Ugrás a fő tartalomra

Szakmai Klub: Három nővér | A test történetei – Prostituáltak

 

Csehov: Három nővér - a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának előadása

Visky András: A test történetei – Prostituáltak – a CSAK! - Csengeri Alkotó Központ előadása

Sikeresnek ítélték a fesztivál első estéjét a Szakmai Klub hozzászólói. Elsőként a nyitó előadás, a szabadkaiak Három nővére került terítékre. Gilbert Edit kritikus felidézte, több emlékezetes Három nővér-előadást is láthattak a magyar nézők az elmúlt évtizedekben, ilyen volt Ascher Tamás, Jeles András és Vidnyánszky Attila adaptációja is a Csehov-műből. Kiemelte, hogy ennek a feldolgozásnak is nagyon sok emlékezetes momentuma volt, ezek közé tartozik például, hogy nem a katonák okozzák a bajt, vagy ahogy a szexualitás a szokottnál erősebben jelentkezik az előadásban. Összességében olyan sugallata volt az egésznek, hogy vajon lehet-e még örömöt találni, lehet-e élni ebben a fáradt időben – állapította meg a kritikus. Nagyon erős érzet, hogy az életöröm nem válhat életté az előadásban. Hangsúlyosan jelent meg a produkcióban a zene, és sajátos, lehangoló atmoszférája volt a díszletnek, amely egy lebombázott úri lakhoz volt hasonlatos – foglalta össze Gilbert Edit. A többi hozzászóló is kiemelte az előadás önálló és teljesen egyedi zenei világát (Cári-Baczó Tibor). Kovács Dezső kritikus szerint egyértelműen erős interpretáció született ebből a hatalmas anyagból, nagyon izgalmas részletekkel. A zene mellett a jelmezek színvilágát is dicsérte, amely szerinte minden apró részletében finoman kidolgozott volt, a zöld különböző árnyalataival nagyon izgalmasan vett részt a figurák jellemzésében. A szereplők közül kiemelte Kalmár Zsuzsa Olgájának méltóságát és nemességét, illetve Béres Márta Másájának rendkívül széles érzelmi skáláját. Gulyás Gábor esztéta mindehhez csatlakozva hozzáfűzte, nagyon érdekes volt végigszemlélni, ahogy a karaktereket koncepciózusan kicsit másként értelmezte Sebestyén Aba rendező, amitől az egész előadás mai színezetet kapott. Példának Natasa figuráját hozta, aki sokkal inkább hasonlított egy mai celebre, mint a konvenciózusan „erős nőként” ábrázolt Natasákra. Megemlítette még, hogy érthető módon Kosztolányi fordítását használták a szabadkaiak. A fordítás szintén több hozzászólásban szerepelt, Dömötör Adrienne például arról beszélt, érdekes volt megfigyelni, ahogy az előadás végére egyre inkább a mához közelít a nyelvezet, és fokozatosan kikopik Kosztolányi költőisége az előadásból. A kritikus úgy fogalmazott, az elemeltség, a mikrorealista játék, a humor és a játékosság speciális elegye jött itt létre, és ez adja az értékét ennek a feldolgozásnak. Kozma András dramaturg hangsúlyozta, Csehov darabja a modern ember enciklopédiája, amely mindig új és új megfejtéseket eredményez. Szerinte nagyon különböző szinteken lehet más és más hangsúlyokat adni a Három nővérnek, de benne van egy metafizikai szint is a darabban, amely nem véletlenül kezdődik úgy, hogy „az atya meghalt”. Ez nemcsak konkrétan az apára utal, hanem arra is, hogy az ember egy Isten nélküli világba került, ezt az elhagyatottságot is megidézte a díszlet. Olyan benyomást keltett ez a feldolgozás, mintha nem valóságos szereplők mozognának benne, hanem kicsit álomszerű, meseszerű, szinte szellemfigurák – tette hozzá a dramaturg.

