll a kakukk fészkére | A fogadósnő

Kesey-Wasserman: Száll a kakukk fészkére – a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadása

Goldoni: A fogadósnő – a Zentai Magyar Kamaraszínház előadása.

Vajon merészség-e hozzányúlni egy kultikus könyv adaptálásához, egy szintén kultikusnak számító filmfeldolgozás után? Ez volt az egyik kulcskérdése a Száll a kakukk fészkére című előadásról szóló beszélgetésnek. A székelyudvarhelyi produkcióval szemben több kritikai észrevételt is megfogalmaztak a hozzászólók, miközben többször elhangzott az is, hogy nagyon aktuális és fontos a téma. Balogh Gyula kritikus azt mondta, a lázadás lehetősége, vagy a hatalommal való visszaélés egy olyan zárt közegben, mint amilyen a darabban ábrázolt „bolondok háza”, akár sokkal merészebb adaptációt is lehetővé tett volna. A kritikus szerint kicsit sztereotip módon ábrázolták az előadásban a „bolondokat”, ami éppen azért problémás, mert valójában éppen arról is szól ez a darab, hogy nem biztos, hogy ezek az ápoltak a bolondok. Ugyanakkor megjegyezte, jó, hogy az előadásban következetesen lekopik ez a „bolondság-máz”, és egyre normálisabbá válnak a szereplők. A színészek közül kiemelte a McMurphyt alakító Barabás Árpádot, aki részletgazdag játékkal hozta a mindent felforgató lázadó figuráját. Hozzátette, a főnővér alakja viszont kevésbé volt erős, így nem volt igazán ellenpontja McMurphynek. Gyürky Kata kritikus hozzászólásában azt említette, hogy számára érdekes volt egy másfajta ellenpont, mégpedig a közösség és az őket „megváltani” készülő figura feszültsége. Szerinte izgalmasan hangsúlyozta a jelmez is ezt a szembenállást, míg mindenki fehérben volt, addig a főhős fekete ruhában jelent meg. Kiemelte a társulat jó csapatmunkáját, ami például a hokimeccsnézés jelenetében mutatkozott meg. Gulyás Gábor esztéta többek között arról beszélt, hogy a bolond-normális, vagy a beteg-egészséges problematika filozófiai értelemben is érdekes kérdéskör és nagyon komoly szakirodalommal bír, például Michel Foucault is foglalkozott a témával. Megdicsérte az előadás bizonyos elemeit, például az indián, Bromden belső gondolatainak ábrázolásmódját. Többen is megemlítették az előadás hosszúságát, vagyis azt, hogy lehetett volna feszesebb, sűrűbb a történet. Török Viola, a zsűri tagja hangsúlyozta, nagyon fontos kérdéseket feszeget a produkció, nevezetesen, hogy ebben az őrült világban mik lehetnek az ember esélyei, különösen akkor, ha nem áll be a sorba, hanem szembemegy a környezet elvárásaival. Abban a hozzászólók egyetértettek, hogy fontos ezekről a kérdésekről beszélni a színpadon.

A zentaiak produkciójáról, A fogadósnőről szólva Gilbert Edit úgy fogalmazott, üdítő előadás volt, amelyben rendkívül ügyes formai következetességgel dolgozott a rendező. A kritikus azon elmélkedett, vajon a női emancipációt tekintve mit mondhat nekünk ma ez a darab, amelyben valójában egy erős, önálló nő szerepel, aki mégis a női manipuláció eszközével él. Kiemelte, hogy tetszetős volt az a „kvázi bábszínház”, amely a játékban éppen nem szereplő figurákat arra használta, hogy a hangok, a zene és az effektusok segítségével mintegy mozgassák az éppen színpadon lévőket. A zenét és a hangeffektusokat többen is méltatták a hozzászólásokban. Árkosi Árpád rendező emellett beszélt arról is, hogy a Goldoni-darab a színház, a színészet alapkérdéseit is felveti, ezért is nehéz jól színre vinni. A kellékek nélküli játék és az élőzene használata szerinte egészséges és kompakt kísérlet volt a zentaiak előadásában arra, hogy megtaláljanak egy jól működő stilisztikát ehhez a darabhoz. Még akár szemtelenebb megoldásokat is elviselt volna ez a fogalmazásmód – tette hozzá a rendező. Kovács Dezső kritikus szintén pozitívumként emelte ki ezt a finom stilizációt, amely jó értelemben szembemegy a Goldoni-játszás hagyományaival. a színészi játékot tekintve Verebes Judit alakításáról szólt külön elismerően.

Lejegyezte: Ungvári Judit