Sardar Tagirovsky alkotói műhelye évek óta a fesztivál szerves része. Ebben az általában öt napban mindenki, aki a színház iránt érdeklődik, lehetőséget kap arra, hogy elmélyülten foglalkozzon egy-egy szöveggel, és legfőbbképpen önmagával.
A műhely témájának és módszerének megnevezése a kollektív szerepépítés, amelyen belül a munka minden évben kicsit másra koncentrál. Idén mi volt a meghatározó szempont?
Próbálom megérezni a közeget, a világot, s ez alapján próbáljuk meg közösen feltárni a problémákat. Nem szeretem, ha ez túl direkt módon történik, így igazából most sem jelentettem be, hogy pontosan mivel dolgozunk. Idén főként A sirály című drámával foglalkozunk. Csehov az izoláltságról beszél – olyan erősen, ahogyan még Covid idején is kevesen tették. A mellébeszélések, az egymástól való elszakadások, a különböző dimenziókban való létezéseink arra engednek következtetni, hogy akkor már érezte, hogy a világjárvány egy folyamat következménye. Nehéz, pusztító, lehet, hogy tisztító, de mindenképpen következmény.
Ez szorosan vett szövegolvasást jelent, vagy a mozgás, improvizáció dominál?
A legelső kurzuson volt, hogy többet dolgoztunk szövegből, nagyon sokat elemeztünk és abból jöttek az intuíciók – akkor A sirály, Hamlet, Elektra mentén haladtunk –, az erre következő éveben pedig pont fordítva. Most a kettő között keresem az egyensúlyt, a személyes jellegű elemzést keresem, nem az okoskodót. Azt tartom fontosnak, hogy megérezzük egymást, ha beszélgetünk – akkor ér ilyen élmény, amikor megérint a másik sorsa. Ez nem csak a színházban történhet meg, bármikor létrejöhet, akár futás közben is. Ennek csakis mi lehetünk az előidézői, ahogyan mi lehetünk önmagunk gátja is.
Általában nagyon különböző korú, foglalkozású és lelki beállítottságú emberek vesznek részt a kurzusodon. Ez hogyan befolyásolja a közös munkát?
Ha van egyfajta asszertivitásra való törekvése az embernek – meghallgatja a másikat, nem magát helyezi előtérbe –, akkor létrejön egy olyan közeg, ahol az ember válik fontossá. Az, ki hogyan gondolkodik. Nem a gondolatok megformáltságára értem ezt, hanem arra, mennyire tud valaki igazán önmaga lenni. Én ezt a helyzetet próbálom megnyitni a beszélgetések során. Nem létezik életkor, foglalkozás, csak keresés van. Akkor tudunk igazán dolgozni, ha nem ítélkezünk a drámában szereplő karakterek felett, hanem megismerjük a hozzájuk fűződő viszonyunkat. Sokszor az a baj, hogy nem merjük újraolvasni ezeket a szövegeket, és nem merjük igazán megismerni a karaktereket. A legmélyén Arkagyina és Trigorin is érzékeny, törékeny – csak erre rárakódtak saját félelmeik.
A sirály évek óta a műhelymunka egyik alappillére. Rendezést is láthatunk a következő évadban?
Oroszországban és Magyarországon is fogok rendezni. A sirályon az évad utolsó felében fogok dolgozni Szombathelyen. Debrecenben pedig felújítjuk az Idiótát [Doszojevszkij A félkegyelmű c. regénye alapján, a szerk.], amellyel reményeim szerint Novgorodba megyünk a 25. Doszojevszkij Fesztiválra. Ez azért nagy szó, mert Dosztojevszkij 200. születésnapját fogják, fogjuk ünnepelni.
Tölli Szofia
Kisvárdai Lapok, 2021. 06. 22.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése