Ugrás a fő tartalomra

„Nagyon jókor talált rám McMurphy szerepe” - Barabás Árpád

A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának második, azaz szombati napján, rögtön a megnyitó után a Ken Kesey – Dale Wassermann által jegyzett Száll a kakukk fészkére című darabot láthatta a nagyközönség, a művelődési központban. A sokunk által jól ismert történetet a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház állította színpadra, McMurphy szerepében Barabás Árpádot láthattuk, akit előadás után kérdeztünk a szerepről.

Szinte ebben a pillanatban léptél le a színpadról. Mennyire megterhelő McMurphy szerepe szellemileg és lelkileg?

Sok olyan szerepem volt már eddigi pályám során, ahol ugyanennyire küzdöttem, szóval nehéznek nehéz, de a színház ilyen. Nyilván nem hal bele az ember, de elég sokat kivesz belőlem. Mindennek ellenére azt érzem, mostanra már összekerültünk, összeértünk McMurphyvel, jól birkózunk ketten. Sok szempontból elmondhatom, rólam is szól ez, éppen ezért azt gondolom, nagyon jókor talált rám McMurphy szerepe. Remélem, egyfajta keresztmetszet ez abból, amit most tudok.

Van benned McMurphy?

Igen, elég sok. Az egész szellemiség, amit képvisel, a lázadó, aki megy előre, és változtatni fog, ha úgy érzi, szükséges.

Az erős igazságérzet is a sajátod?

Igen, ugyanakkor óvatosan használnám ezt a kifejezést. Az utóbbi időben észrevettem, hogy rengetegen azt nyilatkozzák, hogy erős az igazságérzetük, valamint maximalisták. Egy kicsit talán elhasználódott ez a két kifejezés. Úgy gondolom, aki maximalista, nem azt hangoztatja, hogy maximalista, hanem, hogy azt a bizonyos dolgot lehetne jobban is csinálni. Egyébként olyan típusnak vallom magam, aki kiáll és felszólal, ha úgy érzi, nincs igazság körülötte. Legyen szó bármilyen helyzetről.

Amikor megtudtad, hogy te alakítod McMurphyt, mire gondoltál először? Ijedtség volt benned?

Ijedtség nem. Amikor egy szerep kapcsán rám gondolnak, mindig azt remélem, hogy kiderül majd, miért engem választottak. Nemsokára negyvennégy leszek, amikor negyven lettem, semmiféle nyomot nem hagyott bennem az említett kor elérése. Megfogalmazódott bennem, hogy negyven fölött viszont remek férfi szerepek vannak, amiket el lehetne játszani. Ez is ilyen volt. Meg kellett küzdeni vele, nem adta könnyen magát, de nem szeretem, ha félgőzzel csinálunk valamit.

Úgy tudom, láttad a filmváltozatot. Mennyire kellett figyelni, hogy ne befolyásoljon?

Elég régen láttam, ráadásul nem vagyok az az újranézős típus. Ha most Hamlet szerepét kapnám meg, nem kezdenék el szándékosan Hamlet-előadásokat nézni. Én más ember vagyok, és nekem saját magamból kell újrafogalmaznom McMurphyt attól függetlenül, hogy a világ bármely szegletében ki hogyan játssza. Mindenki máshogy építi fel, és ez így van rendjén.

Saját magadról tanultál valamit a szerep segítségével?

Talán az fogalmazódott meg bennem, ami egyébként is rég bennem van: ahogy a színházról gondolkodok. Törőcsik Mari a létezés szóval fejezte ki és ez nagyon megragadt bennem. Azt érzem, hogy McMurphy szerepében létezem, nem pedig játszom. Hagyom a dolgokat történni, ettől van bennem egy könnyedség.

Mondhatjuk, hogy ez a szerep mérföldkő eddigi pályádon?

Ezt nem tudom, mondhatjuk-e, talán majd eldöntik ezt később, akik értenek hozzá, én azt tudom mondani, hogy fontos állomás. Nem tagadom, jelenleg egy kicsit hadilábon állok a színházzal, nem tudom, hogyan tovább, de az biztos, hogy ha ez volt az utolsó, akkor szép, hogy ezzel lett vége.

Szabó B. Eszter
Fotó: Tugya Vilmos

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Sopro nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját

Kilenc napon át ismét Kisvárda lett a Kárpát-medence magyar színházi életének találkozóhelye. Június 26. és július 4. között rendezték meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén is a határon túli és az anyaországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe. A több évig tartó felújítás után idén ismét a Várszínpad is a fesztivál helyszínei közé tartozott. A három játszóhelyen – a Várszínpadon, a Zsinagógában és a Művelődési Központban – összesen 23 versenyelőadást láthatott a közönség. A fesztiválra 17 városból érkeztek társulatok: Aradról, Beregszászról, Budapestről, Debrecenből, Dunaújvárosból, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Komáromból, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Szabadkáról, Szatmárnémetiből, Szegedről, Székelyudvarhelyről, Temesvárról és Újvidékről. A versenyprogram átfogó képet adott a magyar nyelvű színház sokszínűségéről. Az idei versenyprogramban két színművészeti egyetem hallgatói is bem...

Ember az ember ellen

A kisvárdai fesztivál záróelőadásaként a Mohácsi János rendezésében készült Egy piaci nap című produkciót láthatta a közönség a Komáromi Jókai Színház előadásában. A történelmi eseményeket feldolgozó előadás nemcsak egy megrázó történetet állít színpadra, hanem húsbavágó őszinteségével a közösségi felelősség és az emlékezet kérdéseit is a néző elé tárja. A díszlet és a jelmezvilág hitelesen idézte meg a világháború utáni hangulatot. A zsákanyagból készült jelmezek érzékletesen jelenítették meg a korszak kényszerű újrahasznosítását és a hiánycikkek mindennapi tapasztalatát. A báljelenetben mindez tovább erősödik: a használati tárgyak jelmezzé válnak, úgy, mint a seprű vagy a lábasok. A díszlet egyszerű, mégis kifejező: a fából és vasból konstruált háttér jól érzékelteti a háborús állapotok nyers világát, miközben a tér szinte bezártságérzetet kelt a nézőben. Ez a szűk, lehatárolt színpadi világ azt is hangsúlyozza, hogy a történet egy zárt közösségen belül, annak belső feszültségei közö...

A „Santa Lolita" a részvétet a színpad fegyverévé teszi

Mi történik akkor, ha egy egész közösség nem hajlandó szembenézni saját bűneivel, ám bármikor készen áll kővel dobálni azt, aki ezt leleplezi? Ez a kérdés lebeg csendesen, mégis nyomasztóan a „Santa Lolita" egész előadása fölött, amelyet Kiliti Krisztián rendezett Laura Mañá forgatókönyve nyomán, és amelyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mutatott be a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja keretében. Az előadás nem csupán elmeséli a megbocsátásról és a képmutatásról szóló példázatot – szó szerint nagyító alá helyezi azt, egy szigorúan felépített színpadi konstrukcióban, ahol minden technikai részlet a kritikai gondolkodás fegyverévé válik. A Szőke Zsuzsi jegyezte scenográfia az első jele annak, hogy egy szinte zenei pontossággal megépített előadással van dolgunk. A templomi orgona rozsdás csövei uralják a játékteret, már az első pillanatoktól egy megromlott szakralitást sejtetve – egy erkölcsi intézményt, amely belülről rozsdásodott meg anélkül, hogy bárk...