Ugrás a fő tartalomra

Az utolsó próba




Farkas Ibolya jutalomjátékát láthatta a közönség a soproni Petőfi Színház, a zentai Magyar Kamaraszínház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház közös produkciójában – a Római karneválban.

Mi történhet egy olyan színésznővel – mi több, művésznővel –, akit egész élete a színházhoz kötött, s aki már tíz hosszú éve nem állt színpadon? Rá sem nézett az imádott-rettegett deszkákra, inkább behunyta a szemét, amikor páholynyitogatóként székükhöz vezette a nézőket! Hogyan lehet tovább élni, ha a mindennapok legfőbb mozgatórugója – az alkotás, a szereplés – egyszer csak eltűnik? Lassú és szomorú harc kezdődik az oxigénért, ami minden lélegzetvétellel egyre csak szökik a bezárt szobából. Ez a folyamat azonban még megállítható. Kell még egy előadás! Vagy legalább egy próba… csak egyetlenegy.

Farkas Ibolya úgy sugárzik a színpadon, ahogyan egykor a darabbeli Margit tehette. Nevettet, miközben minden pillanatban képes önazonos maradni. A komikus és komoly jelenetek közötti átmenetet könnyeddé, szinte észrevétlenné teszi, s ezáltal érvényesül igazán az előadás finom, ironikus humora. Győrffy András, Wischer Johann és Kárp György segítenek a jelenetek kiteljesítésében. Kontrollált alakításuk révén anélkül állhat a Margiton keresztül megjelenő női sors a történet középpontjában, hogy túlzottan érzelgőssé válna.

Pataki Andrásnak nem kizárólag a rendezés köszönhető: színpadra alkalmazta a darabot, és a díszletet is ő tervezte. Ez utóbbi a színésznő lelki és fizikai állapotának tükreként értelmezhető. Olyan szobabelső látható (hagyományos kukucskálószínpadi elrendezésben), amelyben a nézőtér felőli részt egyenes, szokványos falak határolják. A szoba hátsó része azonban az álom, a képzelgések, a delírium terepévé válik. Itt a falak kimért négyzetessége megtörik, s a szokványos alakzat éles- és tompaszögekben folytatódik. Viszont ezek a térelemek csak látszólag határolják el a művésznő lakását a külvilágtól. Csak a vázuk látszik, csupaszon, takarás nélkül, s ezáltal hangsúlyozzák az élet mulandóságát olyan módon, ahogyan a csontváz viszonyul a hús-vér testhez. A fény át-átszűrődik a falakon, ahogyan a színésznő világába is egyre inkább visszatüremkedik a színház.

Érzékeny átgondoltság jellemzi a rendezői koncepciót, amely lehetővé teszi az előadás kibontakozását. Könnyed komédiaként játssza újra életét a főszereplő, aki élete utolsónak vélt napján szembenéz egykori fiatalságával, szépségével, s rendkívüli humorral néz szembe az elkerülhetetlennel. Számos helyzetkomikum kínálkozik, amelyet a színészek jó érzékkel használnak ki. A nevetés észrevétlenül tűnik el. A szerep olyan gyorsan válik semmivé, ahogyan jött. Az élet pedig csendben tovaillan.

Tölli Szofia

Kép: Kerezsi Béla

A kritika a Kisvárdai Lapok 2020. 08. 27. számában jelent meg. Szerkesztő: Ungvári Judit; Felelős kiadó: Nyakó Béla

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sírva vigad a magyar (színész)

Urbán András rendezésében láthattuk a Történt egyszer Újvidéken című előadást. „Kisebbségi extravaganza sok zenével, tánccal, szellemekkel és indiánokkal”, így határozza meg saját magát a produkció. Nos, ezek közül valóban egyikből sem volt hiány. Talán ezt az előadást vártam a legjobban a fesztiválon, mert rendkívül izgalmasnak találom Urbán András rendezői világát, így kíváncsian vártam, az újvidéki társulattal közösen mit alkottak – és szerencsére nem okoztak csalódást. A színház születésnapi ünnepsége után járunk, egy hosszúra nyúlt buli hajnali fázisát láthatjuk, ahol már senki sem önmaga. Az alkohol és a kései órai hatására felszínre kerülnek ki nem mondott szavak, bántalmak, konfliktusok – közben meg néha dalra is fakadnak a színészek. Miközben halad előre az este, a színházban dolgozók reflektálnak saját színészi mivoltukra. Önirónia a javából, a színház alapvető kérdéseit feszegetik: negyedik fal, mit gondolunk a saját művészetünkről, interakció a közönséggel, egyáltalán, mi i

Szerelemvilág | Beszélgetés Budizsa Evelynnel

Billy kifundálja, hogy hamis igazolással tettetve magát halálos tüdőbetegnek, felkéredzkedik a csónakra, amely szereplőválogatásra szállítja a helybelieket. Csónakos Bobby, aki az érzelemkészletét vállra vetett szerszámosládában mozgatja, mindig körültekintően, a sérelmek súlyának megfelelően illesztve egymáshoz a készségeket, fontolja meg a sújtó brutalitást. Billyre nagyot sújt, a feltételezett szimulálás miatt. Nagyot, ám részvéthozót, mert Helén, a vonzóan dekoratív, ám enyhén elme-kripli tojásfutár félredobja haragját, amiért nem őt. hanem a nyomorékot vitték próbafelvételre Amerikába, és teljesíti annak régi, titkolt kívánságát: sétára indulnak. Szerelmüket azonban megvérzi a mégis valódi tüdőbaj. Helén Budizsa Evelyn. 7 éve végezett színművészként Kolozsváron, a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, 8 éve tagja a Harag György Társulatnak Szatmárnémetiben. Eddigi pályáján körülbelül 8 főszerepet kapott, dolgozhatott Bocsárdi Lászlóval, Andrei Șerbannal, Sardar Tagirovskyval. Anyakönyvi

California dreamin'

Mit tehet egy csúf, sánta, tüdőbajos fiú egy kicsiny, eldugott, írországi szigeten azon túl, hogy naphosszat fixírozza a teheneket? Álmodozik és remél, hogy egyszer több lesz, mint lenézett nyomorék, és talán ő is megleli majd az igaz szerelmet. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat Martin McDonagh A kripli című darabjával, Bélai Marcel kiemelkedő minőségű rendezésével érkezett a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiváljára. Martin McDonagh ír drámaíró darabjai veszélyesek: csupán első olvasatra tűnnek közönségbarát, jól formálható, szép kerek egésznek, azonban, ha a színházi alkotó példának okáért A kripli mélyére ás, rögtön szembe találja magát a nagyívű dramaturgiai építkezés és a tűpontos ritmus szerzői követelményeivel, amit megúszni nem lehet, különben darabjaira hullik az előadás. S még említésre sem került a dráma többrétegű jelentéstartalma, amely egyszerre nyújt a közönségnek fekete komédiát, de fontos társadalmi kérdéseket is felvet, amelyekre ugyan válaszol