Ez az életem. Amióta csak az eszemet tudom, színésznő akartam lenni, soha nem akartam mást. Annak idején az udvarunkon felállítottam egy színpadot, történeteket találtam ki, édesanyám ruháit pedig átalakítottam jelmezzé és játszottam. Egyszer egy gyönyörű abroszt is felvágtam, mert szükségem volt rá valamelyik előadásomhoz. Már iskolás koromban is rendeztem osztálytermi előadásokat, emellett pedig zongoráztam, balettoztam, tornáztam. Pedig akkor, a háború után a családom nagyon szegény volt. Nem tudom, édesanyám hogyan teremtette meg mindazt, ami alapján most azt mondhatom: boldog gyerek voltam.
Soha nem fordult meg a fejében, hogy más szakmát válasszon? A családja nem akarta lebeszélni a színészetről?
Egy napig apáca akartam lenni. Ugyan református vagyok, de külön korengedéllyel katolikus iskolába írattak Kolozsvárott. Amikor az első tanítási napon bementem az iskolába, és megláttam a szentképeket, a fekete ruhában suhanó apácákat, az nekem színház volt. Azután édesanyám elmagyarázta, hogy ez mit is jelent, ezért úgy döntöttem, hogy marad a színésznői pálya. Soha nem akartak otthon lebeszélni erről, minden segítséget megkaptam. Nem a csillogás vonzott ebben az egészben: maga színház érdekelt.
A műsorfüzetben azt olvashatjuk, úgy gondolja, hogy a darabbéli színésznő története akár Önről is szólhatna.
Nagyon szép szerepeket játszhattam el, sikeres pályát tudhatok magam mögött. Ennek ellenére ez nem így indult. Pályám elején úgymond kispadon ültem. Játszottam, de úgy éreztem, hogy nem olyan szerepeket, amelyek igazi kihívást jelentettek volna. Két évig a kolozsvári színház tagja voltam, ahol igazi álomszerepeket kaptam. Kellett ez az időszak ahhoz, hogy másképpen viszonyuljanak hozzám Marosvásárhelyen, miután visszamentem.
Hogyan birkózott meg a karantén bezártságával?
Engem ez a probléma talán kevésbé érintett, mint a fiatalabb generációt. Én már el tudom fogadni, ha egy hónapig nem léphetek színpadra. Nekem sem volt könnyű, de megtettem minden azért, hogy a fizikai és a szellemi képességeimet megőrizzem.
Milyen tevékenységek segítették ebben?
Amikor csak bizonyos időszakban lehetett kimenni otthonról, én akkor is minden nap sétáltam egy órát. Évtizedek óta minden reggel tornázok – enélkül nem is tudom elképzelni a napomat, s muszáj fenntartani a fizikai kondíciómat. Ami pedig a szellemi tornát illeti: rengeteget olvasok, és sakkozok. COVID ide vagy oda, élni kell!
Tölli Szofia
Az interjú a Kisvárdai Lapok 2020. 08. 27. számában jelent meg. Szerkesztő: Ungvári Judit; Felelős kiadó: Nyakó Béla
Megjegyzések
Megjegyzés küldése