Egy fasz, három baszás és némi érintőleges önkielégítés. Nagyjából ennyi választja el egymástól a Zsiga és a nők 16 éven aluli és 16 éven felüli nézőit. Pedig Móricz, a hozzá kötődő nők, de még a díszlet is sokkal többet ígér. Vörös és fekete. Szenvedély és halál. Szerelem és elszakadás. Siker és bukás. Önhittség és értetlenség. Bujaság és undor. Ezek azok a csodálatosan szélsőséges érzelmeket felkorbácsoló kulcsszavak, amelyek igazán a magasba röpíthették volna ezt az előadást. Mert Móricz élete, legalábbis annak alapján, amit Naplójában megosztott velünk és amit más forrásokból tudhatunk, bizony egy vérgőzös, pergő, olykor pofátlanul humoros, máskor kendőzetlenül mámoros, néha pedig letaglózóan fájdalmas estét ígér.
De talán épp azért hiányzott ez a sok érzelem, mert valójában a nők ott se voltak. Nem volt ott igazán Janka, Olga, Csibe, de még Mária is csak mellékszereplője volt Móricz gyötrődéseinek. Nem mellékesen kettő közülük meghalt közben, egyikük ráadásul öngyilkos lett, de e tények mellett elegánsan elsétált a dramaturgia. És ha végre a színészek teljes beleéléssel, minden színészi eszközüket harcba küldve kezdtek eljutni egy-egy levél elmondásával a csúcs felé, jött egy állatmese. Jött a farkas, a róka, a fifikás kismalac, a trükkös tehenek meg a csekély értelmű kecskegidák és úgy ahogy van, agyonvágták a rengeteg befektetett munkát. Szó se róla, a mesék előadása igazán szórakoztató is lehetett volna, ha lett volna helye a naplóbejegyzések között. De nem volt. Mint ahogy a népzenei betétek is csak a szerző stílusát általánosították annak ellenére, hogy ezek a kis közjátékok is színvonalasak voltak.
De ha nem kérem számon a nőket, akkor is keresem az elejét, a közepét és a végét. A honnan hovát és a miértet. Voltak pillanatok, amikor egy félig szcenírozott felolvasószínházi előadásban éreztem magam. Miközben Czikó Juliánna, Márton Emőke-Katinka, Ruszuly Ervin és Szász Anna ennél sokkal nagyobb terhet is elbírt volna a vállán. A Kincses Elemér rendezte Függönyben sikerült megcsillogtatni sokszor igen bravúros színészi képességeiket, még ha az anyag ott sem mindig volt a segítségükre. A Zsiga és a nők esetében azonban olybá tűnik, Bodolay Géza nem tudta megfogalmazni, mit jelent neki Móricz, mit jelentenek neki a nők, a múzsák és mit a színésznők. Pedig annyi mindent tolmácsolhatott volna ezen a tettre kész társulaton keresztül. Olyan fenséges és huncutul csiklandozó érzés lett volna végiglebegni egy író életének egy szeletén, aki olyan, talán mindannyiunkban mély nyomokat hagyó művek szerzője, mint a Légy jó mindhalálig, a Barbárok vagy éppen az Úri muri.
Szepesi Krisztina
A nyitóképen a Zsiga és a nők című előadás egyik jelenetéből láthatnak egy képet.
Fotó: Kerezsi Béla
A kritika a Kisvárdai Lapok 2020. 08. 26. számában jelent meg. Szerkesztő: Ungvári Judit; Felelős kiadó: Nyakó Béla
Megjegyzések
Megjegyzés küldése