Ugrás a fő tartalomra

Önismereti kurzus Goldonival




Sikeres előadása lett a Zentai Magyar Kamaraszínháznak Goldoni A fogadósnő című darabjának sajátos játékosságú feldolgozása. A pandémia előtt készült az előadás, de azóta is játsszák, sok helyen megfordultak vele, és most Kisvárdán is láthatta a fesztiválközönség. A darab rendezőjét Mészáros Tibort kérdeztük.

2019-ben készült ez az előadás nyáron, amikor a fekete felhők még nem gyülekeztek felettünk. A második alkalom volt, hogy a zentaiakkal együtt dolgoztam. Molnár Ferenc Liliomja volt az első. Nagyon megszerettem a társaságot, ez egy hét fős csapatot jelentett, és Wischer Johannal ezért is kerestünk egy olyan darabot, ami nekik színészileg is kihívást hoz, ugyanakkor könnyed és szórakoztató. Fontos szempont volt az utaztathatóság is, illetve, hogy a nézők könnyen be tudják fogadni az előadást. Ennek köszönhetően a második találkozásunk is nagyon jónak bizonyult, szemtelen módon igyekeztem mindent kizsigerelni belőlük. Az egyik ilyen képesség az a csodálatos muzikalitás, ami megvan bennük, nagyon szépen zenélnek a csapat tagjai, ezt használtuk ki, és ennek köszönhetően igazán jó műhelymunka alakult ki.

A színészi munka kihívásain túl mi volt a koncepciója az előadásnak?

Nem volt könnyű olyan előadást kitalálnunk, ami hét embernek ad nagyjából azonos minőségű feladatot. Végül azért is választottuk ezt, mert ebben volt lehetőség több szerepet úgy összevonni, hogy mindenkinek azonos fajsúlyú feladata legyen. Végeredményben hét, szinte egyenrangú szerepet, dramaturgiailag is fontos karaktert tudtunk így megvalósítani. Ez volt az egyik fontos tényező, a másik, hogy a társulatban meglévő muzikalitást minél inkább ki tudjuk használni. Természetesen, az anyagi lehetőségek korlátozottak, de ehhez mérten igyekeztem úgy kitalálni az előadást, hogy ez minél kevésbé látszódjon meg. Ez is elősegítette ezt a zenés-hangkulisszás, kellékmentes megoldást, amit koncepciózusan végigvittünk az előadáson. Mindez persze a színészi munkának is jót tett, hiszen technikailag nem könnyű megvalósítani. Szerintem nagyon mutatós kis előadás lett, mi biztosan nagyon jól éreztük magunkat közben.

A látvány mennyire sínylette ezt meg?

Azért gondot fordítottunk arra is, például a jelmezeket illetően. Ezek nagyon szépek, színpompásak lettek. Az egyébként nagyon divatos ledfényeket használtuk az előadásban, ezeket a folyton változó hangulatokhoz igazítottuk. Nagyon jól kiemelik ezt a kellékmentességet, de a dús színészi játékot is.

A zentai társulat most Kisvárdán a fesztivál díszvendége is. Mi adja ennek a társulatnak az erejét?

Fiatalok, frissek, energikusak, nagyon lendületesek. Ahogy mondani szokták, nagyon akarnak „harapni”, vagyis nagyon szeretnek dolgozni. Nincsenek kifogásaik, ha dolgoznak, akkor az van, teljes erőbedobással végeztek el mindent, a zenei részekből például nagyon komoly partitúrát állítottak össze, és színészként is ugyanígy működtek az előadásban. Ami szerencsés pluszt ad nekik, hogy egy egyetemen végeztek, egy korosztály, zsigerileg ismerik egymást. Ez nagy erősség, hiszen segíteni is tudják egymást, kiemelni egymás pozitívumait. Nagyon koherens, egységes ez a csapat.

Mint minden igazi jó komédiának, ennek a darabnak is van komolyabb tartalma, ha elsőre nem is látszik. Mit jártatok körül?

