Ugrás a fő tartalomra

Bőröndbe csomagolt emlékszilánkok



A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Ez a gyerek című előadása után Orosz Ibolyával beszélgettünk, aki nem csak játszóként, hanem díszlettervezőként is részt vett a produkcióban.

A színpadkép rendkívül összetett, mindennek megvan a maga helye és funkciója. Sok időt vett igénybe a díszlet kigondolása?

Az előadás a karantén ideje alatt készült, így kivételesen sokkal több időnk volt elkészíteni mindent. A téma már régóta foglalkoztatta a társulatot, és mostanra érett meg mindenkiben. Sok személyes kapcsolódásunk van ehhez, vagy saját gyerekeink, vagy éppen szüleink miatt.

Az állomás ötlete adott volt az alapműben?

Nem, ezek teljesen különálló történetek olyan emberekkel, akik igazából nem találkoznak. Ki kellett tehát találni, mi lehet számukra a közös találkozópont, s ez a találkozó milyen körülmények között történhet. Meg kellett keresnünk azt a teret, ahol ez az egész megszülethet. Innen már adta magát a pályaudvar motívuma, hiszen az élet is egy nagy utazás. Valaki úton van, valaki megérkezik, valaki el sem indul.

Mi ihlette a díszletelemeket? Mély benyomást kelthetett a nézőkben a mindig átalakuló, újabb és újabb bőröndöket rejtő poggyászmegőrző.

A jelenetek valójában álomképek – valaki emlékezik, valaki pedig már nincs is közöttünk, csak még nem tudják őt elengedni. A videós részek is azt próbálták hangsúlyozni, mi az, ami megmarad az életünkből, és mi az, ami elillan. Ha emlékezünk, akkor valami olyasmi történik, mint Tarkovszkijnál: csak az összetört tükör szilánkjaiból próbálom összerakni az életemet. Nem konkrét eseményekre emlékszem, hanem általában emlékszem az anyámra, a gyerekemre. Fontos egy-egy pillanat, szagok, illatok. A csomagmegőrző valójában a saját emlékeinket rejti. Azt próbáltuk felderíteni, mi van a csomagunkban, mi van a csomagmegőrző ajtajai mögött?

Lehet ezt egyfajta terápiás folyamatnak nevezni?

Az előadás egy kicsit terápia is volt, igen. Én azért szerettem nagyon, mert jó volt végre arról beszélni, ami engem is foglalkoztat, ami nekem is fáj. Könnyebb azt vizsgálni, amit én is ugyanúgy megélek, mint ahogyan a szövegben van.

A díszlet nem csak nagy, hanem sok kisebb darabból is áll. Voltak már más fesztiválon, nehéz az előadást utaztani?

Ez volt az első alkalom, hogy utaztunk vele. De beneveztünk az összukrajnai GRA – Great Real Art színházi fesztiválra, és bejutottunk a döntőbe. Számunkra ez nagyon fontos – kisebbségi színházként a negyven milliós Ukrajnában a legjobb öt produkció közé kerültünk, ami nem könnyű. Ide videós anyagot kellett küldeni, illetve a bírálók látogattak el hozzánk. A hónap végén derül ki a GRA nemzetközi zsűrijének döntése arról, hogy díjazottak leszünk-e a megmérettetés utolsó, kijevi fordulóján.


Tölli Szofia
Fotók:
Nyitókép: részlet az előadásból
Cikkben: Orosz Ibolya, színésznő, az előadás díszlettervezője
Kisvárdai Lapok 2021. 06. 20.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Sopro nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját

Kilenc napon át ismét Kisvárda lett a Kárpát-medence magyar színházi életének találkozóhelye. Június 26. és július 4. között rendezték meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén is a határon túli és az anyaországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe. A több évig tartó felújítás után idén ismét a Várszínpad is a fesztivál helyszínei közé tartozott. A három játszóhelyen – a Várszínpadon, a Zsinagógában és a Művelődési Központban – összesen 23 versenyelőadást láthatott a közönség. A fesztiválra 17 városból érkeztek társulatok: Aradról, Beregszászról, Budapestről, Debrecenből, Dunaújvárosból, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Komáromból, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Szabadkáról, Szatmárnémetiből, Szegedről, Székelyudvarhelyről, Temesvárról és Újvidékről. A versenyprogram átfogó képet adott a magyar nyelvű színház sokszínűségéről. Az idei versenyprogramban két színművészeti egyetem hallgatói is bem...

Ember az ember ellen

A kisvárdai fesztivál záróelőadásaként a Mohácsi János rendezésében készült Egy piaci nap című produkciót láthatta a közönség a Komáromi Jókai Színház előadásában. A történelmi eseményeket feldolgozó előadás nemcsak egy megrázó történetet állít színpadra, hanem húsbavágó őszinteségével a közösségi felelősség és az emlékezet kérdéseit is a néző elé tárja. A díszlet és a jelmezvilág hitelesen idézte meg a világháború utáni hangulatot. A zsákanyagból készült jelmezek érzékletesen jelenítették meg a korszak kényszerű újrahasznosítását és a hiánycikkek mindennapi tapasztalatát. A báljelenetben mindez tovább erősödik: a használati tárgyak jelmezzé válnak, úgy, mint a seprű vagy a lábasok. A díszlet egyszerű, mégis kifejező: a fából és vasból konstruált háttér jól érzékelteti a háborús állapotok nyers világát, miközben a tér szinte bezártságérzetet kelt a nézőben. Ez a szűk, lehatárolt színpadi világ azt is hangsúlyozza, hogy a történet egy zárt közösségen belül, annak belső feszültségei közö...

A „Santa Lolita" a részvétet a színpad fegyverévé teszi

Mi történik akkor, ha egy egész közösség nem hajlandó szembenézni saját bűneivel, ám bármikor készen áll kővel dobálni azt, aki ezt leleplezi? Ez a kérdés lebeg csendesen, mégis nyomasztóan a „Santa Lolita" egész előadása fölött, amelyet Kiliti Krisztián rendezett Laura Mañá forgatókönyve nyomán, és amelyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mutatott be a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja keretében. Az előadás nem csupán elmeséli a megbocsátásról és a képmutatásról szóló példázatot – szó szerint nagyító alá helyezi azt, egy szigorúan felépített színpadi konstrukcióban, ahol minden technikai részlet a kritikai gondolkodás fegyverévé válik. A Szőke Zsuzsi jegyezte scenográfia az első jele annak, hogy egy szinte zenei pontossággal megépített előadással van dolgunk. A templomi orgona rozsdás csövei uralják a játékteret, már az első pillanatoktól egy megromlott szakralitást sejtetve – egy erkölcsi intézményt, amely belülről rozsdásodott meg anélkül, hogy bárk...