A hallgatói programban szerepelt a CSAK! - Csengeri Alkotó Központ produkciója, amelyről először Eszenyi Enikő, az egyik rendező beszélt a Szakmai Klub második etapjában. Megtudhattuk, hogy pár éve kaptak lehetőséget Csengerben egy fesztivál és workshop megvalósítására, ez az előadás ebből a műhelymunkából született meg, határon inneni és túli színművészhallgatók közreműködésével. Több hozzászóló is megdicsérte a produkciót, mondván, hogy önálló előadásként is megállta a helyét nemcsak a szakmai, hanem a szélesebb közönség előtt is. A Visky András, valamint több Beckett-szöveg felhasználásával megvalósult produktumról Árkosi Árpád rendező azt mondta, kicsit olyan, mint egy „expedíciószínház”, amely az alkotókat izgalmas gondolatok megfogalmazásához vezeti.

Lejegyezte: Ungvári Judit

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Sopro nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját

Kilenc napon át ismét Kisvárda lett a Kárpát-medence magyar színházi életének találkozóhelye. Június 26. és július 4. között rendezték meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén is a határon túli és az anyaországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe. A több évig tartó felújítás után idén ismét a Várszínpad is a fesztivál helyszínei közé tartozott. A három játszóhelyen – a Várszínpadon, a Zsinagógában és a Művelődési Központban – összesen 23 versenyelőadást láthatott a közönség. A fesztiválra 17 városból érkeztek társulatok: Aradról, Beregszászról, Budapestről, Debrecenből, Dunaújvárosból, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Komáromból, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Szabadkáról, Szatmárnémetiből, Szegedről, Székelyudvarhelyről, Temesvárról és Újvidékről. A versenyprogram átfogó képet adott a magyar nyelvű színház sokszínűségéről. Az idei versenyprogramban két színművészeti egyetem hallgatói is bem...

Ember az ember ellen

A kisvárdai fesztivál záróelőadásaként a Mohácsi János rendezésében készült Egy piaci nap című produkciót láthatta a közönség a Komáromi Jókai Színház előadásában. A történelmi eseményeket feldolgozó előadás nemcsak egy megrázó történetet állít színpadra, hanem húsbavágó őszinteségével a közösségi felelősség és az emlékezet kérdéseit is a néző elé tárja. A díszlet és a jelmezvilág hitelesen idézte meg a világháború utáni hangulatot. A zsákanyagból készült jelmezek érzékletesen jelenítették meg a korszak kényszerű újrahasznosítását és a hiánycikkek mindennapi tapasztalatát. A báljelenetben mindez tovább erősödik: a használati tárgyak jelmezzé válnak, úgy, mint a seprű vagy a lábasok. A díszlet egyszerű, mégis kifejező: a fából és vasból konstruált háttér jól érzékelteti a háborús állapotok nyers világát, miközben a tér szinte bezártságérzetet kelt a nézőben. Ez a szűk, lehatárolt színpadi világ azt is hangsúlyozza, hogy a történet egy zárt közösségen belül, annak belső feszültségei közö...

A „Santa Lolita" a részvétet a színpad fegyverévé teszi

Mi történik akkor, ha egy egész közösség nem hajlandó szembenézni saját bűneivel, ám bármikor készen áll kővel dobálni azt, aki ezt leleplezi? Ez a kérdés lebeg csendesen, mégis nyomasztóan a „Santa Lolita" egész előadása fölött, amelyet Kiliti Krisztián rendezett Laura Mañá forgatókönyve nyomán, és amelyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mutatott be a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja keretében. Az előadás nem csupán elmeséli a megbocsátásról és a képmutatásról szóló példázatot – szó szerint nagyító alá helyezi azt, egy szigorúan felépített színpadi konstrukcióban, ahol minden technikai részlet a kritikai gondolkodás fegyverévé válik. A Szőke Zsuzsi jegyezte scenográfia az első jele annak, hogy egy szinte zenei pontossággal megépített előadással van dolgunk. A templomi orgona rozsdás csövei uralják a játékteret, már az első pillanatoktól egy megromlott szakralitást sejtetve – egy erkölcsi intézményt, amely belülről rozsdásodott meg anélkül, hogy bárk...