Sebestyén Aba színészként kezdte pályáját, de már diákként érdekelte a rendezés. A pályára kerülése után alig nyolc évvel már szemből nézte a színpadot. Szerinte a rendezéshez szorosan kapcsolódik a pedagógiai munka, így amikor 2002-ben meghívták a Marosvásárhelyi Egyetemre tanítani, igent mondott. Eleinte a színészekkel foglalkozott, de ma már a rendező szakot vezeti.
A Három nővér előadását 2021-ben mutatták be a Szabadkai Népszínházban, ezzel nyitották meg a brassói V. Magyar Színházi Fesztivált, és ezt láthatták most Kisvárdán a nézők.
Hogyan került kapcsolatba a szabadkai társulattal, és milyen volt velük dolgozni? Egy ilyen összetett, zeneileg is kidolgozott előadáshoz milyen alkotótársakra van szükség?
A szabadkai társulattal való együttműködést Gyarmati Katának köszönhetem, ő hívott fel még 2014 körül, hogy van lehetőségem megrendezni a Bolondok táncát, ami engem egyébként is foglalkoztatott. Közben nagyon jó szakmai és baráti kapcsolat alakult ki a társulattal. A Lila akác után felajánlották, hogy rendezzek ott valamit, amit én választhatok ki, és a Három nővér mellett döntöttem. A Yorick Stúdióban főleg kortárs darabokkal foglalkoztunk, én viszont vágytam arra, hogy megrendezzek egy igazi klasszikust, például egy Csehov drámát. Nagyon érdekelt a négy testvér viszonya, az idő jelenléte, a társas magány, hogy hogyan tudnak így elmenni egymás mellett a szereplők. Sós Beáta látványtervezővel, és Hatházi Rebeka jelmeztervezővel olyan teret akartunk létrehozni, ami fontos eleme az előadásnak, több szimbolikus darabból áll össze, és kortalan. Például színpadon különböző helyeken jelent meg a homok - az idő múlása, az enyészet jeleként. A látványvilághoz társul a zenei hangzás, amely megteremti az előadás atmoszféráját. Szerencsére a társulat tagjai nagyon muzikálisak, többen játszanak hangszeren, így nem volt nehéz dolgunk Cári Tiborral, akivel már több előadáson dolgoztunk együtt. Nagyon szeretem az élő zenét, az egyik szereplőnek, Andrejnek pedig adott volt, hogy játszania kell valamin, így a zongora már nem csak díszletként funkcionált. Emellé jött a többi hangszer, valamint az ének.
A színlapon még más színésznő volt feltüntetve Mása neve mellett. Hogyan tudták megoldani a beugrást, ez volt az első alkalom?
Béres Mártának ez volt a második előadása. Nagyon kevés ideje volt felkészülni, és sajnos, én sem tudtam ott lenni a beugrópróbákon. Hála Brestyánszki Rozinak, a dramaturgnak és az igazgatónőnek, meg tudott születni ez a beugrás nélkülem is. Tudtam, hogy Márta egy hihetetlenül erős, érzékeny és tapasztalt színésznő, átszűrte magán Mását, és profin megoldotta a feladatot.
Milyen fókuszpontok alapján készítették el az előadást?
A négy testvér történetével foglalkoztam a legtöbbet, mert szerintem ez a darab nem csak a három nővérről szól. Persze részleteiben mindenki nagyon fontos, hiszen egy ember úgy tud kiemelkedni a többiek közül, ha körülötte mindenki rendben van, tudja a dolgát. A legkisebb szereplővel is sokat szoktam dolgozni a részleteken, mert így lesz egész az egész. Az idő múlására és a társas magány bemutatására fektettem még több hangsúlyt, valamint arra az életre, ami körülveszi ezeket a beforduló embereket. Nem akartam sivár előadást, hiszen ezek a szereplők majd felrobbannak a szexuális vágytól, ezért dolgoztuk ki jobban a hangos karnevál-jelenetet a maszkokkal. A csend csak akkor lesz átütő, ha előtte nagy volt a hangzavar. Márpedig ebben az előadásban szükség van a valódi csendre, és a végén a virágokra, hogy véget vessenek az enyészetnek.
