Ugrás a fő tartalomra

Az újratermő fogpiszkáló



Kultúraközvetítő tevékenysége elismeréséül Hevesi Sándor-díjjal tüntették ki nemrég Balogh Tibort, a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának művészeti tanácsadóját. A színházi szakember 2015-ben vállalta el ezt a posztot, azóta sok minden történt a fesztivál életében. Az elmúlt év mindenképpen különleges volt, ez a fesztiválon is meglátszik.

Az én tapasztalatom az volt, hogy a bezártság energiákat szabadított föl, energiát pedig ott lehet fölszabadítani, ahol van. Érvényesült tehát a természet törvénye, a gyengébbek szenvedtek, az erősek túléltek. Valahogy így volt ez a válogatással is, bizonyos értelemben könnyebb volt a választási helyzetem, mert a gyengék lelkigondozásával nem kellett foglalkoznom.

Ez azt is jelenti, hogy erős program állt össze az idénre? Milyen fesztiválprogram várható?

Nagyon érdekes nép a székely, ők azt gondolják, hogy nincs jobb vírusölő a birsalmapálinkánál, Székelyföldön roppant egészségesek maradtak az emberek, nem maradtak el a próbák, folyamatosan tudtak dolgozni, ezért aztán Gyergyószentmiklósról is érkezett egy olyan Boldogtalanok előadás, amely roppant sok szakmai izgalmat tartogat, miközben a laikus néző számára is érdekes lehet. Ugyanezt lehet elmondani a sepsiszentgyörgyiek előadásáról, ahol Radu Afrim román rendező állított színre valami különlegeset a telihold okozta bolondériáról. A csíkszeredaiak is eljönnek, tehát ez a fertály nagyszerűen teljesít. Lehet tematikusan is csoportosítani a versenyprogramba beválogatott előadásokat, ezt úgy fogalmaznám meg, hogy „szökésváltozatokat” látunk. Menekül az ember a járvány elől, a társadalmi nehézségektől, az elől, amit diszkriminációnak nevezünk, menekül a szegénység elől, és nem utolsósorban önmaga elől. Az elől az önmaga elől, amely nem akar, vagy nem tud szembenézni azzal a sorssal, ami adatott. Ennek tradicionális darabja az Emigránsok, a másik földrajzi csücsökből a Vajdasági Tanyaszínház Y-elágazás című előadása, amely egy fergeteges musical, és a fiatalok minden típusú szökésvariációját megláthatja benne az ember.

Egy társaságban felhozódott a díj, aminek kapcsán úgy fogalmaztál, hogy megcéloztad a zöld Nobel-díjat az újratermő fogpiszkáló szabadalmazásával. Mit jelent ez?

Ezt úgy folytattam, hogy elárultam az újratermő fogpiszkálóról, hogy a használt fogpiszkálót virágcserépbe kell ültetni, és majd kihajt. Van ebben a tréfában valami jelképes is, amikor én ide kerültem, hogy legyek művészeti vezetője ennek a fesztiválnak, akkor az elveszett fogpiszkáló benyomását keltette a helyzet, ugyanis ezt a fesztivált el akarták Kisvárdáról vinni, nem is egy próbálkozás volt, konkrét kísérlet is történt arra, hogy Miskolcra kerüljön a versenyprogram. Volt másik is: erdélyi színházak szövetkeztek arra, hogy akárhol legyen, csak itt ne. Ilyen szélben kellett nekifogni, hogy újraépítsük. Mostanra sikerült oda jutnunk, hogy azok sértődnek meg, akik nem kapnak meghívót. De kettőn áll a vásár, a másik fontos tényező a város volt mindebben. Amikor átvettem a feladatot, az ide érkezők még Nyíregyházára jártak vásárolni, azóta mindenféle üzlet van már itt, kiépült a sétálóutca, szállodák létesültek és egy sor egyéb olyan körülmény van, ami miatt szeretnek itt lenni a társulatok.

Ungvári Judit
kép: Simara László (POSZT 2015)
/Kisvárdai Lapok, 2021. 06.19./

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Sopro nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját

Kilenc napon át ismét Kisvárda lett a Kárpát-medence magyar színházi életének találkozóhelye. Június 26. és július 4. között rendezték meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén is a határon túli és az anyaországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe. A több évig tartó felújítás után idén ismét a Várszínpad is a fesztivál helyszínei közé tartozott. A három játszóhelyen – a Várszínpadon, a Zsinagógában és a Művelődési Központban – összesen 23 versenyelőadást láthatott a közönség. A fesztiválra 17 városból érkeztek társulatok: Aradról, Beregszászról, Budapestről, Debrecenből, Dunaújvárosból, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Komáromból, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Szabadkáról, Szatmárnémetiből, Szegedről, Székelyudvarhelyről, Temesvárról és Újvidékről. A versenyprogram átfogó képet adott a magyar nyelvű színház sokszínűségéről. Az idei versenyprogramban két színművészeti egyetem hallgatói is bem...

Ember az ember ellen

A kisvárdai fesztivál záróelőadásaként a Mohácsi János rendezésében készült Egy piaci nap című produkciót láthatta a közönség a Komáromi Jókai Színház előadásában. A történelmi eseményeket feldolgozó előadás nemcsak egy megrázó történetet állít színpadra, hanem húsbavágó őszinteségével a közösségi felelősség és az emlékezet kérdéseit is a néző elé tárja. A díszlet és a jelmezvilág hitelesen idézte meg a világháború utáni hangulatot. A zsákanyagból készült jelmezek érzékletesen jelenítették meg a korszak kényszerű újrahasznosítását és a hiánycikkek mindennapi tapasztalatát. A báljelenetben mindez tovább erősödik: a használati tárgyak jelmezzé válnak, úgy, mint a seprű vagy a lábasok. A díszlet egyszerű, mégis kifejező: a fából és vasból konstruált háttér jól érzékelteti a háborús állapotok nyers világát, miközben a tér szinte bezártságérzetet kelt a nézőben. Ez a szűk, lehatárolt színpadi világ azt is hangsúlyozza, hogy a történet egy zárt közösségen belül, annak belső feszültségei közö...

A „Santa Lolita" a részvétet a színpad fegyverévé teszi

Mi történik akkor, ha egy egész közösség nem hajlandó szembenézni saját bűneivel, ám bármikor készen áll kővel dobálni azt, aki ezt leleplezi? Ez a kérdés lebeg csendesen, mégis nyomasztóan a „Santa Lolita" egész előadása fölött, amelyet Kiliti Krisztián rendezett Laura Mañá forgatókönyve nyomán, és amelyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mutatott be a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja keretében. Az előadás nem csupán elmeséli a megbocsátásról és a képmutatásról szóló példázatot – szó szerint nagyító alá helyezi azt, egy szigorúan felépített színpadi konstrukcióban, ahol minden technikai részlet a kritikai gondolkodás fegyverévé válik. A Szőke Zsuzsi jegyezte scenográfia az első jele annak, hogy egy szinte zenei pontossággal megépített előadással van dolgunk. A templomi orgona rozsdás csövei uralják a játékteret, már az első pillanatoktól egy megromlott szakralitást sejtetve – egy erkölcsi intézményt, amely belülről rozsdásodott meg anélkül, hogy bárk...