Bőröndbe csomagolt emlékszilánkok

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Ez a gyerek című előadása után Orosz Ibolyával beszélgettünk, aki nem csak játszóként, hanem díszlettervezőként is részt vett a produkcióban.

A színpadkép rendkívül összetett, mindennek megvan a maga helye és funkciója. Sok időt vett igénybe a díszlet kigondolása?

Az előadás a karantén ideje alatt készült, így kivételesen sokkal több időnk volt elkészíteni mindent. A téma már régóta foglalkoztatta a társulatot, és mostanra érett meg mindenkiben. Sok személyes kapcsolódásunk van ehhez, vagy saját gyerekeink, vagy éppen szüleink miatt.

Az állomás ötlete adott volt az alapműben?

Nem, ezek teljesen különálló történetek olyan emberekkel, akik igazából nem találkoznak. Ki kellett tehát találni, mi lehet számukra a közös találkozópont, s ez a találkozó milyen körülmények között történhet. Meg kellett keresnünk azt a teret, ahol ez az egész megszülethet. Innen már adta magát a pályaudvar motívuma, hiszen az élet is egy nagy utazás. Valaki úton van, valaki megérkezik, valaki el sem indul.

Mi ihlette a díszletelemeket? Mély benyomást kelthetett a nézőkben a mindig átalakuló, újabb és újabb bőröndöket rejtő poggyászmegőrző.

A jelenetek valójában álomképek – valaki emlékezik, valaki pedig már nincs is közöttünk, csak még nem tudják őt elengedni. A videós részek is azt próbálták hangsúlyozni, mi az, ami megmarad az életünkből, és mi az, ami elillan. Ha emlékezünk, akkor valami olyasmi történik, mint Tarkovszkijnál: csak az összetört tükör szilánkjaiból próbálom összerakni az életemet. Nem konkrét eseményekre emlékszem, hanem általában emlékszem az anyámra, a gyerekemre. Fontos egy-egy pillanat, szagok, illatok. A csomagmegőrző valójában a saját emlékeinket rejti. Azt próbáltuk felderíteni, mi van a csomagunkban, mi van a csomagmegőrző ajtajai mögött?

Lehet ezt egyfajta terápiás folyamatnak nevezni?

Az előadás egy kicsit terápia is volt, igen. Én azért szerettem nagyon, mert jó volt végre arról beszélni, ami engem is foglalkoztat, ami nekem is fáj. Könnyebb azt vizsgálni, amit én is ugyanúgy megélek, mint ahogyan a szövegben van.

A díszlet nem csak nagy, hanem sok kisebb darabból is áll. Voltak már más fesztiválon, nehéz az előadást utaztani?

Ez volt az első alkalom, hogy utaztunk vele. De beneveztünk az összukrajnai GRA – Great Real Art színházi fesztiválra, és bejutottunk a döntőbe. Számunkra ez nagyon fontos – kisebbségi színházként a negyven milliós Ukrajnában a legjobb öt produkció közé kerültünk, ami nem könnyű. Ide videós anyagot kellett küldeni, illetve a bírálók látogattak el hozzánk. A hónap végén derül ki a GRA nemzetközi zsűrijének döntése arról, hogy díjazottak leszünk-e a megmérettetés utolsó, kijevi fordulóján.

Tölli Szofia

Fotók:
Nyitókép: részlet az előadásból
Cikkben: Orosz Ibolya, színésznő, az előadás díszlettervezője

Kisvárdai Lapok 2021. 06. 20.