Majdnem húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Visky András az 1989 végén Romániában megélt személyes, családját érintő drámáját – vagyis harmadik gyermeke elvesztését még magzatként – papírra tudja vetni, Pornó - Feleségem története címmel. Az apropót ehhez egy 2008-ban meghirdetett drámapályázat szolgáltatta, amely a bibliai tízparancsolat egyikének kidolgozására szólította fel a szerzőket. Visky Andrásnak a Ne lopj! elve adta az ihletet ahhoz, hogy személyes tragédiáját a Pornó fedőnevű asszony sorsába illessze bele.
Akit 1989 Romániájában azért kívántak ellehetetleníteni, mert minden szempontból rendszerellenesnek bizonyult: azon túl, hogy a ’80-as évek Bukarestjének utcáit ellepő nincstelen gyermekeknek utcaszínházat csinált, egész lényével: jelenségével, habitusával gyanúsnak bizonyult. Mert nem volt hajlandó félni, abban a társadalomban, ahol a diktatúra nem kivételes állapot volt, hanem az állandóság.
Árkosi Árpád rendezői koncepciójának lényegét épp az adja, ahogyan Pornó épp a színházcsinálás által tudja a maga és az utcagyerekek, a „kis koszosok” számára a „nem diktatúra” állapotát megteremteni. Mert ha játszik, megnő benne a szeretet, ami – a nőt alakító Imre Éva játékából végig ezt érezzük - immunissá teszi őt a rendszer zabráló, azaz az embertől mindent: az életét, az elméjét, a családját ellopó jellegével szemben.
A rendezés érdekessége, hogy ebbe a színház köré épülő színházi előadásba épp a szerző, Visky András hangján szüremkedik be a valóság, azaz a diktatúra: ő lesz az, aki Pornó megfigyelési aktáinak a felolvasásával a nézőt „helyre teszi”. A dokumentumok, mint a valóság beszüremkedésével és egyre nagyobb térhódításával pedig azt hihetnénk, hogy a játék, a színészlét Pornó életében is háttérbe szorul. De nem. Árkosi rendezésében ugyanis az idő és a megfigyelés előrehaladtával az utcaszínházi lét helyett a megélt valós események teatralizálása veszi át a „kicsi koszosoknak” szánt játék helyét: azaz ennek a párját, a magzatát és ezzel együtt az értelmét is elveszítő asszonynak a kálváriáját továbbra is csodálatos színház a színházban-jelenetek során kísérhetjük végig. Ahol minden egyes, Pornó életében fontos személyt egyetlen színész, Sinkó Ferenc testesít meg: az Embernek nevezett kedves mellett ő játssza a szomszédot, aki figyelmezteti a nőt arra, hogy lehallgatják, ő lesz Anti, aki a securitate szerint már a nevével is, azaz nomen est omen-ként kíséri és segíti Pornó rendszerellenesnek, „antinak” tartott utcaszínházi tevékenységét, de még a hölgy anyósa is. Abban az adaptációban, amely a valóságot játékkal felcserélő nő helyzetének és a romániai forradalomba torkolló diktatúrának a kettőségét rendkívül finoman és árnyaltan érzékelteti.
Gyürky Katalin
Kép: Kerezsi Béla
A kritika a Kisvárdai Lapok 2020. 08. 26. számában jelent meg. Szerkesztő: Ungvári Judit; Felelős kiadó: Nyakó Béla
Megjegyzések
Megjegyzés küldése