Immár hagyomány, hogy színész-workshopot tart Sardar Tagirovsky a kisvárdai fesztivál idején. Idén is így van ez, de a versenyprogramban előadást is találunk a színházi alkotó neve alatt. Sardar Tagirovskyt először a workshopról kérdeztük.
Több éve szervezzük már a kisvárdai workshopokat, de még mindig a színész és a szerep közötti átmenet érdekel, a kettő közötti „utazás” lehetősége. Az is fontos, hogyan tudnak kollektíven segíteni egymásnak a színészek, hogy létrehozzák egymásnak a szerepét, aminek gazdag leírását igyekszünk adni a tréningek segítségével. A kisvárdai fesztivál a világjárvány utáni időszakunk első színházi élményeit is jelenti majd, úgyhogy nagyon várom ezeket a találkozásokat. Nagyon szeretem a hangulatát ennek a fesztiválnak, azt, hogy nagyon sok határon túli társulattal találkozhatunk, jó látni, merre tart a színházi képzelet.
Szinte minden évben van mostanság előadásod a fesztiválon, idén a szatmárnémeti társulat hozza ide a Raszputyint a te rendezésedben. Akik már látták izgalmas produkcióról számoltak be. Milyen ez az előadás számodra? Hogyan alkottátok meg?
Bessenyei Gedő István, a társulat művészeti vezetője hívott meg oda, és rögtön ezt a szöveget ajánlotta, amit nem volt nehéz elfogadnom, hiszen már évek óta ismertem. Ráadásul onnan, hogy az olasz mesterem, Paolo Antonio Simioni megrendezte Rómában és Milánóban, és az ő koncepciójában Raszputyin egy báb volt, kevés színész játszott csak az előadásában. Engem kért fel, hogy segítsek a bunrakuszerű bábos részekben. Az már egy jel volt, hogy Bessenyei Gedő éppen erre kért fel, jól ismertem a szöveget, azt, hogy mennyire aktuális tud lenni, miközben nem akar azzá válni. Nem utolsósorban nagyon érdekelt a szatmári társulat, ahol az elmúlt években az én mesterem, Bocsárdi László dolgozott többször. Megszületett bennem egy világ erről a darabról, hogy merrefelé kell keresgélni, valahol a színház és a film között, de technikai eszközök nélkül. Olyan nagy témákat feszeget, hogy az elmúlt száz évben milyen dolgok történtek az emberiséggel. Ennek a fura fikciónak a központi alakja Raszputyin, aki az első világháború kitörését kel, hogy megakadályozza. Próbáltam abból kiindulni, hogy a szövegbeli Raszputyin, akit az író elképzelt, a gyermekiséget, a hitet helyezi előtérbe.
Milyen volt a fogadtatása ennek a különleges előadásnak?
Többször kaptunk álló tapsot például. Ez azért is fontos, mert rávilágít, hogy nemcsak vígjátékokkal, szórakoztató darabokkal lehet elérni ezt, hanem azzal is, ha a néző megérzi, hogy lenyűgözővé válhat számára a színház. Persze ez csak akkor lehetséges, ha alkotóként meg tudjuk találni az eszközöket ehhez. Elsődleges célom volt, hogy legyen egy lenyűgözősége Raszputyin látomásainak, annak a színpadi képnek, amit Kupás Anna teremtett a csodálatos jelmezekkel, és nagyon fontos még Bakk Dávid Laci zenéje, ami szintén kortárs filmzenei elemekre épít. Az egyik legkellemesebb munkám volt, soha nem dolgoztam ilyen harmóniában egy csapattal. Nekem mindig nehéz, mert nagyon másfajta eszközökkel dolgozom, mint szokás, de ez esetben nagyon jól egymásra tudtunk hangolódni.
Ungvári Judit
Megjegyzések
Megjegyzés küldése