Ugrás a fő tartalomra

Fellibben?



A marosvásárhelyi Spectrum Színház bátor lépést tett, amikor úgy döntött, hogy színre viszi A függönyt. P. Kincses Emese regényét maga a rendező, Kincses Elemér dolgozta színpadra.

Nehéz olyan témáról beszélni, amelyben személyesen érintettek vagyunk. Pedig – tartozzunk akármely korosztályhoz – a szocializmus nyavalyája máig fájó hegeket hagyott maga után. Ceaușescu rémuralma ugyanolyan húsba vágó volt Erdélyben, ahogyan Magyarországon a Rákosi-éra nyomorító világa. Nehéz pontosan, hitelesen átadni a személyes történeteket, hiszen az emlékezet megcsalhat, az érzelmek pedig könnyedén a szentimentalizmus tévútjára vezethetnek. A Spectrum Színház társulata azonban mindezek ellenére sallangmentesen, látszólagos könnyedséggel játszott azzal a habszövetű függönnyel, amely az emlékek, érzetek, érzelmek nem-helyét választották el a nézőtér világától. Biztos kézzel tartották mindaddig, amíg meg nem érkezett az a bizonyos nagyerejű szélroham, amely végérvényesen képes volt elmozdítani a szemek elől. Ez a bizonyos augéi nem-hely maga az előadás tere: egy olyan átmeneti tér, amelyben megszűnik az identitás, a viszony és a történetiség. Ebből fakadóan magában hordozza a kényelmetlenséget, azt az érzést, hogy minél hamarabb távozni kell innen. Pontosan ilyen helyen van Éva. Fő problémája azonban nem az, hogy fizikai értelemben egy nem-helyen – kórházi vagy elmegyógyintézeti kórteremben – tartózkodik, hanem az, hogy egész identitásáról is ugyanez mondható el. Külső környezetére tehát ugyanaz lesz érvényes, mint belső terére, amely szintén nem-helyként definiálható. Nem emlékszik saját magára, tetteire, nincs tisztában azzal, hogyan került a jelenlegi helyzetbe. Csak egy dolgot tud: minél előbb ki kell jutnia. Át kell haladnia azon a függönyön (függönyökön), amely (amelyek) megduplázott nem-helyét választják el a külvilágtól. Az áthaladás azonban csak akkor lehetséges, ha identitását megtalálja, vagy akkor, ha teljesen feladja azt.

Kincses Elemér tévedhetetlen érzékkel fog hozzá nővére igaz, személyes történetekből álló regényéhez, projektjéhez pedig a társulat tökéletes partnernek bizonyul. Czikó Julianna pontos, mégis intuitívan friss játéka finoman illeszkedik a főszereplő minden hangulatváltásához, rezdüléséhez. A hasadtság és a makulátlan elme minden pillanatban ugyanúgy önazonos marad. Szász Anna, Márton Emőke-Katinka és Ruszuly Ervin pedig igazi átváltozóművészekként húzzák alá a történet néhol vidám, esetleg abszurd, néhol tragikus, vagy érzelmes részeit. A téma érzékenységén túl a megvalósítás is különös koncentráltságot igényel. Nem könnyű korszak, nem könnyű téma – de a múltfeldolgozás talán nem is lehet az.

Tölli Szofia

Kép: Kerezsi Béla

A kritika a Kisvárdai Lapok 2020. 08. 25. számában jelent meg. Szerkesztő: Ungvári Judit; Felelős kiadó: Nyakó Béla

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sírva vigad a magyar (színész)

Urbán András rendezésében láthattuk a Történt egyszer Újvidéken című előadást. „Kisebbségi extravaganza sok zenével, tánccal, szellemekkel és indiánokkal”, így határozza meg saját magát a produkció. Nos, ezek közül valóban egyikből sem volt hiány. Talán ezt az előadást vártam a legjobban a fesztiválon, mert rendkívül izgalmasnak találom Urbán András rendezői világát, így kíváncsian vártam, az újvidéki társulattal közösen mit alkottak – és szerencsére nem okoztak csalódást. A színház születésnapi ünnepsége után járunk, egy hosszúra nyúlt buli hajnali fázisát láthatjuk, ahol már senki sem önmaga. Az alkohol és a kései órai hatására felszínre kerülnek ki nem mondott szavak, bántalmak, konfliktusok – közben meg néha dalra is fakadnak a színészek. Miközben halad előre az este, a színházban dolgozók reflektálnak saját színészi mivoltukra. Önirónia a javából, a színház alapvető kérdéseit feszegetik: negyedik fal, mit gondolunk a saját művészetünkről, interakció a közönséggel, egyáltalán, mi i

Szerelemvilág | Beszélgetés Budizsa Evelynnel

Billy kifundálja, hogy hamis igazolással tettetve magát halálos tüdőbetegnek, felkéredzkedik a csónakra, amely szereplőválogatásra szállítja a helybelieket. Csónakos Bobby, aki az érzelemkészletét vállra vetett szerszámosládában mozgatja, mindig körültekintően, a sérelmek súlyának megfelelően illesztve egymáshoz a készségeket, fontolja meg a sújtó brutalitást. Billyre nagyot sújt, a feltételezett szimulálás miatt. Nagyot, ám részvéthozót, mert Helén, a vonzóan dekoratív, ám enyhén elme-kripli tojásfutár félredobja haragját, amiért nem őt. hanem a nyomorékot vitték próbafelvételre Amerikába, és teljesíti annak régi, titkolt kívánságát: sétára indulnak. Szerelmüket azonban megvérzi a mégis valódi tüdőbaj. Helén Budizsa Evelyn. 7 éve végezett színművészként Kolozsváron, a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, 8 éve tagja a Harag György Társulatnak Szatmárnémetiben. Eddigi pályáján körülbelül 8 főszerepet kapott, dolgozhatott Bocsárdi Lászlóval, Andrei Șerbannal, Sardar Tagirovskyval. Anyakönyvi

Gyors az élet...

Szellemes szerepformálások, maníroktól mentes színpadi játék és figyelemre méltó zenei megoldások: a nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynője, Novák Eszter rendezése nem véletlenül aratott állótapsos, zajos sikert a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválján. Amikor egy színház előveszi a Csárdáskirálynőt, igazgató, rendező és karmester egyaránt számos megoldandó kérdéssel szembesül: melyik kottaanyagot játsszák? Lesz-e elegendő zenész, aki megszólaltatja Kálmán Imre muzsikáját? Hogyan dolgozzák át a zenei anyagot? Akad-e primadonna és bonviván, akik képesek elénekelni a cseppet sem könnyű duetteket, együtteseket és szóló számokat? Találnak-e szubrettet és táncos komikust, akik ördöngös mozgásukkal lázba hozzák a közönséget? Miként szól majd az énekkar? S egyáltalán akarnak és tudnak-e újat mondani, hitelesen fogalmazni a Csárdáskirálynőn keresztül, ami immár több, mint száz éve a legnépszerűbb operettek egyike? Számos Csárdáskirálynőt volt szerencsém látni, mások mellett szege