Ugrás a fő tartalomra

Szedjetek szét

 

Lehet, hogy a migrációban minden nap vasárnap, de amikor ülsz a zavaros Tisza partján, iszod a jó hazai, vajdasági pálinkát, nézed, ahogy úszik a trutyi és közben virágzik a mandulafa… Na az az igazi élet.

Megmosolyogtatóan naiv, hebehurgyán romantikus, de bizony, ha valaki megtalálta a kolbászból a kerítést külhonban és kiderül, hogy annak se sokkal jobb az íze, mint az otthoninak, hát elkapja a honvágy, valami körülírhatatlannak a hiánya.

A fiú, aki „menni külföld”, mert majd ott jobb lesz, és elszakadhat az őt magához láncolni akaró szülőktől, a zenészek, akik végre jazzt játszhatnak, igaz, a repertoár kissé lapos, de legalább a tengerparton szebb az ég kékje, a lány, aki lehet, hogy Bécsből jött, de valószínűbb, hogy ő is csak elmenekült keletről, mert sehol se jó, és ha boldogság nincs, legalább szex legyen, az öreg csöves, aki valójában költő és mindig Olaszországba készül és az író. Domonkos István, aki a hetvenes években emigrált a Vajdaságból vagy inkább menekült, de a lényeg, hogy maga mögött hagyta az otthonát, de lélekben sose igazán. Ők mind keresnek valamit, aztán ha nem találták meg, akkor keresnek tovább, aztán ha lett valami, még többet akarnak, de aztán rájönnek, hogy ez nem a boldogság. Ha vége a szezonnak, az nem csak a munka végét jelenti a tengerparton, hanem valamiféle szürke fátyol kerül az isztriai tengerpartra, afféle depresszív homály, hogy megint vége, és már nincsenek vendégek, kiürült a part és az utolsó akkordot is eljátszották. A család távol, igaz, minden levélből csak a panasz ömlik, hogy beázott a tető és pénz is kellene még, de mégiscsak család. Őértük van az egész. Mindenki széttép, szétszed, belevisz a rosszba és te hagyod, mert majd jobb lesz. Egyszer biztos jobb lesz.

Mészáros Gábor, Kucsov Borisz, Búbos Dávid, Hajdú Tamás, Pálfi Ervin és Kőműves Noémi virtuózan ugrik egyik karakterből a másikba, némelyik egy egész élet néhány percben, mások csak egy nüansz, egy hang a zongorán, de mindegyik finoman pasztelles bájjal mutat be életpillanatokat. Olyanokat, amiket elhazudunk, hadd higgyék, hogy nekünk ott a határ másik oldalán összejött az élet. Nem nagy pillanatok ezek, hanem állapotok inkább. Nem fejlődnek a karakterek, már ha a halál vagy a halál vágya nem tekinthető fejlődésnek, hanem inkább próbálnak így vagy úgy felszínen maradni és saját maguknak is azt hazudni, hogy ez volt a jó döntés. Hogy a diktatúrából, a nyomorból, a munkanélküliségből ez volt a kiút, és habár a szeretet, ölelés és a Tisza partja volt az ára, azért jó ez így. Domonkos István sose tudta elfeledni, mit hagyott ott, és jó is ez így. Írásaiban megörökítette ezt a szorongató és oly nehezen körülírható érzést és karakterei Mezei Kinga rendezésében a színpadon kelnek életre, hogy álomszerű képeikkel valóságossá és személyessé tegyék sok generáció sokat feláldozó kalandját, tragédiáját, útkeresését.

Szepesi Krisztina
Kisvárdai Lapok 2021. 06. 21.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Három a francia igazság

Szerencsés nép a francia, hiszen a vaudeville, mint a 16-17. századi Párizs utcáinak lassanként cselekményessé összefűzött vidám dalai olyan műfajokra hatottak jelentősen, mint a sanzon, az opéra comique, vagy éppen a kabaré. A többszáz éves vaudeville-t nem véletlenül társítják Marc Camoletti Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című, 1960-ban bemutatott világhírű komédiájához, hiszen a darab esszenciáját adja mindannak, amit L’Hexagone környékén gondolnak komikumról, szerelemről, erotikáról és szatíráról. Kétségtelen, hogy a vígjáték óriási sikeréhez – a világon a legtöbbet játszott francia darab – hozzájárult az 1965-ben Tony Curtis és Jerry Lewis főszereplésével bemutatott mozi is, de minden bizonnyal enélkül is rendszeres szereplője lenne a kasszasikert és a közönség szórakoztatását is szem előtt tartó direktorok repertoárjának. Mert hogy a Boeing nem titkoltan a nevettetés szándékával hódít, és miért is ne lenne helye akár a kisvárdai versenyprogramban? Főként, ha olyan színvon...

Az időtlenné tett népszínmű

Szigligeti Ede viszonylag keveset játszott népszínművével érkezett idén Kisvárdára a vajdasági Tanyaszínház. A többségi társadalommal szemben álló család történetét feldolgozó előadásban a sztereotipikus cigány-ábrázolásokkal leszámolva, a cselekményt időtlenségbe helyezve mutatják be a vajdasági akadémisták a kitaszított szerelmeseket. A Tanyaszínház szereplései során amint megkedvelünk egy társulatot, az máris átalakul – mivel ezekben a produkciókban főként az Újvidéki Művészeti Akadémia mindenkori (akár végzős vagy frissen végzett) hallgatói vesznek részt. Gombos Dániel vezetésével, akit A cigány t koordinátoraként olvashatunk a színlapon, azt láthatjuk, hogy egy olyan dinamikus és alapjaiban átgondolt vezetés jellemzi a társulatot, amely a Tanyaszínház fundamentális értékeire fókuszál. Legyen szórakoztató, ám foglalkozzon elgondolkodtató témákkal, teremtsen lehetőséget a fiataloknak és jusson el minél több vajdasági nézőhöz. Az idei előadásban tizenkét hallgató és hat frissen végze...

Morális játékok

Borbély Szilárd amoralitás-játékát, az Akár akárki t vitte színre a Kassai Thália Színház, Czajlik József rendezésében. A tragikusan korán elhunyt szerző brutális kortárs látleletet mutat fel ebben a művében, ám nem könnyíti meg a színházcsinálók dolgát, ha fogást akarnak találni a darabon. A kassaiak előadásának erőssége és egyben gyengéje is az, hogy nehezen találnak kulcsot a borbélyi szöveghez, amely rendkívül határozott és kimunkált struktúrában létezik. Erősség is, hiszen arra készteti az alkotókat, hogy birkózzanak a szöveggel, saját jelrendszert alakítsanak ki hozzá, kreatív megoldásokra szorítja rá az adaptálókat. De ez most gyenge pont is, mivel itt a világépítés nem sikerül egységesen. Nehéz szöveg Borbély Szilárdé és nem pusztán azért, mert a moralitás műfaja már távolra sodródott a mai embertől, bár bizonyára ez is közrejátszik. Patikamérlegen kimért és precízen kidolgozott szóépítmények, gondolat-felhőkarcolók között bolyongva úgy képzelem, hogy szükség lett volna egy ol...