Ugrás a fő tartalomra

Tudatosan kell léteznünk

 


Színjátszóként eltöltött hosszú évek álltak mögötte, mégsem színházművészeti területen folytatta tanulmányait, hanem a Sapientia szociálpedagógiai karára jelentkezett. Diplomája után sem hagyta nyugodni a gondolat, hogy dolga van a színházzal, ezért 2010-ben sikeresen felvételizett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre. Alig tette ki a lábát az alma mater falai közül, amikor a Spectrum Színház tagjaként megkapta Matei Vișniec Csehov átiratában Nyina szerepét. Márton Emőke-Katinkával beszélgettünk.

Egy helyen úgy nyilatkoztál: furcsa kimondani számodra, hogy színésznő vagy. Most már elhiszed, hogy színésznő lettél?


Bevallom, nem foglalkozom azzal, hogy mit jelent színésznőnek lenni. Megpróbálom tenni a dolgom, és elvégezni a feladataimat, a lehető leghatékonyabban. Biztosan akadnak kollégák, akik máshogyan látják a színházcsinálást, de én mentes maradnék minden allűrtől. Másrészt, szeretném kialakítani az egyensúlyt a magánéletem és a hivatásom között, de ez csak úgy sikerülhet, ha megtervezem az életem, akár otthon, akár a színpadon. Tudatosan kell léteznünk.

Mire gondoltál, amikor pályakezdő színésznőként megkaptad Nyina szerepét?

Nagyon izgalmas feladat volt, mert akkoriban kerültem a Spectrum társulatába, és előtte sosem játszottam a szerepet, ezért kezdetben úgy éreztem, hogy be kell hoznom a saját szakmai életemből jónéhány kimaradt évet, majd rájöttem, hogy ezzel nem kell foglalkoznom. Általam született egy új Nyina, éppen annak a színészi fejlődésnek az egyik állomásán, ahol akkor tartottam.

2019-ben a Tündöklő Jeromossal érkeztetek Kisvárdára. Milyen tapasztalatokat szereztetek akkor?

Otthon sokkal kisebb térben játszunk, ezért, amikor egy előadást máshol is bemutatunk, adaptálnunk kell az adott színpadra. Talán kissé megváltoznak a viszonyrendszerek, ezért minden vendégjáték, vagy fesztiválon való megjelenés az alkotói folyamat új fázisa is egyben.

Idén a Függöny, valamint a Zsiga és a nők című produkciók kaptak helyet a programban a Spectrum Színház előadásai közül. A Függöny a 70-es, 80-as évek Ceaucescu-érájának borzalmairól szól. Mi szükséges ahhoz, hogy a te generációd is megismerje a súlyos történelmi örökséget?

Fiatalok vagyunk, így szerencsére mi nem éltük át az akkori történéseket. Viszont mégiscsak a közelmúltról beszélünk, ami sokak életében tragédiákat okozott. Érezhető, hogy a mai napig is feszültséggel beszélünk a Securitate bűneiről. Úgy gondolom, hogy bármennyire is föltolulnak az idősebbekben a rossz emlékek, fontos, hogy beszéljünk róluk, a lehető legtöbb hiteles információt begyűjtsük, és több szemszögből vizsgáljuk a korszakot. Meg kell találni a helyét, a közegét annak, hogy kibeszéljük a múltat, különben az elfojtott sérelem és harag nem ad teret az életnek.

Témájában, és műfajában is egészen más a Móricz Zsigmondnak a nőkkel való viszonyát feldolgozó Zsiga és a nők. Mitől különleges az előadás?

Bodolay Géza korábban Nyíregyházán rendezte a darabot, a mi előadásunkban viszont egy-egy színész több szerepet játszik. A történetet és a szöveget helyeztük előtérbe, éppen ezért a gesztusrendszerünket redukáltuk, hogy valóban létjogosultsággal bírjon minden egyes mozdulatunk.

Oláh Zsolt

A nyitóképen Márton Emőke-Katinka
Kép: Kerezsi Béla

Az interjú a Kisvárdai Lapok 2020. 08. 26. számában jelent meg. Szerkesztő: Ungvári Judit; Felelős kiadó: Nyakó Béla

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Sopro nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját

Kilenc napon át ismét Kisvárda lett a Kárpát-medence magyar színházi életének találkozóhelye. Június 26. és július 4. között rendezték meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén is a határon túli és az anyaországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe. A több évig tartó felújítás után idén ismét a Várszínpad is a fesztivál helyszínei közé tartozott. A három játszóhelyen – a Várszínpadon, a Zsinagógában és a Művelődési Központban – összesen 23 versenyelőadást láthatott a közönség. A fesztiválra 17 városból érkeztek társulatok: Aradról, Beregszászról, Budapestről, Debrecenből, Dunaújvárosból, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Komáromból, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Szabadkáról, Szatmárnémetiből, Szegedről, Székelyudvarhelyről, Temesvárról és Újvidékről. A versenyprogram átfogó képet adott a magyar nyelvű színház sokszínűségéről. Az idei versenyprogramban két színművészeti egyetem hallgatói is bem...

Ember az ember ellen

A kisvárdai fesztivál záróelőadásaként a Mohácsi János rendezésében készült Egy piaci nap című produkciót láthatta a közönség a Komáromi Jókai Színház előadásában. A történelmi eseményeket feldolgozó előadás nemcsak egy megrázó történetet állít színpadra, hanem húsbavágó őszinteségével a közösségi felelősség és az emlékezet kérdéseit is a néző elé tárja. A díszlet és a jelmezvilág hitelesen idézte meg a világháború utáni hangulatot. A zsákanyagból készült jelmezek érzékletesen jelenítették meg a korszak kényszerű újrahasznosítását és a hiánycikkek mindennapi tapasztalatát. A báljelenetben mindez tovább erősödik: a használati tárgyak jelmezzé válnak, úgy, mint a seprű vagy a lábasok. A díszlet egyszerű, mégis kifejező: a fából és vasból konstruált háttér jól érzékelteti a háborús állapotok nyers világát, miközben a tér szinte bezártságérzetet kelt a nézőben. Ez a szűk, lehatárolt színpadi világ azt is hangsúlyozza, hogy a történet egy zárt közösségen belül, annak belső feszültségei közö...

A „Santa Lolita" a részvétet a színpad fegyverévé teszi

Mi történik akkor, ha egy egész közösség nem hajlandó szembenézni saját bűneivel, ám bármikor készen áll kővel dobálni azt, aki ezt leleplezi? Ez a kérdés lebeg csendesen, mégis nyomasztóan a „Santa Lolita" egész előadása fölött, amelyet Kiliti Krisztián rendezett Laura Mañá forgatókönyve nyomán, és amelyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mutatott be a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja keretében. Az előadás nem csupán elmeséli a megbocsátásról és a képmutatásról szóló példázatot – szó szerint nagyító alá helyezi azt, egy szigorúan felépített színpadi konstrukcióban, ahol minden technikai részlet a kritikai gondolkodás fegyverévé válik. A Szőke Zsuzsi jegyezte scenográfia az első jele annak, hogy egy szinte zenei pontossággal megépített előadással van dolgunk. A templomi orgona rozsdás csövei uralják a játékteret, már az első pillanatoktól egy megromlott szakralitást sejtetve – egy erkölcsi intézményt, amely belülről rozsdásodott meg anélkül, hogy bárk...