A Szabadkai Népszínház egy szerb klasszikust, Branislav Nušić A gyászoló család című drámájának izgalmas interpretációjával érkezett az idei fesztiválra. A munkafolyamatról, szöveg és vízió viszonyáról az előadás fogadtatásról Andrej Boka, a darab rendezője mesélt a Kisvárdai Lapoknak.
Milyen benyomásaid vannak a kisvárdai fesztiválról? Jártál már korábban a városban?
Rendkívül izgalmas az atmoszféra a fesztivál körül, szóval nagyon örültem, mikor megtudtam, hogy a darab be lesz mutatva Kisvárdán. Sok vajdasági színésztől és rendezőtől hallottam a fesztiválról, de én magam még nem jártam itt. Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lehet ebben a környezetben megmutatni az előadást.
Hogyan dolgoztatok ezzel a közismert anyaggal?
A szöveg az egyik legismertebb, legkultikusabb szerb dráma. Alig van Szerbiában olyan színház, amely ne tűzte volna valamikor a repertoárjára. Izgalmas volt ezzel a matériával dolgozni, Oláh Tamás dramaturggal igyekeztünk a színészek improvizációit is beleépíteni az előadásba. Megpróbáltunk játszani a történettel, kibontani azokat a lehetőségeket, amelyek a szövegben rejlenek. Így végül a darab cselekményét valamelyest átírva, a karakterek számának lecsökkentésével, általunk beleszerkesztett szövegrészletekkel egy olyan előadást hoztunk létre, mely megtartja az eredeti témát, az alapötletet, de különböző értelmezési lehetőségeket is megenged a néző számára.
Milyen volt a fogadtatása Szerbiában ennek az előadásnak?
Nagyon jó fogadtatása volt, szerencsére. Pár napja voltunk Smederevóban, az ottani fesztivál fődíját megnyertük. Számomra ez azért is öröm, mert egy olyan közegben találtunk elismerésre, ahol sokat foglalkoznak Nušić darabjaival és fontos számukra az alapszöveggel való bánásmód, leginkább a tradicionálisabb formában. Pozitív tapasztalat volt, hogy fölismerték és értékelték az interpretációnkban a nem szokványos megoldásokat és ötleteket.
Miért szeretted volna megrendezni ezt a népszerű drámát?
Például a kihívás miatt! Érdekelt, hogy mit lehetne kihozni ebből az ismert műből, hogy mi rejlik még ebben a szövegben, amit felszínre hozhatnánk. Fontos művészi lehetőségnek tartottam egy ennyire sokszor színpadra vitt darab újraalkotását egy személyes vízió mentén. Kíváncsi voltam, mi újat mondhatna, mutathatna az alkotócsapat ezzel a darabbal a közönségnek. Az előadásba egy allegorikus szál is bekerült azzal a gesztussal, miszerint az elhunyt arcképe Josip Broz Titót ábrázolja. Ezzel kikristályosodhat egy politikai-történelmi, vagy társadalmi allegória, melyben a kihasznált fiatal lány a népet jelképezheti. Itt megint izgalmas kérdések vetődhetnek fel, például a nép szerepe abban, hogy hagyja magát „leuralni”. Olyan témák ezek, melyek érdekesek alkotói és befogadói szempontból is.
Molnár Flóra
Kisvárdai Lapok, 2021. 06. 22.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése