Ugrás a fő tartalomra

Élni kell!


Farkas Ibolyát köszöntötték munkatársai és a kisvárdai Rotary Club képviselője a Római karnevál előadása után. 61 évadot töltött a színészi pályán, és nem tervezi abbahagyni. 

Ez az életem. Amióta csak az eszemet tudom, színésznő akartam lenni, soha nem akartam mást. Annak idején az udvarunkon felállítottam egy színpadot, történeteket találtam ki, édesanyám ruháit pedig átalakítottam jelmezzé és játszottam. Egyszer egy gyönyörű abroszt is felvágtam, mert szükségem volt rá valamelyik előadásomhoz. Már iskolás koromban is rendeztem osztálytermi előadásokat, emellett pedig zongoráztam, balettoztam, tornáztam. Pedig akkor, a háború után a családom nagyon szegény volt. Nem tudom, édesanyám hogyan teremtette meg mindazt, ami alapján most azt mondhatom: boldog gyerek voltam.

Soha nem fordult meg a fejében, hogy más szakmát válasszon? A családja nem akarta lebeszélni a színészetről?


Egy napig apáca akartam lenni. Ugyan református vagyok, de külön korengedéllyel katolikus iskolába írattak Kolozsvárott. Amikor az első tanítási napon bementem az iskolába, és megláttam a szentképeket, a fekete ruhában suhanó apácákat, az nekem színház volt. Azután édesanyám elmagyarázta, hogy ez mit is jelent, ezért úgy döntöttem, hogy marad a színésznői pálya. Soha nem akartak otthon lebeszélni erről, minden segítséget megkaptam. Nem a csillogás vonzott ebben az egészben: maga színház érdekelt.

A műsorfüzetben azt olvashatjuk, úgy gondolja, hogy a darabbéli színésznő története akár Önről is szólhatna.

Nagyon szép szerepeket játszhattam el, sikeres pályát tudhatok magam mögött. Ennek ellenére ez nem így indult. Pályám elején úgymond kispadon ültem. Játszottam, de úgy éreztem, hogy nem olyan szerepeket, amelyek igazi kihívást jelentettek volna. Két évig a kolozsvári színház tagja voltam, ahol igazi álomszerepeket kaptam. Kellett ez az időszak ahhoz, hogy másképpen viszonyuljanak hozzám Marosvásárhelyen, miután visszamentem.

Hogyan birkózott meg a karantén bezártságával?

Engem ez a probléma talán kevésbé érintett, mint a fiatalabb generációt. Én már el tudom fogadni, ha egy hónapig nem léphetek színpadra. Nekem sem volt könnyű, de megtettem minden azért, hogy a fizikai és a szellemi képességeimet megőrizzem.

Milyen tevékenységek segítették ebben?

Amikor csak bizonyos időszakban lehetett kimenni otthonról, én akkor is minden nap sétáltam egy órát. Évtizedek óta minden reggel tornázok – enélkül nem is tudom elképzelni a napomat, s muszáj fenntartani a fizikai kondíciómat. Ami pedig a szellemi tornát illeti: rengeteget olvasok, és sakkozok. COVID ide vagy oda, élni kell!

Tölli Szofia

Kép: Kerezsi Béla

Az interjú a Kisvárdai Lapok 2020. 08. 27. számában jelent meg. Szerkesztő: Ungvári Judit; Felelős kiadó: Nyakó Béla

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Sopro nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját

Kilenc napon át ismét Kisvárda lett a Kárpát-medence magyar színházi életének találkozóhelye. Június 26. és július 4. között rendezték meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén is a határon túli és az anyaországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe. A több évig tartó felújítás után idén ismét a Várszínpad is a fesztivál helyszínei közé tartozott. A három játszóhelyen – a Várszínpadon, a Zsinagógában és a Művelődési Központban – összesen 23 versenyelőadást láthatott a közönség. A fesztiválra 17 városból érkeztek társulatok: Aradról, Beregszászról, Budapestről, Debrecenből, Dunaújvárosból, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Komáromból, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Szabadkáról, Szatmárnémetiből, Szegedről, Székelyudvarhelyről, Temesvárról és Újvidékről. A versenyprogram átfogó képet adott a magyar nyelvű színház sokszínűségéről. Az idei versenyprogramban két színművészeti egyetem hallgatói is bem...

Ember az ember ellen

A kisvárdai fesztivál záróelőadásaként a Mohácsi János rendezésében készült Egy piaci nap című produkciót láthatta a közönség a Komáromi Jókai Színház előadásában. A történelmi eseményeket feldolgozó előadás nemcsak egy megrázó történetet állít színpadra, hanem húsbavágó őszinteségével a közösségi felelősség és az emlékezet kérdéseit is a néző elé tárja. A díszlet és a jelmezvilág hitelesen idézte meg a világháború utáni hangulatot. A zsákanyagból készült jelmezek érzékletesen jelenítették meg a korszak kényszerű újrahasznosítását és a hiánycikkek mindennapi tapasztalatát. A báljelenetben mindez tovább erősödik: a használati tárgyak jelmezzé válnak, úgy, mint a seprű vagy a lábasok. A díszlet egyszerű, mégis kifejező: a fából és vasból konstruált háttér jól érzékelteti a háborús állapotok nyers világát, miközben a tér szinte bezártságérzetet kelt a nézőben. Ez a szűk, lehatárolt színpadi világ azt is hangsúlyozza, hogy a történet egy zárt közösségen belül, annak belső feszültségei közö...

A „Santa Lolita" a részvétet a színpad fegyverévé teszi

Mi történik akkor, ha egy egész közösség nem hajlandó szembenézni saját bűneivel, ám bármikor készen áll kővel dobálni azt, aki ezt leleplezi? Ez a kérdés lebeg csendesen, mégis nyomasztóan a „Santa Lolita" egész előadása fölött, amelyet Kiliti Krisztián rendezett Laura Mañá forgatókönyve nyomán, és amelyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mutatott be a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja keretében. Az előadás nem csupán elmeséli a megbocsátásról és a képmutatásról szóló példázatot – szó szerint nagyító alá helyezi azt, egy szigorúan felépített színpadi konstrukcióban, ahol minden technikai részlet a kritikai gondolkodás fegyverévé válik. A Szőke Zsuzsi jegyezte scenográfia az első jele annak, hogy egy szinte zenei pontossággal megépített előadással van dolgunk. A templomi orgona rozsdás csövei uralják a játékteret, már az első pillanatoktól egy megromlott szakralitást sejtetve – egy erkölcsi intézményt, amely belülről rozsdásodott meg anélkül, hogy bárk...