A test történetei – Prostituáltak, Visky András darabjával mutatkozott be a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiváljának hallgatói programjában a CSAK! - Csengeri Alkotó Központ. Lapunk az egyik rendezőtanárt, Szilágyi Csenge színművészt kérdezte a közös munkáról.
Idén már harmadik alkalommal rendezzük meg a CSAK! Fesztivált és Workshopot, ez a darab, amit most láthatott a közönség, egy évvel ezelőtt készült, nagyon rövid idő alatt. A csapat zömmel hattáron túli, már végzett fiatal színészekből, vagy még egyetemre járó színészhallgatókból áll, főként Kolozsvárról, de vannak itt, akik Budapesten, Kaposváron járnak egyetemre, tehát vegyes a társaság. Néhányan idén már harmadik alkalommal jelentkeztek a workshopra. Ennek az alapötlete Eszenyi Enikőtől indult, aki a Sirály témájából szervezett hasonló kurzust, ez minden évben volt Csengerben.
A Visky-darabra hogyan esett a választás?
Visky András tavaly eljött a kurzusra, így kezdtünk el az ő darabjaival foglalkozni, és megtaláltuk ezt a szöveget, ami adta magát, hiszen több lányszereplőnk volt. Valójában ősbemutatót csináltunk belőle, hiszen ezt még nem vitte színre senki Magyarországon, azóta – ha jól tudom – már Debrecenben is foglalkoznak vele. Ebbe a női szövegbe emeltük be Eszenyi Enikővel és Bodó A. Ottóval közösen a Godot-ra várva szövegeit, mert úgy éreztük, hogy érdekes lehet összehasonlítani a férfigondolkodást a nőivel. Megmutatni, hogyan boldogtalan egy férfi, hogyan sodródik a nihil szélére, miközben bepillantunk ebbe az elképesztő női sorsba, ami a darabban valós történetek alapján íródott meg. Mi is meglepődtünk azon, hogy ennyire erős lett ez az anyag a végére. A darabot kiegészítik még vetítések is, amelyeket egy filmes kurzuson készített a hallgatókkal Zilahy Tamás.
Mi volt az, ami ebben a szövegben leginkább izgalmas volt a munka során?
Az, hogy igazából rádöbbent, mennyire nem tehet valaki arról, milyen körülmények közé születik, milyen élethelyzetbe sodródik bele. Ezt próbáltuk feldolgozni és átadni is, hogy sokszor nem igazán döntés kérdése, mit tehet meg az ember és mit nem az életében. Meg kellett értenünk, mennyi apró részlet befolyásolja az életünket a gyerekkortól kezdődően, mint egy ilyen lánynak, aki végül az utcán találja magát, sőt ott sincs helye már. Ennek a szövegnek az a tételmondata, hogy nem szabad szeretni, mert az ember mindig belebukik. Szerintem ez nagyon megrázó mondat, ha valaki eljut idáig. Hiszen az egész emberiségre igaz, hogy egyáltalán nem tudunk szeretet nélkül élni.
Mennyire volt nehéz a test kitettségével dolgozni?
Nem könnyű ezzel dolgozni, bár itt, a téma ellenére, nincs meztelenség az előadásban. Igyekeztünk a lelki oldalát megmutatni mindennek, például olyan dolgoknak is, milyen levenni egy ruhadarabot egy összevert testről. A színésznek éreznie kell ezeket a mozdulatokat minden porcikájában, de nagyon fontos, hogy ne csak a testről szóljon.
Hogyan vették a nézők, mit lehetett érzékelni ebből?
Biztosan nehéz volt összekötniük ezeket a párhuzamos szövegeket, de úgy gondolom, ha sikerült, akkor át tudtunk adni valami lényegeset.
Személy szerint mit adott önnek ez az alkotóközösség, a közös munka?
Főleg azt, hogy ennyi fajta ember, ennyi helyről érkezve, mégis csapatot tudott alkotni. Nagyon érdekes volt látni, hogy egy év távlatából nézve, mennyit érlelődött a fiatalokban ez a darab, mennyire elmélyült az egy évvel korábbi munkánk. Nagyon jó érzés volt, hogy ismét össze tudtunk állni erre az előadásra, észrevenni, hogy ezek a fiatal színészek mennyit fejlődtek, és ki tudja, hova jutnak még el. Nekem ez nagy kincs, hogy így találkoztunk.
Ungvári Judit
Megjegyzések
Megjegyzés küldése