Ugrás a fő tartalomra

Közös szótárt hoztunk létre | Beszélgetés Szorcsik Krisztával


Korábban úgy nyilatkozott: régóta izgatja, hogy mivel jár, ha kilép a komfortzónájából. A kisvárdai fesztiválra a Kosztolányi Dezső Színház Gusztáv a hibás mindenért című nonverbális előadásával érkezik, amiben játszótársaival együtt „halandzsa nyelven” beszélnek, videó és hangeffektekkel gazdagítják a jeleneteket. Erre gondolt?

Erre is. Jó ideje már, hogy inkább a kísérletező, új formanyelvet kereső produkciók felé nyitok, mert úgy gondolom, hogy ezek nagyobb lehetőséget adnak számomra a partneri viszonyok hiteles kialakulására és az összehangolódásra, és az elmélyülésre is egy színházi anyagban. A Gusztávban Kokan Mladenović rendező különleges koncepciót tárt elénk: Búbos Dáviddal, Kucsov Borisszal, Mészáros Gáborral és Mikes Imre Elekkel minden alkalommal egyenrangú társakká válunk, hiszen mindannyian belebújunk a mesefigura, Gusztáv bőrébe, s amíg éppen a középpontban, a színpadon az aktuális Gusztáv játssza a történetét, addig a többiek vagy partnerként, vagy segítőként különböző kellékekkel, eszközökkel videó és hangkulisszát teremtenek köré.

Miért éppen Gusztáv?...

Azért, mert Kokant megfogta az esendősége, a kisember-szerűsége, és egyben az idealizmusa. Tökéletesen leképezi egy elmúlt korszak és egy letűnt rendszer fel- és kihasznált szürke állampolgárát, és a mesében megrajzolt személyiségének tovább gondolásával pedig alkalmunk nyílik arra, hogy jelen idejű társadalmi kérdésekről beszéljünk. Egyébként nem is biztos, hogy Gusztáv olyan ártatlan, hogy semmiről sem tehet, csak éppen a körülmények áldozata…

Hogyan fogadták a nézők a korábbi előadásokat?

Értették, hogy miről szól az előadás, szerették a humorát a stílusát. A mozgás, a gesztusok, a képi megfogalmazás, az élő hangkulissza hatalmas jelentőséggel bírnak. A próbák során rengeteg részt megnéztünk a meséből, majd a sok-sok próba és improvizáció után a saját epizódjainkat fűzte előadássá a rendező és a dramaturg. Nálunk is hallható egy-egy értelmes szó, ami nagyon lényeges, hiszen nem véletlen, hogy kitől, mikor, miért és hogyan hangzik el. A jelenetek többségében a szöveg érthetetlen, de egyértelműen kiderül a néző számára, hogy miről van szó. Tulajdonképpen úgy is fogalmazhatnék, hogy a Gusztáv Landnek „Gusztáv-nyelve” van. A kapcsolat színész és színész, valamint színész és néző között az eddigi tapasztalataink alapján nagyszerűen működik. Bizonyára nem lesz ez másképpen Kisvárdán sem.

Az interjút Oláh Zsolt készítette

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Sopro nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját

Kilenc napon át ismét Kisvárda lett a Kárpát-medence magyar színházi életének találkozóhelye. Június 26. és július 4. között rendezték meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén is a határon túli és az anyaországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe. A több évig tartó felújítás után idén ismét a Várszínpad is a fesztivál helyszínei közé tartozott. A három játszóhelyen – a Várszínpadon, a Zsinagógában és a Művelődési Központban – összesen 23 versenyelőadást láthatott a közönség. A fesztiválra 17 városból érkeztek társulatok: Aradról, Beregszászról, Budapestről, Debrecenből, Dunaújvárosból, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Komáromból, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Szabadkáról, Szatmárnémetiből, Szegedről, Székelyudvarhelyről, Temesvárról és Újvidékről. A versenyprogram átfogó képet adott a magyar nyelvű színház sokszínűségéről. Az idei versenyprogramban két színművészeti egyetem hallgatói is bem...

Ember az ember ellen

A kisvárdai fesztivál záróelőadásaként a Mohácsi János rendezésében készült Egy piaci nap című produkciót láthatta a közönség a Komáromi Jókai Színház előadásában. A történelmi eseményeket feldolgozó előadás nemcsak egy megrázó történetet állít színpadra, hanem húsbavágó őszinteségével a közösségi felelősség és az emlékezet kérdéseit is a néző elé tárja. A díszlet és a jelmezvilág hitelesen idézte meg a világháború utáni hangulatot. A zsákanyagból készült jelmezek érzékletesen jelenítették meg a korszak kényszerű újrahasznosítását és a hiánycikkek mindennapi tapasztalatát. A báljelenetben mindez tovább erősödik: a használati tárgyak jelmezzé válnak, úgy, mint a seprű vagy a lábasok. A díszlet egyszerű, mégis kifejező: a fából és vasból konstruált háttér jól érzékelteti a háborús állapotok nyers világát, miközben a tér szinte bezártságérzetet kelt a nézőben. Ez a szűk, lehatárolt színpadi világ azt is hangsúlyozza, hogy a történet egy zárt közösségen belül, annak belső feszültségei közö...

A „Santa Lolita" a részvétet a színpad fegyverévé teszi

Mi történik akkor, ha egy egész közösség nem hajlandó szembenézni saját bűneivel, ám bármikor készen áll kővel dobálni azt, aki ezt leleplezi? Ez a kérdés lebeg csendesen, mégis nyomasztóan a „Santa Lolita" egész előadása fölött, amelyet Kiliti Krisztián rendezett Laura Mañá forgatókönyve nyomán, és amelyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mutatott be a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja keretében. Az előadás nem csupán elmeséli a megbocsátásról és a képmutatásról szóló példázatot – szó szerint nagyító alá helyezi azt, egy szigorúan felépített színpadi konstrukcióban, ahol minden technikai részlet a kritikai gondolkodás fegyverévé válik. A Szőke Zsuzsi jegyezte scenográfia az első jele annak, hogy egy szinte zenei pontossággal megépített előadással van dolgunk. A templomi orgona rozsdás csövei uralják a játékteret, már az első pillanatoktól egy megromlott szakralitást sejtetve – egy erkölcsi intézményt, amely belülről rozsdásodott meg anélkül, hogy bárk...