A férfi-nő ellentéten túlmenően, az önismeretről, és az önelfogadásról is szól ez a darab. Arról, hogyan nem fogadjuk el magunkat, hogyan próbáljuk elfedni a kicsinységeinket, a hibáinkat. Ez gyakorlatilag mindegyik karakternél tetten érhető. Ezért is szerencsés a választás, mert nemcsak a címszereplő esetében beszélhetünk erről a problémáról, és mindegyik szereplőnek megvan a maga jellemfejlődése. Úgy is mondhatnám, hogy mindegyik szereplő átesik ezen az önismereti kurzuson, bár mókás helyzeteken keresztül, de ott van bennük ez a kikacsintás. Nagyon könnyen magunkra ismerhetünk, vajon föl tudjuk-e vállalni, föl merjük-e vállalni saját magunkat? Jó kérdés az is, hogy ez a fölvállalás úgy történik-e, ahogyan kellene, vagy csak úgy, ahogyan elvárják tőlünk. Ebben a darabban is ez jelenik meg, itt mindenki egy kicsit másnak szeretné magát láttatni, és nem feltétlenül annak mutatja magát, amilyen.

Ungvári Judit

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Sopro nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját

Kilenc napon át ismét Kisvárda lett a Kárpát-medence magyar színházi életének találkozóhelye. Június 26. és július 4. között rendezték meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén is a határon túli és az anyaországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe. A több évig tartó felújítás után idén ismét a Várszínpad is a fesztivál helyszínei közé tartozott. A három játszóhelyen – a Várszínpadon, a Zsinagógában és a Művelődési Központban – összesen 23 versenyelőadást láthatott a közönség. A fesztiválra 17 városból érkeztek társulatok: Aradról, Beregszászról, Budapestről, Debrecenből, Dunaújvárosból, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Komáromból, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Szabadkáról, Szatmárnémetiből, Szegedről, Székelyudvarhelyről, Temesvárról és Újvidékről. A versenyprogram átfogó képet adott a magyar nyelvű színház sokszínűségéről. Az idei versenyprogramban két színművészeti egyetem hallgatói is bem...

Ember az ember ellen

A kisvárdai fesztivál záróelőadásaként a Mohácsi János rendezésében készült Egy piaci nap című produkciót láthatta a közönség a Komáromi Jókai Színház előadásában. A történelmi eseményeket feldolgozó előadás nemcsak egy megrázó történetet állít színpadra, hanem húsbavágó őszinteségével a közösségi felelősség és az emlékezet kérdéseit is a néző elé tárja. A díszlet és a jelmezvilág hitelesen idézte meg a világháború utáni hangulatot. A zsákanyagból készült jelmezek érzékletesen jelenítették meg a korszak kényszerű újrahasznosítását és a hiánycikkek mindennapi tapasztalatát. A báljelenetben mindez tovább erősödik: a használati tárgyak jelmezzé válnak, úgy, mint a seprű vagy a lábasok. A díszlet egyszerű, mégis kifejező: a fából és vasból konstruált háttér jól érzékelteti a háborús állapotok nyers világát, miközben a tér szinte bezártságérzetet kelt a nézőben. Ez a szűk, lehatárolt színpadi világ azt is hangsúlyozza, hogy a történet egy zárt közösségen belül, annak belső feszültségei közö...

A „Santa Lolita" a részvétet a színpad fegyverévé teszi

Mi történik akkor, ha egy egész közösség nem hajlandó szembenézni saját bűneivel, ám bármikor készen áll kővel dobálni azt, aki ezt leleplezi? Ez a kérdés lebeg csendesen, mégis nyomasztóan a „Santa Lolita" egész előadása fölött, amelyet Kiliti Krisztián rendezett Laura Mañá forgatókönyve nyomán, és amelyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mutatott be a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja keretében. Az előadás nem csupán elmeséli a megbocsátásról és a képmutatásról szóló példázatot – szó szerint nagyító alá helyezi azt, egy szigorúan felépített színpadi konstrukcióban, ahol minden technikai részlet a kritikai gondolkodás fegyverévé válik. A Szőke Zsuzsi jegyezte scenográfia az első jele annak, hogy egy szinte zenei pontossággal megépített előadással van dolgunk. A templomi orgona rozsdás csövei uralják a játékteret, már az első pillanatoktól egy megromlott szakralitást sejtetve – egy erkölcsi intézményt, amely belülről rozsdásodott meg anélkül, hogy bárk...