Hogyan került kapcsolatba a szabadkai társulattal, és milyen volt velük dolgozni? Egy ilyen összetett, zeneileg is kidolgozott előadáshoz milyen alkotótársakra van szükség?
A szabadkai társulattal való együttműködést Gyarmati Katának köszönhetem, ő hívott fel még 2014 körül, hogy van lehetőségem megrendezni a Bolondok táncát, ami engem egyébként is foglalkoztatott. Közben nagyon jó szakmai és baráti kapcsolat alakult ki a társulattal. A Lila akác után felajánlották, hogy rendezzek ott valamit, amit én választhatok ki, és a Három nővér mellett döntöttem. A Yorick Stúdióban főleg kortárs darabokkal foglalkoztunk, én viszont vágytam arra, hogy megrendezzek egy igazi klasszikust, például egy Csehov drámát. Nagyon érdekelt a négy testvér viszonya, az idő jelenléte, a társas magány, hogy hogyan tudnak így elmenni egymás mellett a szereplők. Sós Beáta látványtervezővel, és Hatházi Rebeka jelmeztervezővel olyan teret akartunk létrehozni, ami fontos eleme az előadásnak, több szimbolikus darabból áll össze, és kortalan. Például színpadon különböző helyeken jelent meg a homok - az idő múlása, az enyészet jeleként. A látványvilághoz társul a zenei hangzás, amely megteremti az előadás atmoszféráját. Szerencsére a társulat tagjai nagyon muzikálisak, többen játszanak hangszeren, így nem volt nehéz dolgunk Cári Tiborral, akivel már több előadáson dolgoztunk együtt. Nagyon szeretem az élő zenét, az egyik szereplőnek, Andrejnek pedig adott volt, hogy játszania kell valamin, így a zongora már nem csak díszletként funkcionált. Emellé jött a többi hangszer, valamint az ének.
A színlapon még más színésznő volt feltüntetve Mása neve mellett. Hogyan tudták megoldani a beugrást, ez volt az első alkalom?
Béres Mártának ez volt a második előadása. Nagyon kevés ideje volt felkészülni, és sajnos, én sem tudtam ott lenni a beugrópróbákon. Hála Brestyánszki Rozinak, a dramaturgnak és az igazgatónőnek, meg tudott születni ez a beugrás nélkülem is. Tudtam, hogy Márta egy hihetetlenül erős, érzékeny és tapasztalt színésznő, átszűrte magán Mását, és profin megoldotta a feladatot.
Milyen fókuszpontok alapján készítették el az előadást?
A négy testvér történetével foglalkoztam a legtöbbet, mert szerintem ez a darab nem csak a három nővérről szól. Persze részleteiben mindenki nagyon fontos, hiszen egy ember úgy tud kiemelkedni a többiek közül, ha körülötte mindenki rendben van, tudja a dolgát. A legkisebb szereplővel is sokat szoktam dolgozni a részleteken, mert így lesz egész az egész. Az idő múlására és a társas magány bemutatására fektettem még több hangsúlyt, valamint arra az életre, ami körülveszi ezeket a beforduló embereket. Nem akartam sivár előadást, hiszen ezek a szereplők majd felrobbannak a szexuális vágytól, ezért dolgoztuk ki jobban a hangos karnevál-jelenetet a maszkokkal. A csend csak akkor lesz átütő, ha előtte nagy volt a hangzavar. Márpedig ebben az előadásban szükség van a valódi csendre, és a végén a virágokra, hogy véget vessenek az enyészetnek.
Bogdán Noémi

Megjegyzések
Megjegyzés küldése