Ugrás a fő tartalomra

Szedjetek szét

 

Lehet, hogy a migrációban minden nap vasárnap, de amikor ülsz a zavaros Tisza partján, iszod a jó hazai, vajdasági pálinkát, nézed, ahogy úszik a trutyi és közben virágzik a mandulafa… Na az az igazi élet.

Megmosolyogtatóan naiv, hebehurgyán romantikus, de bizony, ha valaki megtalálta a kolbászból a kerítést külhonban és kiderül, hogy annak se sokkal jobb az íze, mint az otthoninak, hát elkapja a honvágy, valami körülírhatatlannak a hiánya.

A fiú, aki „menni külföld”, mert majd ott jobb lesz, és elszakadhat az őt magához láncolni akaró szülőktől, a zenészek, akik végre jazzt játszhatnak, igaz, a repertoár kissé lapos, de legalább a tengerparton szebb az ég kékje, a lány, aki lehet, hogy Bécsből jött, de valószínűbb, hogy ő is csak elmenekült keletről, mert sehol se jó, és ha boldogság nincs, legalább szex legyen, az öreg csöves, aki valójában költő és mindig Olaszországba készül és az író. Domonkos István, aki a hetvenes években emigrált a Vajdaságból vagy inkább menekült, de a lényeg, hogy maga mögött hagyta az otthonát, de lélekben sose igazán. Ők mind keresnek valamit, aztán ha nem találták meg, akkor keresnek tovább, aztán ha lett valami, még többet akarnak, de aztán rájönnek, hogy ez nem a boldogság. Ha vége a szezonnak, az nem csak a munka végét jelenti a tengerparton, hanem valamiféle szürke fátyol kerül az isztriai tengerpartra, afféle depresszív homály, hogy megint vége, és már nincsenek vendégek, kiürült a part és az utolsó akkordot is eljátszották. A család távol, igaz, minden levélből csak a panasz ömlik, hogy beázott a tető és pénz is kellene még, de mégiscsak család. Őértük van az egész. Mindenki széttép, szétszed, belevisz a rosszba és te hagyod, mert majd jobb lesz. Egyszer biztos jobb lesz.

Mészáros Gábor, Kucsov Borisz, Búbos Dávid, Hajdú Tamás, Pálfi Ervin és Kőműves Noémi virtuózan ugrik egyik karakterből a másikba, némelyik egy egész élet néhány percben, mások csak egy nüansz, egy hang a zongorán, de mindegyik finoman pasztelles bájjal mutat be életpillanatokat. Olyanokat, amiket elhazudunk, hadd higgyék, hogy nekünk ott a határ másik oldalán összejött az élet. Nem nagy pillanatok ezek, hanem állapotok inkább. Nem fejlődnek a karakterek, már ha a halál vagy a halál vágya nem tekinthető fejlődésnek, hanem inkább próbálnak így vagy úgy felszínen maradni és saját maguknak is azt hazudni, hogy ez volt a jó döntés. Hogy a diktatúrából, a nyomorból, a munkanélküliségből ez volt a kiút, és habár a szeretet, ölelés és a Tisza partja volt az ára, azért jó ez így. Domonkos István sose tudta elfeledni, mit hagyott ott, és jó is ez így. Írásaiban megörökítette ezt a szorongató és oly nehezen körülírható érzést és karakterei Mezei Kinga rendezésében a színpadon kelnek életre, hogy álomszerű képeikkel valóságossá és személyessé tegyék sok generáció sokat feláldozó kalandját, tragédiáját, útkeresését.

Szepesi Krisztina
Kisvárdai Lapok 2021. 06. 21.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Sopro nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját

Kilenc napon át ismét Kisvárda lett a Kárpát-medence magyar színházi életének találkozóhelye. Június 26. és július 4. között rendezték meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén is a határon túli és az anyaországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe. A több évig tartó felújítás után idén ismét a Várszínpad is a fesztivál helyszínei közé tartozott. A három játszóhelyen – a Várszínpadon, a Zsinagógában és a Művelődési Központban – összesen 23 versenyelőadást láthatott a közönség. A fesztiválra 17 városból érkeztek társulatok: Aradról, Beregszászról, Budapestről, Debrecenből, Dunaújvárosból, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Komáromból, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Szabadkáról, Szatmárnémetiből, Szegedről, Székelyudvarhelyről, Temesvárról és Újvidékről. A versenyprogram átfogó képet adott a magyar nyelvű színház sokszínűségéről. Az idei versenyprogramban két színművészeti egyetem hallgatói is bem...

Ember az ember ellen

A kisvárdai fesztivál záróelőadásaként a Mohácsi János rendezésében készült Egy piaci nap című produkciót láthatta a közönség a Komáromi Jókai Színház előadásában. A történelmi eseményeket feldolgozó előadás nemcsak egy megrázó történetet állít színpadra, hanem húsbavágó őszinteségével a közösségi felelősség és az emlékezet kérdéseit is a néző elé tárja. A díszlet és a jelmezvilág hitelesen idézte meg a világháború utáni hangulatot. A zsákanyagból készült jelmezek érzékletesen jelenítették meg a korszak kényszerű újrahasznosítását és a hiánycikkek mindennapi tapasztalatát. A báljelenetben mindez tovább erősödik: a használati tárgyak jelmezzé válnak, úgy, mint a seprű vagy a lábasok. A díszlet egyszerű, mégis kifejező: a fából és vasból konstruált háttér jól érzékelteti a háborús állapotok nyers világát, miközben a tér szinte bezártságérzetet kelt a nézőben. Ez a szűk, lehatárolt színpadi világ azt is hangsúlyozza, hogy a történet egy zárt közösségen belül, annak belső feszültségei közö...

A „Santa Lolita" a részvétet a színpad fegyverévé teszi

Mi történik akkor, ha egy egész közösség nem hajlandó szembenézni saját bűneivel, ám bármikor készen áll kővel dobálni azt, aki ezt leleplezi? Ez a kérdés lebeg csendesen, mégis nyomasztóan a „Santa Lolita" egész előadása fölött, amelyet Kiliti Krisztián rendezett Laura Mañá forgatókönyve nyomán, és amelyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mutatott be a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja keretében. Az előadás nem csupán elmeséli a megbocsátásról és a képmutatásról szóló példázatot – szó szerint nagyító alá helyezi azt, egy szigorúan felépített színpadi konstrukcióban, ahol minden technikai részlet a kritikai gondolkodás fegyverévé válik. A Szőke Zsuzsi jegyezte scenográfia az első jele annak, hogy egy szinte zenei pontossággal megépített előadással van dolgunk. A templomi orgona rozsdás csövei uralják a játékteret, már az első pillanatoktól egy megromlott szakralitást sejtetve – egy erkölcsi intézményt, amely belülről rozsdásodott meg anélkül, hogy bárk...