Ugrás a fő tartalomra

Nyugodtság és lendület



A kisvárdai fesztiválközönség idén egy egészen friss produkcióval is találkozhatott, hiszen a Pornó című előadás második alkalommal áll a nézők elé. Ennek kihívásairól beszélgettünk Imre Évával, az előadás főszereplőjével.


Most még abban a fázisban vagyunk, amikor kóstolgatjuk, hogyan tudjuk kialakítani a nézőkkel a közös nyelvet. Vannak olyan pillanatok, amikor kiszólunk és kapcsolatot teremtünk velük, majd a következő pillanatban már benső, személyes történetünk folytatódik. Ezeknek meg kell találni az arányát.

Hogyan tudták ezt az előadást létrehozni a vírusveszély közepette?

Nálunk két hónapig karantén volt. Egy idő után bejelentették, hogy bizonyos előírásokat betartva már lehet próbálni, ugyanakkor azt még nem tudtuk, mikor lehet játszani. A Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztiválján tartottuk a bemutatót.

Miként lehet felkészülni egy ilyen érzékeny szerepre és mennyire nehéz ezt az előadás után lerakni?

Ez a történet arra az időre nyúlik vissza, amikor én születtem – emiatt a szereposztást látva azt kellett kérdezzem magamtól: miért pont én? Hogyan viszonyulhatok ma én ehhez a történethez? Aztán persze megtaláltam az azonosulást segítő pontokat még akkor is, ha nekem nincs gyermekem. A gyermek elvesztésére nincs is szó magyarul. Ha valakinek meghal a férje, akkor özvegy. Ha a szülei halnak meg, akkor árva. De erre nincs szó. Maga az átöltözés, a mindennapi apró cselekedetek elégnek bizonyulnak ahhoz, hogy lerakjak egy-egy szerepet. Ez nem mindig ilyen egyszerű, s ezt a saját bőrömön is megtapasztaltam. Színészként azonban megtanuljuk, hogy ne vigyük haza ezeket a problémákat.

Hogyan élte meg a karantént?

Végre magammal is foglalkozhattam. Szerencsére nem viselt meg ez az időszak, mert az elején tudtam pihenni, utána pedig fokozatosan elkezdhettem újra dolgozni. Azt gondolom, hogy az emberek manapság nagyon feszültek, stresszesek, s a fiataloknak is rendkívül sok dologgal kell foglalkozniuk. Ha nincs nyomás kívülről, akkor belülről mindig megoldjuk, hogy ez a nyomás továbbra is fennmaradjon. Ez viszont egy olyan kilátástalan helyzet volt, amelyben már saját magunkra sem tudtunk nyomást gyakorolni, hiszen nem tudtuk, mi lesz holnap vagy azután. Tehát nem lehetett tervezni. Pontosan a tervnélküliség miatt azonban egyszer csak elővetted a könyveket, filmeket néztél, jókat főztél, vagy leültél valakivel beszélgetni – még ha csak virtuálisan is. Számomra ez volt az igazi nyugodtság, amely teljesen ellentétes a munka lendületével, energikusságával. Olyankor egyből belevetem magam a feladatokba.

Tölli Szofia

Nyitókép: Pornó - Feleségem története | Imre Éva
Kép: Kerezsi Béla

Az interjú a Kisvárdai Lapok 2020. 08. 26. számában jelent meg. Szerkesztő: Ungvári Judit; Felelős kiadó: Nyakó Béla

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Sopro nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját

Kilenc napon át ismét Kisvárda lett a Kárpát-medence magyar színházi életének találkozóhelye. Június 26. és július 4. között rendezték meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén is a határon túli és az anyaországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe. A több évig tartó felújítás után idén ismét a Várszínpad is a fesztivál helyszínei közé tartozott. A három játszóhelyen – a Várszínpadon, a Zsinagógában és a Művelődési Központban – összesen 23 versenyelőadást láthatott a közönség. A fesztiválra 17 városból érkeztek társulatok: Aradról, Beregszászról, Budapestről, Debrecenből, Dunaújvárosból, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Komáromból, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Szabadkáról, Szatmárnémetiből, Szegedről, Székelyudvarhelyről, Temesvárról és Újvidékről. A versenyprogram átfogó képet adott a magyar nyelvű színház sokszínűségéről. Az idei versenyprogramban két színművészeti egyetem hallgatói is bem...

Ember az ember ellen

A kisvárdai fesztivál záróelőadásaként a Mohácsi János rendezésében készült Egy piaci nap című produkciót láthatta a közönség a Komáromi Jókai Színház előadásában. A történelmi eseményeket feldolgozó előadás nemcsak egy megrázó történetet állít színpadra, hanem húsbavágó őszinteségével a közösségi felelősség és az emlékezet kérdéseit is a néző elé tárja. A díszlet és a jelmezvilág hitelesen idézte meg a világháború utáni hangulatot. A zsákanyagból készült jelmezek érzékletesen jelenítették meg a korszak kényszerű újrahasznosítását és a hiánycikkek mindennapi tapasztalatát. A báljelenetben mindez tovább erősödik: a használati tárgyak jelmezzé válnak, úgy, mint a seprű vagy a lábasok. A díszlet egyszerű, mégis kifejező: a fából és vasból konstruált háttér jól érzékelteti a háborús állapotok nyers világát, miközben a tér szinte bezártságérzetet kelt a nézőben. Ez a szűk, lehatárolt színpadi világ azt is hangsúlyozza, hogy a történet egy zárt közösségen belül, annak belső feszültségei közö...

A „Santa Lolita" a részvétet a színpad fegyverévé teszi

Mi történik akkor, ha egy egész közösség nem hajlandó szembenézni saját bűneivel, ám bármikor készen áll kővel dobálni azt, aki ezt leleplezi? Ez a kérdés lebeg csendesen, mégis nyomasztóan a „Santa Lolita" egész előadása fölött, amelyet Kiliti Krisztián rendezett Laura Mañá forgatókönyve nyomán, és amelyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mutatott be a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja keretében. Az előadás nem csupán elmeséli a megbocsátásról és a képmutatásról szóló példázatot – szó szerint nagyító alá helyezi azt, egy szigorúan felépített színpadi konstrukcióban, ahol minden technikai részlet a kritikai gondolkodás fegyverévé válik. A Szőke Zsuzsi jegyezte scenográfia az első jele annak, hogy egy szinte zenei pontossággal megépített előadással van dolgunk. A templomi orgona rozsdás csövei uralják a játékteret, már az első pillanatoktól egy megromlott szakralitást sejtetve – egy erkölcsi intézményt, amely belülről rozsdásodott meg anélkül, hogy bárk...